Sajttal Töltött… Délelőtt

Nem, nem tévedtem. Nem borda, tojás, padlizsán, tonhal, gomba, paradicsom, sonka, tök, esetleg velőérmék kívánkoztak a címbe, bár valamennyit, így, vagy úgy, meg lehetne tölteni sajttal. De a következőkben nem receptek közzététele a célom – lehet, hogy még az is „becsúszik" -, hanem a völgyvidéki sajtosokról, céljaikról, terveikről, lenyűgöző ötleteikről szeretnék szólni. Hátha másokat is „elkap" a szerethetnék…

Merthogy „páran" arra szövetkeztek, hogy kedvtelésnek indult, ma már „tejesen" – vérest mégsem irhatok! – komoly hobbyjukat, foglalkozássá mélyítsék, s ha már úgyis azonos fertályán élnek kis hazánknak, egymást segítve – hangsúlyozom segítve, nem lenyomva, nem kígyót-békát kiabálva egymásra, tehát segítve! – létrehozzanak egy olyan közösséget, amely sokak, sokunk számára nyújthat maradandó élményt.

A Völgy Vidék Közösség a Váli-víz és a Szent László-patak völgye, valamint a Vértesalja és az Etyeki dombság területén működő vállalkozásokat, civil szervezeteket, magánszemélyeket igyekszik befogadni, történetesen, esetünkben a sajt jegyében. Fő céljuk tehát a vállalkozások fejlesztése, a vidék örökségének ápolása, az életminőség javítása, s a fellelhető értékek bemutatása. S mindez már egyenes út a turizmus fejlesztéséhez, mindannyiunk lehetőségének – családi úti cél, iskolai csoportok „élő" okítása, csapat tréningek szervezése – bővítéséhez, a környezettudatos gondolkodás terjesztéséhez.

S, ha közben még jókat is lehet enni, esetleg egy kamarazenei koncert élvezetéhez is hozzájuthatunk? Nos, gondolom, már megérte „utánajárni" e lehetőségeknek, s ajánlani rokonainknak, barátainknak, ismerőseinknek.

Az úgynevezett sajtút-állomás hálózat gondolata pár éve merült fel, aztán tavaly már megrendezték az I. Sajtmustrát, ahová nyolcvan egynéhány terméket neveztek be az előállítók. S bizony ki-ki igencsak büszke volt, amikor a pontozásos skálán az élmezőnybe sorolták, s átvehette a jól megérdemelt díjat, díjakat. Idén, október első hétvégéje a mustra időpontja, s nem véletlenül szerepelt korábban az egyes sorszám az eseménynevében, tudták a szervezők, hogy lesz belőle második, sőt sok-sok évre előre tervezik, hogy hagyománnyá váljék.

S mielőtt bárki arra gondolna, hogy ez amolyan parciális dolog, s csak a Vértes, Gerecse „tövében" működhet a dolog, jövő tavasszal „beindul" Mezőtúr – 300 tejelő bivallyal! -, de Dunapataj-Kalocsa sem „tétlenkedik".

Az egyik ötletadó – Hegedűs Imre, a Bicskei Mezőgazdasági zrt igazgatója – a kézműves sajtkészítés mestere, nem tagadja, szörnyen irritálta, hogy az alpesi legelők világhírűek, hogy a Milka-tehén a magyar gyerekek fantáziájában is lila színű, olykor lukacsos, és egyáltalán, hogy a sajt-világranglistán mindig a hollandok, svájciak, franciák vannak az élen. – Mi is tudunk ilyen színvonalat – állítja, s hogy igaza van, mint sajt-rajongó, ízlelőbimbóim alapján, tanúsíthatom.

Ma az Etyektej birtokában 1122 szarvasmarha, mintegy 30 hektár legelőn lel finom falatokra, hogy aztán az állomány egy része tejet, s egy kisebbik hányada egyéb tejterméket, így sajtot is „termeljen" az asztalunkra. S a „gazda" mit fundált ki – természetgyógyász „gondolkodó" – munkatársával? (Szlanyinka Edina nevét ne feledjük, mert biztosan ötletel még a javunkra.) Biztosan jobban ízlik az „alanyoknak", ha némi csemegét is találnak a legelőn, tehát minden telepített 9 méteres sávba 3 méter gyógynövény került, s hogy ez „átjön" a tejtermékbe, nemcsak a laboratóriumi vizsgálatok sokasága, de a kóstolás is bizonyítja. S ma már azt is tudhatjuk, hogy a tehén nem szereti a zsályát és a cickafarkot, viszont a keserűbürök friss hajtása igencsak kedvelt csemegéje. Az érzékszerveinkkel is „kimutatható" íz jelenlétét egyetemi kísérletek sokasága támasztja alá. S ugyancsak e kísérleteknek köszönhetően ismert, hogy 5-7 vegyületcsoport található a gomolya, trappista, illetve a rézüstös készítésű – ez a cég „repertoárja" – sajtokban.

