Révay András: Pergamen és tinta
5 perc olvasás
Múltba repítő két szó lett Szalai Katalin kódexíró – oklevélgrafikus kiállításának címe, ám ezek pontosan megmutatják, milyen látványra számíthat a látogató. A képeknek ideiglenes otthont adó helyszín sem hétköznapi, a zuglói Lipták-villa története meglehetősen regényes.
Múltba repítő két szó lett Szalai Katalin kódexíró – oklevélgrafikus kiállításának címe, ám ezek pontosan megmutatják, milyen látványra számíthat a látogató. A képeknek ideiglenes otthont adó helyszín sem hétköznapi, a zuglói Lipták-villa története meglehetősen regényes.
A Lipták-villában, a Lipták Galéria programjában, egy év alatt tíz kiállítást mutatnak be és ez a mostani a legfontosabb az előttünk álló 2017. évben – emelte ki az intézmény vezetője, Harrach Péter. Szalai Katalin művészete erősíti, hangsúlyosabbá teszi a villa belső – az architektúrából fakadó – harmóniáját. A ház története ugyanis önmagában is megérne egyszer egy kiállítást. A névadó, dr. Lipták Pál építési vállalkozó, elsőként szerzett Magyarországon műszaki doktori címet, a villát saját házának tervezte és építtette, 1924-25-ben. A reprezentatív palota belsőépítészeti megoldásai is különlegesek. A tulajdonos halála után a házban előbb Magyar – Angol Leánynevelő Intézet, később Magyar Zsidó Leánynevelő Intézet működött. A háború után úttörőház, gyermekház, művelődési ház költözött ide, jelenleg a Zuglói Művelődési Ház tagintézménye és 2012 óta viseli létrehozójának nevét.
A falakon ezúttal több témából is láthatók alkotások. Oklevelek, címerek, családfák, lapok Budapest egyes kerületeinek várostörténetét feldolgozó kódexekből. Szalai Katalin ugyanis sokoldalú művész. Kisgyermekkori szerelme a rajzolás, ami nem is csoda, hiszen nevelőanyja, Pájer Emília, textil- iparművész volt. Később, tanulmányai során Tamás Noémi tanítványa a Dési Huber Festőművész körben, ahol Barcsay Jenőtől is kapott iránymutatást. Ha engedjük magunkat alkotásai által visszaröpíteni a múltba, láthatjuk, hogy bizony „nagy volt hajdan a magyar erényekben és daliás értékekben". Önálló kódexírói, oklevél-grafikusi tevékenysége 1993-ban, Budapest aranykönyvének megírásával kezdődött. A kalligrafikus betűírás, az iniciálék, illusztrációk és ornamentikák festésének bűvöletében ismerte meg Vincze László, szentendrei papírmerítő mestert, aki a műhelyében rendezte meg Szalai Katalin első, önálló, bemutatkozó kiállítását 1997-ben.
Azóta már több tucatnyi sikeres kiállítását láthatta a közönség, szerte az országban. Művészi pályafutásának legjelentősebb állomásai a várostörténeti sorozatok. Ezekből is kiemelkedik a Belváros – Lipótváros krónikája, melynek kódexlapjaiból ezen a kiállításon is fellelhető tizenöt darab, az eredetivel megegyező méretű és azonos keretben lévő másolat. Az eredeti példányok ugyanis az V. Kerületi Önkormányzat dísztermének falát ékesítik. Művei megjelentek már magyar-, angol- és németnyelvű könyvritkaságokban, melyek közül egy a jelenlegi kiállításon is látható. A mostani tárlat kiegészül még olyan érdekességekkel, mint a Váci Krónikakönyv, a XIII. Kerület Krónikája és a Móri Kiskódex. A míves oklevelek és emléklapok mellett saját tervezésű naptárának is nagy sikere van minden évben. Ezeknek most több, bekeretezett oldalára is rácsodálkozhatunk az egyik teremben.
Mivel közeledik a Húsvét, egy vitrinben sorakozik néhány merített papírra festett, iniciáléval és régi kódex ornamentikával díszített papírtojás is. Megtekinthetők a kódexírás kellékei, a valódi lúdtoll, a kis tintatartó üvegcse, tollhegyek, tollszárak, ecsetek. Társul hozzájuk egy valódi érdekesség. A magyar történelemben az első, név szerint ismert női kódexmásoló, a XVI. század elején, a Nyulak szigetén élt domonkos rendi apáca, Ráskay Lea volt. Az első miniatúrafestő pedig rendtársa, Sövényházi Márta. Ők Szalai Katalin példaképei, és erre a kiállításra elkészítette az ő eredeti kézírásuknak másolatát! Ilyet eddig a közönség nem, csak a kutatók láthattak munkájuk során.
A családi címerek között is van több különleges. Ilyen például egy merániai család 1518-ban készült kőcímerének festett változta, a leszármazástan kutatóinak pedig csemegéül szolgálhat néhány „ősfa", az egyenes ági leszármazók ábrázolásával. Látható a kiállításon több városcímer, nemesi és más oklevél, díszoklevél. Napjainkban munkái közül a legkedveltebbek a házasságkötés emlékére készültek, és a végző orvostanhallgatók számára, a szülők által adományozott Hippokratészi eskü emléklapjai. A kiállítás tehát valóban különleges, a múltat és a jelent menti meg a jövőnek és egy letűnt kor művészetét, a kódexírást eleveníti fel. A tárlat segítségével bepillantást nyerhetünk abba a gazdag örökségbe, amit a X. századtól a XXI. századig hoztak létre nagyszerű elődeink és mai kortársaink. A tollal, ecsettel írott kódexlapok egyenként is művészi alkotások, történelmünk, kultúránk kifejező, szemet gyönyörködtető dokumentumai. A kiállítás május 2-ig tekinthető meg Budapesten, a Lipták-villában (XIV. Hermina út 3.), előzetes bejelentkezés után.
