Mindkettő a 120. évhez kötődik és mindkettő egyformán nagy jelentőségű. Victor Vasarely születésének 120. évfordulójához kapcsolódva nagyszabású, retrospektív kiállításon mutatja be a magyar származású, Franciaországban világhírűvé vált művész életművét a Szépművészeti Múzeum. Ráadásul a helyszín is jubilál! Ebben az évben ünnepli megnyitásának 120. évfordulóját a Szépművészeti Múzeum. A kiállításon látható több mint 140 műalkotást dokumentumok, valamint eddig nem ismert fotók és filmek kísérik, amelyek a magyarországi tárlatok történetében példa nélküli teljességgel rajzolják meg Vasarely életművét.
Az augusztus közepéig látható tárlat átfogó módon vizsgálja Victor Vasarely művészetét, amely a 20. századi vizuális gondolkodás egyik legjelentősebb – máig alakító hatású – fordulatát indította el: munkássága meghatározó szerepet játszott a háború utáni geometrikus absztrakció és az op-art kibontakozásában. Legutóbb közel 60 éve, 1969-ben, a Műcsarnokban rendeztek hasonló léptékű kiállítást Vasarely alkotásaiból; az idei, több évtized elteltével kínál ismét áttekintő összegzést a magyar közönség számára. A kiállítás elsősorban a művész által alapított budapesti kollekcióra épít, amely a legnagyobb és legátfogóbb Vasarely-közgyűjtemény a világon, de kiemelkedő, eddig idehaza még nem látott művek is érkeznek az aix-en-provence-i Fondation Vasarelyből, de a pécsi Vasarely Múzeumból és magángyűjteményekből kölcsönzött műtárgyak is gazdagítják az évfordulós tárlatot.
Mindjárt a belépéskor két Vasarely-portrét láthatunk: egy 40-es évekből származó önarcképet, ami kissé komor – nem is csoda, hiszen a háborús években készült –, és egy 70-es évekbeli portrét, amelyet fia, Jean-Pierre Vasarely (művésznevén Yvaral) készített. Ez a két kép együtt rajzolja ki azt az ívet, amelyben az útját kereső művészből egy világtrendet alakító alkotó válik. Művei annyira mélyen beépültek a vizuális kultúránkba, hogy hajlamosak vagyunk magától értetődőnek venni őket. Ismerjük a vibráló mintázatokat, a pulzáló formákat, a domborodni vagy örvényleni látszó tereket. Ismerjük a fekete-fehér kontrasztokat, a megmozdulni látszó geometrikus műveket és a szemünket próbára tevő optikai játékokat. Talán éppen ezért érdemes most egy pillanatra megállni, és nyitottan érkezni erre a kiállításra. Ez a tárlat ugyanis lehetőséget ad arra, hogy ne csupán egy jól ismert felületet lássunk, hanem újra felfedezzük azt a rendkívül összetett, gondolkodó és elméletalkotó művészt, aki egész életében a látás törvényeit kutatta. 
A kiállítás kronologikus rendben épül fel, de nem egyszerűen az életrajzot követi, hanem egy gondolkodási folyamatot mutat be öt szekción keresztül. Méghozzá azt, hogy miként jut el Vasarely a figuratív indulástól az absztrakción és a mozgás művészetbe emelésén keresztül egy univerzális vizuális rendszerig. Az öt szekcióban: A Korai művek, az Út az absztrakció felé, A kinetizmus születése, az Op-art és a Művészet mindenkinek elnevezésű kiállításrészekben végigkövethetjük az alkotó útját. Vasarely művészetének középpontjában a mozgás kérdése áll, nem a hagyományos értelemben, hanem a látás működésén keresztül. A kinetikus művészet a mozgás különböző formáit vizsgálja, míg az op-art – amelynek Vasarely az egyik legmeghatározóbb alakja – optikai jelenségek segítségével hoz létre vibráló, elmozdulni látszó képi struktúrákat. 
E törekvésekhez kapcsolódik Vasarely „művészet mindenkinek” programja is, amely a művészet demokratizálását tűzte ki célul: olyan képi nyelv létrehozását, amely sokszorosítható, széles körben hozzáférhető és a mindennapi környezet – az építészet és a városi tér – alakításában is szerepet kap. Ő a geometrikus absztrakció egyik legnagyobb hatású művésze, akit az op-art atyjaként tart számon a művészettörténet. A Pécsen született, Vásárhelyi Győzőként Budapesten induló művész Párizsban vált nemzetközileg ismertté, ahol festészete fokozatosan a látás törvényeinek vizsgálata és a képi rendszerek kialakítása felé fordult. Munkássága azokhoz a korszakos törekvésekhez kapcsolódik, amelyek a művészetet a tudományos gondolkodással és a vizuális kommunikáció új formáival kívánták összhangba hozni. Pályája – a magyarországi kezdetektől a párizsi kibontakozás kísérletein át a kinetikus és optikai művészet nemzetközi elismertségéig – olyan tágas horizontot tár elénk, amely egyszerre kötődik a közép-európai művészeti gyökerekhez és a nemzetközi avantgárd legprogresszívebb törekvéseihez. 
Bár Vasarely élete nagy részét Franciaországban töltötte, identitásában, képi érzékenységének mélyrétegeiben és művészi gondolkodásában mindvégig megőrizte magyarságát. Ezt nemcsak művei címadásaiban, hanem azokban a kompozíciós ritmusokban és geometrikus szerkezetekben is nyomon követhetjük, amelyekben a magyar folklór ornamentális elemei is visszaköszönnek. Vasarelyt nem az érdekli, hogy mit ábrázol a kép vagy miről szól a mű, hanem az, hogy hogyan működik a látás, és ezt a folyamatot tudjuk végigkövetni a kiállítás megtekintése során. 
A művész születésének 120. évfordulóján az életmű-kiállításhoz kapcsolódva a Magyar Nemzeti Galériában látható Kinetikus víziók. Nicolas Schöffer és Victor Vasarely dialógusban című kamaratárlat a Szépművészeti Múzeum kiállításán kevésbé hangsúlyos, ám meghatározó nézőpontokra fókuszál, különös tekintettel a Vonal-korszak műveire. A városligeti Neo Kortárs Művészeti Térben szeptember közepéig látható Vasarely Don’t Go Home című tárlat a hatvanas-hetvenes évek kísérletező művészetének szemszögéből vizsgálja, hogyan hatott Vasarely a hazai művészetre. A három kiállítás közös, kedvezményes árú belépővel is látogatható.