Na, de mi van akkor, ha mi másféle sajtot is szeretnénk enni?

Kovács LászlóAz „Isten háta mögötti" tanyán, a Gerecse hegység lábánál, Neszmélyen található a kecskék, nyulak és egyéb állatok „menedéke", ahol az „ingyen" hegyi levegőért cserébe, „sok-sok munkát" kínálnak a házigazdák. No és válogatási lehetőséget. Mert kapható, kóstolható itt kecsketúró, friss, keményre érlelt, vagy félkeményen érő, savanykás kecskesajt. Friss és érett gomolya, orda, ordakrém és ordasajt, csak ne futkosna úgy a nyál a számban… Arra a kérdésre, hogy pl. füstölt sajt miért nincs, Pallagi Zsuzsanna, a háziasszony a következőket válaszolja: – A füstölt sajt készítésekor a termék „manipulálható", márpedig mi ragaszkodunk a „tisztasághoz", azaz csak olyasmit árulunk, amit „ígérünk". Egyébként meg nincs füstölőnk. (Tudják a falusi pap, aki a kérdésre, hogy miért nem harangoznak délben, azt válaszolja, hogy egyedül vagyok, nehéz lenne húzni azt a hosszú kötelet, zavarná a környékbeli madarakat, állatokat, de egyébként meg nincs is harang a faluban.)

De, ha már megígértem, nem állom meg, hogy ne adjam közre Lisznyay Imre – előttünk ott járt sajt-gourmand – receptjét.

Feta sajtból töltött batyu: csirkepörkölt húsát darabokra vágva, hozzá feta sajt és tejföl, massza készítendő, s az dupla réteslapba töltendő, kis, háromszög alakú táska formájúra. A tepsiben tejfölt rá, s amikor az 200 fokon kb. 5 perc múlva rápirul, kész a finom csemege. Fő ételnek is elmegy, kettőnél többet csak az igazán nagyétkűek tudnak egyszerre megenni.

A Kecskevilág Törökbálint, Érd, Biatorbágy és Sóskút között Idamajorban található. Az ínyencségek mellett – joghurtok, krémsajtok, vörösboros sajt – megismerkedhetünk itt a sajtkészítés, a kenyérsütés mikéntjével, de benevezhetünk egy gasztro-vetélkedőre is, vagy részt vehetünk egy Paraszt-olimpián. Ki a jobb fejésben, legeltetésben – nemcsak „kivinni" kell az állatot, haza is kell hozni! – bálagurításban – persze hegynek felfelé! -, gumicsizma-„vetésben", esetleg kézzel diótörésben.

Hosszan mesélhetnék a nagyigmándi, felcsúti, naszályi sajtosokról, akik szintén randevúznak a sajtmustrákon, vélhetően megállói lesznek, az un. sajtállomás-hálózatnak, s akikkel egyetlen délelőttön sikerült megismerkedni. S, hogy mindezt hogyan?

Nagyegyházán, Bicske közelében, egyetlen olyan közösségi hely található, ahol összegyűlhetnek az erre igényt tartók. A Hangistálló – Ribli Ilona csellóművész és családja rezidenciája – 2008. óta szolgálja a környék kulturális életét. Egy istálló alkalmassá tételével indult, az akusztikát füllel és az épület adta lehetőségek szerint tökéletesítve, kezdtek el kamarazenei koncerteket szervezni. Eleinte a művésznő „saját csapata" muzsikált, majd egyre több fiatal, bemutatkozni vágyó zenész lelt itt bemutatkozási lehetőségre. Ma már híres a „zenede", s gyakran telik meg a hajdani istálló. A közelmúltban egy „négyes fogat" tagjaként – Badacsonytördemice, Hévíz, Alsóőrs és Nagyegyháza – pályáztak, s nyertek el az Európai Uniótól egy – összesen négy – márkás zongorát. Rövidesen elkészülnek a kiadható szobák, s lesz itt szakmai múzeum, s talán jövőre a képző kurzusok is beindulhatnak… A Sajtmustra befogadása csak egy állomás. Nem hiszem, hogy nagyot tévednék, sokat hallunk még a nagyegyházai Hangistállóról.

Hárshegyi János /Fotó: Okolicsányi Zoltán