Olvasóink korábban már tudomást szerezhettek arról, hogy Budapest egyik nagymultú és roppant népszerű kávéháza átalakítás alatt áll (https://euroastra.hu/bezar-hogy-megszepulve-nyilhasson). Működtetését az Eventrend Group több mint három évtizedes vendéglátói és üzemeltetői tapasztalat birtokában vette át. Célja, hogy a kávéház ne csak újranyisson, hanem ismét stabil, magas minőségű és szerethető szereplője legyen Budapest kávéházi életének. A Pozsonyi út és a Szent István park találkozásánál álló kávéház több generáció számára jelentett mindennapi találkozópontot és személyes emléket. Az új korszak célja, hogy ez a kötődés mai, élő kávéházi formában folytatódjon.
A nagyközönség számára a hivatalos megnyitás július 25-én lesz, de a szaksajtó képviselői már korábban lehetőséget kaptak az új állapot megismerésére. Kőrösi Zoltán (alapító tulajdonos, Eventrend Group), bevezetőjében elmondta, az Eventrendben úgy alakult a történetünk, hogy egy ideig a fura véletlen, aztán meg a tudatosság ilyen gyönyörű történelmi helyek közelébe sodort minket. Így lett nekünk 2009-ben a New York Kávéház, a 2010-es évek elején az egész Városligeti Műjégpálya és annak a teljes felújítása, majd a Covidot követően a Gundel Étterem, utána pedig a Centrál Kávéház és néhány épület a Várban. Most pedig már itt vagyunk a Dunapark kávéházban. Tapasztalataink alapján eljutottunk odáig, hogy értő kézzel nyúljunk az itt lévő gyönyörű terekhez. Ez a hely a mi történelmi kollekciónk legfiatalabb darabja. 
Két év múlva lesz 90 éves. Tehát mondhatjuk, hogy egy fiatal hölgy a Gundelhez vagy a New Yorkhoz képest, akik már 130 éven túli korban járnak. A ház 1936 és 1938 között épült. Akkoriban ez volt Budapest legmodernebb társasháza, itt van a város legtöbbet fotózott belső lépcsőháza. A Bauhausnak és az Art Decónak olyan érdekes keveréke, ami meghatározóvá vált, mint épület. A földszinti tér eredetileg mozinak épült, de Hofstätter Béla, a ház tervezője úgy döntött, hogy ebbe a gyönyörű térbe, mégiscsak egy kávéház való. Így nyitott meg 1938-ban a Dunapark Kávéház. Őt 1944-ben elvitték a nyilasok, és itt, a Dunában lelte a halálát. Úgyhogy a hely megalkotója nem élvezhette sokáig mindazt, amit létrehozott. A Dunapark azon nagyon kevés történelmi kávéházak egyike Budapesten, amely szinte sosem zárt be. 
Egyáltalán nem lett belőle bútorraktár, mint a New Yorkból, nem lett belőle játékterem, mint a Centrál Kávéházból, hanem amióta létezik, többé-kevésbé kávéházi funkcióban működött. Ez az egyetlen olyan kávéháza ma Budapestnek, ami nem a turisták által elsődlegesen látogatott területen van, hanem ebben az értékes Újlipótvárosban, ahol egy nagyon markáns szellemi és kulturális közösség létezik. Egy nagyon markáns – a szónak a teljesen pozitív értelmében – zsidó kulturális hagyományokra épülő vendéglátás kapott itt helyet. Ebbe a térbe és ebbe a gondolatiságba illeszkedett bele a Dunapark az elmúlt immár 90 évben. A kiművelt emberfők sokasága – politikusok, építészek, művészek, alkotók és gondolkodók – jártak ide és mi szeretnénk ezt az egészet így adni vissza a nagyközönségnek. 
Tóth Roland (partner/üzemeltető) egy emlékkel kezdte: 21-22 éves voltam, amikor először a Dunaparkban jártam. Amikor besétáltam, a ruhatárban lesegítették a kabátot, az már olyan „hűha” érzés volt, hogy ilyen egyáltalán létezik. Leültünk, egy kávét kértem, kihozták, mellé egy cukortartót, amin volt körülbelül hétféle cukor. Ilyennel még életemben nem találkoztam! Ültem itt ebben a hatalmas térben, és el is kezdtem egy picit feszengeni, nem tudom, ide tartozom-e? Az egész helynek olyan nívója, kisugárzása volt. Másnap büszkén meséltem a srácoknak, hogy én tegnap a Dunapark kávéházban kávéztam. Amikor tavaly Kőrösi Zoli ezt a lehetőséget felvázolta, az első gondolatom az volt, hogy hatalmas lehetőség és hatalmas kihívás! Óriási feladat, hogy amikor bejön a vendégünk, másnap is és egy év múlva is szívesen jöjjön vissza.
