Mahler és Schubert A Müpában

A Concerto Budapest Schubert – Mahler sorozatának következő koncertje 2016. március 9-én (szerdán) 19:30 órakor kezdődik a Művészetek Palotájában. A koncert közreműködője Juliane Banse (ének), vezényel Christoph Poppen.

Schubert és Mahler, a romantika két ellenpontja ezen az estén megtalálja a közös nevezőt: kiegyensúlyozott érzelmek, kellemes harmóniák, illetve Juliane Banse és Christoph Poppen zenészfrigye biztosít minket arról, hogy ez az este az őszinte és gondtalan érzéseknek lesz dedikálva.

Az előadáson az alábbi művek hangzanak el:

Schubert: V. (B-dúr) szimfónia D.485

Schubert- dalok

– Im Abendrot – Reger hangszerelése

– Die Forelle – Britten hangszerelése

– Nacht und Träume – Reger hangszerelése

– Erlkönig – Berlioz hangszerelése

Mahler: IV. (G-dúr) szimfónia

Schubert V. szimfóniája őszinte vallomás a felnőtté válás folyamatáról: ifjonti érzéseket sűrít dallamokba, távol még a zeneszerző későbbi transzcendens-emelkedett hangvételétől. Személyes útkeresése és romantikus érzésvilága az ezt követő négy Schubert dalban kap nyomatékot. Dalkölteményeiben, a műfaj nagymestereként bravúrosan és gazdag dallamossággal jeleníti meg a különböző hangulatokat, érzésvilágokat.

Az est folyamán a „békés romantikusok a dúr hangnemek derűjében" jeligét követve Mahler IV. szimfóniájával zárul. A II. és a III. szimfónia késő-romantikus kolosszusai után e művében mintha visszatérne a klasszikus szimfónia műfaji tradíciójához, amelyben a belső derű és a túlvilági békesség keresését tűzte ki célul. A csillagászati távlatok helyett tehát egy révbe ért férj és komponista belső öröme és kiegyensúlyozottsága szólal majd meg.

Juliane Banse, a nagyszerű német szoprán operaénekesként, de koncert- és dalénekesként is világszerte keresett művész. Brigitte Fassbaender növendéke operaszínpadon Pamina szerepében debütált a berlini Komische Operben (1989), majd dalénekesként elnyerte a Nemzetközi Franz Schubert Verseny fődíját (1993). Banse, aki a múlt szezonban színpadra lépett többek közt a New York-i Metropolitan Operában és a barcelonai Liceuban is, a budapesti koncertközönség számára is kedves ismerős lehet, legutóbb Kurtág György 90. születésnapja alkalmából lépett hazánkban színpadra. Mahler-szimfóniájának szólóját éneklő Juliane Banse ez alkalommal férje vezénylete alatt szól majd hozzánk.

Christoph Poppen, a münsteri születésű muzsikus pályafutása első évtizedeiben, mint hegedűművész szerzett magának nemzetközi ismertséget és elismertséget: többek közt Nathan Milstein tanítványaként, a Cherubini Kvartett alapítójaként, Johann Sebastian Bach és kortárs zeneszerzők hegedűműveinek előadójaként. 1989 óta azonban Poppen mind többet vezényel, hiszen előbb a Detmoldi Kamarazenekar, majd 1995 és 2006 között a Müncheni Kamarazenekar vezető karmestereként és művészeti vezetőjeként tevékenykedett, 2006 és 2011 között pedig ő irányította a Német Rádió Szimfonikus Zenekarát (Saarbrücken-Kaiserslautern). A vezénylés és a hegedűművészi működés mellett a 60. születésnapját éppen ezen a napon ünneplő Christoph Poppen mint zenepedagógus is komoly karriert futott be: a Hanns Eisler nevét viselő berlini konzervatórium igazgatójaként, s a hegedű és a kamarazene müncheni professzoraként.

