Két rendkívül fontos esemény kerek évfordulójához közeledünk. Egyik érdekességük, hogy majdnem pontosan egybeesnek, noha 170 év választja el őket egymástól. Az első, az öregebb – bátran kimondhatjuk – világtörténelmi jelentőségű, hatása ma is érezhető. A második sem kevésbé lényeges, noha közvetlenül csak a tudományok területén működőket érinti, őket viszont roppant kellemesen és eredményessége csöppet sem elhanyagolható. Közös továbbá mindkettőben, hogy a történés helyszíne Észak-Amerika, idejük 1776, illetve 1946. Annak...
EuroAstra - Dr. Révay András
Japán csavarral és Bíró Lajossal újul meg Budapesten, a IX. kerületben a Csarnok téri Borbíróság. A Fővám-téri Központi Vásárcsarnok szomszédságában található Market 1897 – Kitchen & Wine by Borbíróság egy egészen különleges gasztronómiai koncepcióval, pop-up vendégestekkel és a „Market to table” filozófiával várja a vendégeket. Kipróbáltuk a fúziós menüt, ahol a rántott disznófüléről híres Bíró Lajos és a japán-magyar ízek találkoztak. A Csarnok tér 5. szám alatt található étterem...
A térképen nézve, Korea távoli ország. Valójában pedig közelebb van, mint gondolnánk. Olyannyira, hogy napjainkban már magyar egyetemi hallgatók is tanulnak Erasmus ösztöndíjjal Dél-Koreában. A budapesti Koreai Kulturális Központ sokat tesz a távoliság érzetének csökkentése érdekében és ennek egyik fontos eseménye minden évben a Koreai Kulturális Fesztivál. Idén, június 13. – 14-én, közel 17 ezer látogatót vonzott a Korea Days-7. élettel töltve meg a a margitszigeti Kristály Színteret. Ez...
Brazília olyan úti cél, amely messze felülmúlja az elvárásokat. Világhírű strandjairól és vibráló kultúrájáról ismert ország, rendkívüli változatosságot kínál a tájakban, élményekben és úti célokban, mind az első látogatók, mind a tapasztalt utazók számára. Brazília 2026-ban továbbra is vezető úti célként tűnik ki az élmény- és luxusutazások terén, ötvözve az autentikusságot, a fenntarthatóságot és az egyre kifinomultabb infrastruktúrát. Hogy segítsünk eligazodni a hatalmas lehetőségekben, az 1989 óta Rio de...
A Solčava régió (szlovénül: Solčavsko) Észak-Szlovéniában, közvetlenül az osztrák határ mellett, a Kamnik-Savinja-Alpok lábainál fekszik. A Savinja folyó felső folyásánál elterülő, lenyűgöző hegyvidéki terület központja Solčava kistelepülése. A vidék nemzetközileg is elismert fenntartható turizmusáról és érintetlenségéről; 2009-ben elnyerte a kiváló európai úti célnak járó EDEN (European Destination of Excellence) díjat is. A terület legfőbb ékköve három egymás mellett futó, jégkorszak által formált U-alakú völgy. A Logar-völgy, Európa egyik legszebb...
Budapest szívében, a pesti Dunakorzó egyik leglátogatottabb pontján horgonyzó Spoon The Boat nem egy mindennapi folyami gőzös. A 2000-es évek elején feltűnt, kifejezetten vendéglátásra és prémium rendezvényekre tervezett modern állóhajó mára a fővárosi látkép elválaszthatatlan részévé vált. Megalkotásának fő célja az volt, hogy a nemzetközi igényeknek megfelelően, olyan exkluzív állóhajó-éttermet és rendezvényközpontot hozzanak létre, amely maximálisan kihasználja a világörökségi panorámát. Ráadásul ne csupán egy panorámás étterem legyen a Dunán,...
Mindkettő a 120. évhez kötődik és mindkettő egyformán nagy jelentőségű. Victor Vasarely születésének 120. évfordulójához kapcsolódva nagyszabású, retrospektív kiállításon mutatja be a magyar származású, Franciaországban világhírűvé vált művész életművét a Szépművészeti Múzeum. Ráadásul a helyszín is jubilál! Ebben az évben ünnepli megnyitásának 120. évfordulóját a Szépművészeti Múzeum. A kiállításon látható több mint 140 műalkotást dokumentumok, valamint eddig nem ismert fotók és filmek kísérik, amelyek a magyarországi tárlatok történetében példa...
Amikor a világhírű irodalom, a társadalmi felelősségvállalás és a legmagasabb szintű cukrászművészet találkozik, valami egészen különleges születik Budapest szívében. Nobel-díjat kapott két asztal a Centrál kávéházban. Azt, hogy ebben a kávéházban különleges irodalom órák folynak középiskolásoknak, szerencsére már sokan tudják. Most olyan kulturális programot indítanak, amely a magyar irodalom két Nobel-díjas alkotójára, Kertész Imrére és Krasznahorkai Lászlóra épít. Az élményalapú irodalomórák személyessé teszik az életműveket – történelmi kávéházi környezetben,...
Persze nem személyen – tudjuk, ez sajnos már lehetetlen. De valamilyen formában lehetséges és ez meg is történt! Nagyszabású Freddie Mercury-kiállítás nyílt a Magyar Zene Házában. Kettős évfordulót ünnepel ugyanis a magyar zenei világ: Freddie Mercury születésének 80. és a legendás budapesti Queen-koncert 40. évfordulója alkalmából nyílt meg az intézmény eddigi legígéretesebb időszaki tárlata. A kiállítás nemcsak a rocktörténelem előtt tiszteleg, hanem egy olyan pillanatot is megidéz, amely...
A tavasz egyik legmeghatározóbb eseménye, a Ludovika Fesztivál idén május 7. és 9. között ismét megnyitja kapuit a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Ludovika Campusán, 1083 Budapest, Ludovika tér 2. (Orczy-kert). A háromnapos, mindenki számára ingyenesen látogatható rendezvény sokszínű programkínálattal várja az érdeklődőket: a tudományos, közéleti és biztonságpolitikai előadások mellett koncertek, kertmozi és változatos családi programok teszik teljessé a fesztiválélményt. Május 7-én és 8-án a Ludovika Szabadegyetem előadásaié a főszerep....
Budapest szívében idén is megnyílt a „Vörösmarty Tavasz”, ahol a hagyományőrzés, a kézművesség és a modern magyar gasztronómia találkozik. Kovács Lázár házigazda vezetésével bepillantást nyerhettünk a rendezvény kulisszái mögé: kiderült, mi az idei év slágerétele, milyen különleges programok várják a családokat, és hogyan válhat a tér egy romantikus leánykérés helyszínévé. Talán még az is lehet, hogy bánatában kissé elfacsarodik Vörösmarty Mihály szobrának kőszíve, amint letekint a magas talpazatról. Látva...