Feltett szándékunk, hogy hidat képezzünk a tradíció és a mai fiatalok, a középkorúak igényei között. De hogyan tudjuk tisztelni a hagyományt, továbbírni a Dunapark történetét miközben a világ nagyon sokat változott? Hogy tudjuk az ajtókat kinyitni a fiatalabb generáció előtt, hogy ők is megtalálják itt, ami napjaink felgyorsult életritmusához szükséges? Igyekeztünk a kínálatot úgy kialakítani, hogy mindenki, minden napszakban megkapja azt, amire vágyik. A reggelit kövesse egy brunch, azt kövesse ebéd, délután köztes fogásokban, könnyebb ételekben, süteményekben válogathasson a vendég. Este pedig zongoraszó mellé tudjanak beülni randevúzni vagy vacsorázni a párok. Lesznek „mesélő asztalaink”, ahol QR-kód leolvasásával a korábbi vagy jelenlegi híres emberek dunaparki kapcsolódásairól olvashatnak majd történeteket a vendégek. 
A műszaki felújítás során sok nehézséggel találkoztak, mondta el Nell Béla, a felújításért felelős vezető. Az egyik hátsó oszlopban megy föl a fölöttünk lévő hat emelet távhővezetéke. Ez anno építészetileg remekmű volt, a legapróbb részletekig nagyon átgondolt. Az épület, a kávéház, maga egy történet. Reménykedem abban, hogy mi is hozzájárulunk ennek a történetnek továbbírásához, hogy több legyen, mint eddig volt. Megpróbáljuk visszaszerezni a régi, nagyon szépen csillogó fényét, miközben fontos nekünk a múlt értékeinek megtartása, de ugyanakkor erősen nyitottunk a jelen felé is, hiszen mégiscsak eltelt 90 év. Voltak kompromisszumok és kihívások, ám bízom benne, hogy a végeredmény majd magáért beszél.
Van egy mondás, miszerint a házat falakból és parkettából építik, de az otthont az emberek teremtik meg, akik otthont tudnak varázsolni a helyből, ahol vannak – emlékeztetett rá Andó Bea, a kávéház ügyvezető igazgatója. Nem csupán egy kávéházként és étteremként tekintek erre az üzletre – mondta – hanem találkozási pontként. Generációk találkoztak itt egymással és osztották meg a mindennapjaikat, akár a reggeli kávéjukat, akár egy családi ünnepséget, az első randit, vagy csak egy hétvégi családi ebédet. Láttam, hogy ők közösséget alkotnak a házban lakókkal és a környéken élőkkel, ezért olyan közösségi teret kell kialakítani, ahol az érkező vendégek – vagy akár a gyerekek, akik itt nőnek fel – évek múlva is ugyanazzal a mosollyal az arcukon térjenek vissza az éttermünkbe. 
Érdekes gondolatot vetett fel Nagy Gábor (alapító tulajdonos, Eventrend Group): Van egy amerikai szociológus, Ray Oldenburg és neki volt egy elmélete a „harmadik helyről” („the third place”). Azt mondta, hogy az első hely az életünkben az otthonunk, ott vagyunk a családunkkal, ott teremtődik meg az identitásunk, ott érezzük magunkat biztonságban. A második hely jellemzően a munkahelyünk, ott keressük a kenyérre valót, ott tudjuk az önmegvalósítást elérni, ott éljük az aktív szerepünket. A harmadik hely pedig az olyan helyek összessége, ahol egyszerűen csak emberként vagyunk jelen: nem a családi, nem is a munkahelyi szerepeinkben, egyszerűen csak hétköznapi emberként vagyunk ott. A történelem során ilyen helyek voltak a piacok, a terek, ahol találkozni lehetett. Mi egy ilyen „harmadik helyet” próbálunk létrehozni!