A Concerto Budapest Magyarország egyik vezető nagyzenekara, történelmi múlttal és a fiatal zenészek dinamizmusával. Nagy ívű és innovatív műsorszerkesztésével, egyéni hangzásával új színt hozott a magyar zeneéletbe. Az elmúlt években számos nemzetközi fesztiválra, Európa, Amerika és a Távol-Kelet rangos koncerttermeibe is meghívást kapott. A Concerto Budapest visszatérő vendégei olyan világhírű művészek, mint Gidon Kremer, Gennagyij Rozsgyesztvenszkij, Heinz Holliger, Isabelle Faust, James Galway, Jevgenyij Koroljov. Művészeti igazgatója 2007 óta Keller András, hegedűművész, karmester, a Keller Quartet alapítója. Keller szólistaként, koncertmesterként és kamarazenészként is világszerte elismert muzsikus. Számtalan nemzetközi díja mellett Magyarországon elnyerte a Liszt Ferenc-, illetve a Bartók-Pásztory-díjakat, valamint az érdemes művészi elismerést is.

Franz Schubert: V. (B-dúr) szimfónia

Franz Schubert csupán 19 esztendős volt, amikor 1816 szeptemberében hozzálátott ötödik szimfóniájának megkomponálásához. (Sőt, a szám valójában ennél is magasabb, hiszen töredékesen fennmaradt szimfóniakísérletéről is tudunk.) „A dolgok természetéből folyik, hogy a hangszeres muzsika területén nem lehetséges a tehetségnek olyan hirtelen kirobbanása, mint a dal területén." Hans Gál közhasznú Schubert-könyvében olvasható ez a mondat, annak magyarázatául, hogy számos örökkévalónak ítélt, érett alkotót jelző dal megszületése idején (sőt pl. még jóval az Erlkönig után is) miért is kereste Schubert az ifjúkori szimfóniáiban szüntelenül a saját hangját és egyúttal a kidolgozásnak azt a szintjét, amellyel már ő maga is elégedett lehet.

Az 1816. október 3-án befejezett, majd még ugyanezen az őszön a Burgtheater egyik hegedűsének, Otto Hartwignak a házában elő is adott V. szimfónia mindenesetre a legjobban sikerült és egyszersmind a legnépszerűbb fiatalkori Schubert-szimfónia. A Mozart- és a Haydn-hatás persze még itt is félreismerhetetlen, s Mozart „nagy" g-moll szimfóniája meg is idéződik az ugyancsak g-moll hangnemű, harmadik, Menuetto tételben. Az eltanult és átélt klasszikus minták fegyelme meg a schuberti dallaminvenció és dallamformálás ihletettsége így is üde és egyéni arculatú remekművet teremtett – még ha távol is a „kései", vagyis az alig nyolc, tíz, tizenkét évvel későbbi Schubert-stílustól.

A hagyományos lassú bevezetést elhagyó, ám annál bájosabban nekiiramodó nyitótétel (Allegro) könnyű kézzel megrajzolt, derűs témákat bont ki, s árnyékol itt-ott egy-egy akkordváltással, jellegzetesen schuberti dúr-moll áttűnéssel. A második, lassú tétel (Andante con moto), úgy lehet, a szimfónia legérettebb szakasza: az érzelmi felfokozódás és az ellágyulás pillanatainak romantikus kivitelezésével, s a melléktémában a Befejezetlen szimfóniáig előremutató megoldásokkal. A mozartias Menuetto (Allegro molto) pasztorális hangvételű Trio-szakasszal zárul, hogy aztán a negyedik tétel (Allegro vivace) vidám fináléja megsejtesse velünk: azért mégiscsak egy 19 éves ifjú komponálta e művet, aki a tétel pehelykönnyű főmotívumát gondtalan derűvel ismételgeti.

