Révay András: Állóképből mozgókép

 A modern filmművészet korszakos, stílusteremtő alakja, a világszerte ismert filmrendező, Andrej Arszenyijevics Tarkovszkij, 1974-ben készült Tükör című filmjének történetéről, háttér anyagából nyílt fotókiállítás Budapesten a Műcsarnokban. A december 10-ig látható kiállítás megnyitásán jelen volt az alkotó fia Andrej Tarkovszkij is.

A filmrendező Andrej Arszenyijevics Tarkovszkij – az orosz költő, Arszenyij Tarkovszkij fia, 1932-ben született a Szovjetunióban. A gimnáziumban zenét és festészetet tanult, majd az arab nyelvet tanulmányozta. A Moszkvai Filmfőiskolára 1954-ben iratkozott be, ahol Mihail Romm osztályába került. A végzés után több – nagy nemzetközi sikert arató – filmet forgatott. Ilyen volt például az Iván gyermekkora és a híres orosz ikonfestőről szóló Andrej Rubljov. Művészi felfogása nem egyezett korának szovjet szemléletével, egy ideig kemény harcot vívott a hatalommal, majd Olaszországba távozott. Ott élt és alkotott, közben Londonban megrendezte a Borisz Godunov című operát és forgatott – ugyancsak nagyon sikeres – filmet Svédországban is. Párizsban halt meg, 1986-ban.

Erős apák fiainak mindig nehéz meghatározni saját magukat – és erről az állításról nehéz volna Enyedi Ildikó filmrendezővel vitatkozni – a fotókiállítás képeit látva. Az erős apák fiai – veszélyeztetett embercsoport. Tarkovszkijnak talán az lehetett a szerencséje, hogy az erős, vibráló személyiség, amilyen a fotók tanúsága szerint az apa, Andrej Arszenyijevics Tarkovszkij lehetett, korán eltűnt az életéből. A fia ötéves korában. Eltűnt, majd feltűnt, nem hagyott akkora sebet, ami a visszautasítottság, megtagadottság érzetét kelthette volna. Ottmaradt végig a gyermekkor és az ifjúkor horizontján, célt adva a gyermeki fantáziának. Teret, levegőt adott ez az apa gyermekének, hiszen szeretetét sosem vonta meg tőle. Talán ennek köszönhető Tarkovszkij alkotói bátorsága. Amivel beengedi édesapját a saját „így jöttem” filmjébe, a Tükör-be. Mert vele együtt építkezni, versei elhangozhattak a filmben. Nagy, egészséges önbizalomra, mutat, miközben ott van a küzdelem, a kockázat, a belső feszültség.

 Munkája valami megfoghatatlan, összetett örömről szól, amikor a néző, ott a sötétben egyszerre magára ismer, a saját életére, a saját vágyaira és szorongásaira. Ugyanakkor hálásan meglepődik valami újtól, soha nem látott képektől. A kettő; a meglepő és az otthonos keverékében megnyílhat a lelke. Sok apró, mindennapi küszködés során készült ez a csodálatos film: a Tükör. Ahogy a Tükörben fonódik múlt, emlék, képzelet – a sok idősík, amiből mi, emberek mindannyian állunk, az pontos mása annak, ahogy az emberi elme a mindennapokban működik. Éppen ilyen csapongón. A filmet a saját élet izzóan kompromisszum-mentes fontossága teszi annyira empatikussá, mégis, azok számára is hitelessé, akik nem ismerik az életrajz ezernyi áthallását. Sok apró döntés sorozatában mindig ott volt minden döntés mögött a teljes ember és a teljes élet. Minden erejével és végletes kiszolgáltatottságával. Mert a lehető legszemélyesebben keresztül kapcsolódik az ember az összes embertársához, aki csak él a földön.

 Ezen a kiállításon a családi archívumban nem is olyan régen megtalált képek egy részét mutatjuk be – mondta el a fotókról szólva a kiállítás kurátora, a filmrendező fia, a költő unokája, Andrej Tarkovszkij. A képek jelentős részén apám látható, gyerekként, felnőttként, különböző élethelyzetekben. A Tükör, az egyik legnehezebb munkája volt, nagyon hosszú ideig készült. Őszintének kellett lennie, ezért az első felkért operatőr el sem vállalta a forgatást. Apám elővette a fotókat, minden képhez aprólékos megjegyzést írt, és végül is szinte ezekből készült el a film, mint egy fotókból készült mozgókép. Ezért nagyon sokat árul el a gyerekkoráról és arról, hogy Arszenyij Tarkovszkij versei mennyire lehettek ihletői a filmnek. Apám mond is vereseket benne. A kiállítás jól követi és mutatja, hogy a fényképekből miként készült a film.

Meglepő, milyen pontosan sikerült a film kockáin megjelenítenie a képeken szereplő személyeket, helyszíneket, azok hangulatát, így elevenítve föl immár a megfakult és látszólag elérhetetlen gyermekkor emlékeit. A régi fényképek és emlékek között keresgélve született meg bennem a kiállítás ötlete, hogy apám halálának huszadik évfordulóján fényképeken keresztül meséljen gyermekkoráról, emlékeinek helyszíneiről, a forgatáson készült képek segítségével pedig a Tükör elképzelt, ám ugyanúgy valóságos világáról. Magáról a létről akar velünk, nézőkkel párbeszédet folytatni. Amikor a filmet nézzük, zarándokúton vagyunk. A Tükör hőse kizökken az időből, erkölcsi válságban van és ebben a határhelyzetben talál rá a terápia hatékony módjára: múltja és jelene vizsgálatára – különféle tükrökben. Ösztönösen és tudatosan, a szeretet meg- vagy visszaszerzésével helyreállítja a folytonosságot hozzátartozóival, népével, a kultúrával.