2026.július.24. péntek.

EuroAstra - Dr. Révay András

Max-7
Tartalmában egyszerűnek látszó, mégis elgondolkodtató kiállítás nyílt meg a budapesti Bolgár Kulturális Intézetben, az Andrássy úton, közel az Operaházhoz. A festő, Albena Max, valamennyin ugyanazt az egy témát dolgozta fel, ennek ellenére mindegyik más. A kiállítás március 13-ig lesz nyitva, díjtalanul látogatható és a képek viszonylag csekély száma ellenére bátran nevezhetjük rendkívülinek. Elmondhatjuk róla, hogy nagyon tartalmas, igen kifejező, expresszív, valóban szép és gazdag. Hogy mindezen jelzők igaz voltáról...
Báli-7
Olvasóink korábban már értesültek arról, hogy a Gundelben kialakulóban vannak egy nagyszabású rendezvény tervei. Ezekről kétszer is adtunk előzetes tájékoztatást. Nos, ez a harmadik már arról szól, hogy a terv megvalósult! Néhány nappal ezelőtt már egy báli estére nyitotta meg kapuit a Gundel Palota. A „Csillagok között” tematikájú Gundel Bál teltházzal, 345 vendéggel, három helyszínen, valódi közösségi élménnyé vált. Az est végére pedig azonnal egyértelművé lett: hagyomány született! A...
Anconai-8
Akik értik ezt a szót, tudják, színházi előadásra vonatkozik. Akkor használják, ha egy darab sokáig telt házzal megy és a jegyek hetekkel előre elfogynak. A József Attila Színházban 2026. február 13-án, pénteken tartott bemutatóról teljes biztonsággal, nyomban kijelenthető, hogy a dátum ezúttal szerencsét hozott. A szereplőknek és a közönségnek egyaránt. „Az Anconai szerelmesek a Balatonon” a nézőknek önfeledt szórakozást, kikapcsolódást, a színészeknek pedig igazi, nagy sikert kínál. A történetet...
 Különleges élményben lehet része annak, aki ellátogat a Nemzeti Múzeumba az Attila kiállításra, majd pedig megnézi az Újszínházban az „Attila Ravennában” előadást. A múzeumi tárlat – mint az feladata is – a történelmi hűség szilárd talaján áll. A színházi előadás ugyancsak két vitathatatlanul megtörtént eseményt rögzít: Attila találkozását I. Nagy Szent Leó pápával és halálát esküvője éjszakáján. Ám ami a kettő között történt, arról kétségbevonhatatlan, igazolt ismereteink a mai...
Attila-10
Az elmúlt évtizedek legjelentősebb kiállítása nyílott meg 2026. január 22-én a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az Attila című időszaki tárlat, amely a hunok uralkodójának személyét és örökségét mutatja be, nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő, 13 ország 64 múzeumának mintegy 400 műtárgyán keresztül idézi meg Attila alakját és korát. Felbecsülhetetlen értékű kincsek, a hódítók fegyverei, sírokban talált torzított koponyák és a hun birodalom legendás története. Mindez egy kiállításban, amelynek főszereplője Attila, a...
Azt, hogy a február világszerte a vidámságok hónapja, bizonyára nagyon sokan tudják. Talán még azt is: esik erre az időre két olyan rendezvény, melyet ezer kilométerek választanak el egymástól, mégis nagyon hasonlítanak. Abban feltétlenül, hogy látogatók százezreit vonzzák és a nevük is szinte azonos. Csak a helyszínük más. Elnevezésük közös tőről származik mi több, a keletkezése hasonló a mi Húshagyó keddünkéhez! Az olasz carnelevare ugyancsak a húsétel elhagyására utal....
Pápa-6
Bár az étterem 1894 óta áll, mai nevét csak 1910 óta viseli. Nem árulunk el titkot azzal, hogy e 116 év alatt gyakran keresték fel a társadalmi hierarchia igen magas fokán álló hazai és külföldi személyek. Jártak itt uralkodók és egyházi méltóságok, államfők és világsztár művészek, a szellemi élet meghatározó alakjai. Történetében voltak prosperáló időszakok és hullámvölgyek, jelenleg – bátran mondhatjuk – reneszánszát éli. Sok esetben a ritka vendégeknek...
Gála-11
Éppen harminc évvel ezelőtt, Budapesten, egy csodálatos történet kezdődött. III. Rainier monacói herceg, aki szenvedélyes cirkuszrajongó volt, 1974-ben hívta életre a Monte-Carlo-i Nemzetközi Cirkuszfesztivált. Magyarország 1996-ban lépett ebbe a sorba, ekkor rendezték meg az első Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivált. Idén, január 7. és 12. között, a XVI. fesztiválunkon, egyetlen hét alatt öt kontinensről több mint 200 artistaművészt láttunk vendégül a Fővárosi Nagycirkuszban. A fesztivál idején különös, szinte tapintható energia töltötte...
cfeszt-9
Szokatlan kép fogadta a sétálókat, akik az elmúlt hetekben a Városligetben, a Fővárosi Nagycirkusz tájékán jártak. Egy mozdony állt a főbejárat előtt- nem is akármilyen! Amikor odaszállították, Fekete Péter, Jászai Mari-díjas, érdemes művész, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója meg is indokolta: „Ez a mozdony pontosan annyi idős – 136 éves – mint maga a Fővárosi Nagycirkusz. Azt szeretnék ezzel hangsúlyossá tenni, hogy Budapest a világ cirkuszművészetének lokomotívja, húzóereje, hiszen...
Gbál-8
Valószínűleg kevés olyan helyszínt tudnánk említeni, ahol egyetlen épületben sűrűsödik a múlt, a jelen és a jövő. Nem tévedés, a jövő is – és pont ezért felel meg ennek a feltételnek a Gundel palota. A múltjáról köteteket írtak már tele, a jelenje a szemünk láttára zajlik és bátran kimondhatjuk, nem is akármilyen színvonalon! Ami pedig a jövőt illeti: az most van kibontakozóban, várhatóan jól megfelelve mindannak, amit a hírneves...
A szokatlan művészeti alkotások kedvelői érdekes kiállítással találkozhatnak, ha március 13-ig felkeresik a budapesti Koreai Kulturális Központot. A Központ a megnyitása, 2012 óta osztja meg a koreai kultúra gazdagságát a magyar közönséggel. A mindjárt a nyitás kezdetén megindult sokszínű kulturális tanfolyamok látogatottsága jól jelzi, milyen tartós kötelékek alakultak itt ki az évek során. Ami a nyitáskor mindössze két területtel – a koreai gasztronómiával (hansik) és a sporttal, a taekwondoval...