Franz Schubert: Dalok

Az elmúlás költőiségéről szóló dalokat zenekari kísérettel Schubert sohasem hallhatta, ám hogy e változatok is felettébb érdemesek a figyelemre, arra a hangszerelő pályatársak (Berlioz, Reger és Britten) tudása és elkötelezettsége a biztosíték. Az Alkonyatkor a lét törékenységét kozmikus közegben értelmezi; Karl Gottlieb Lappe verse tulajdonképpen egy, az anyatermészet szépségét dicsőítő keserédes himnusz, amelybe halandó voltunk fájdalma vegyül. A közkedvelt Pisztrángban a népdalt idéző énektéma a virgonc hangszeres aláfestésre épül rá. A hal mozgalmas életét a kifogás pillanata drasztikusan és profán módon zárja le – ahogyan azt a költő Christian Schubart eredetileg megírta. Az Éjszaka és álmok a létezésünket tagoló, tiszavirág életű sötétség misztikumát és izgalmát tárja föl Matthäus von Collin sorai nyomán, valamiképp az örök álom gondolatának elfogadásához is közelebb hozva hallgatóját. Johann Wolfgang von Goethe Rémkirálya viszont a tusakodás megrázó drámája már, a beteg gyermekével lovon vágtató apa emlékezetes képével. A kérlelhetetlen végzet és az esdeklő aggodalom kettőse – ahol csakis az előbbié lehet az utolsó szó.

Gustav Mahler: IV. (G-dúr) szimfónia

A mennyei élet (Das himmlische Leben) és A földi élet (Das irdische Leben) – Gustav Mahler e két korábbi dalát is odaszánta abba a szimfóniájába, melyet 1899-1900 táján komponált: magánélete és karmesteri pályafutása legsikeresebb és legboldogabb periódusában. A mennyei élet című 1892-es dalnak (A fiú csodakürtjéből vett szövegével) eredetileg már a III. szimfónia végén is próbált helyet szorítani a komponista, ám az végül e 4. szimfónia dalfináléjában lelt új otthonára, míg A földi élet balladáját elhagyta innen a „kedélyesen" előadási utasítást e művében különös gyakorisággal alkalmazó mester.

A II. és a III. szimfónia kolosszusai után, Mahler e művében látszólag mintha visszatérne a klasszikus szimfónia műfaji tradíciójához. Saját szokásaihoz képest valamelyest kisebb méretű zenekart igényel a IV. szimfónia, amely a megelőző 5 és 6 tételes kompozíciókkal szemben beéri a hagyományos 4 tétellel. Az első tétel (Bedächtig, nicht eilen) szonátaformában halad, igaz: a bécsies érzelmességtől természeti motívumokon át mind magasabbra és magasabbra. A második tétel (In gemächlicher Bewegung, ohne Hast) határozottan táncos Scherzo, amelyben azonban kitüntetett szerep jut az elhangolt elsőhegedűnek, s általa egyfajta idilli haláltáncnak. A harmadik, az Andante-tétel (Ruhevoll) ugyancsak a hagyomány előtt tiszteleg: a lassú tétel síron túli nyugalmában Mahler egy dúr és egy moll témát variál, a bécsi klasszika ikervariációinak szellemében. A zárótételben (Sehr behaglicht) azután a megelőző tételek mindahány hangulati és tematikus mozzanata újra kifejezést nyer: együttesen, s immár szövegszerűen kimondva, az angyalok életéről álmodó gyermek hangján. A szövegben maga a zene védőszentje, Szent Cecília is fölbukkan, hogy muzsikáljon a mennyei lakomához, hiszen nem csupán az égbe, de egyúttal csupa-csupa nyalánkság közé ábrándozza magát a német népdal egyszeri gyermeke. A dal által megidézett jelenés azután lassan a távolba vész, s a szimfónia a szférák zenéjét idéző hárfa és a mélységek felé húzó nagybőgő hangjaival zárul.

http://www.concertobudapest.hu

Lantai József