Magyarország pornófővárosa a 2000 fő alatti lakosú Farád lett 2022-ben!
2 perc olvasásA Szexrandi társkereső oldal idén is elkészítette már hagyományosnak számító Google trendkutatását a magyar lakosság szexuális tartalmak iránti fogékonyságáról, azaz tavaly nyár óta mely városokban mozgatták meg a lakosságot legjobban az erotikus tartalmak és kerestek rá a legtöbben a szex szóra.
Úgy tűnik a bezártság korszakán már túljutottak a nagyobb városokban élő, ledér izgalmakra vágyó társkeresők és könnyebben megtalálták a való életben a lehetőségeket a vágyaik kielégítésére, mert ezúttal a tízes listára szinte csak olyan települések kerültek fel, melyeknek 10.000 fő alatti a lakossága.
A győztes magyar városok a következők
A tavalyi első helyezett Nagykőrös (ahol nagyjából tizenkétszer többen élnek, mint az idei győztes községben), ezúttal nem fért bele a top tízbe. A legelőkelőbb helyen idén a mindössze 1895 lakosú Farád végzett. Tavaly nyár óta itt mozgatták meg a lakosságot legjobban az erotikus tartalmak és kerestek rá a legtöbben a szex szóra, így a Győr-Moson-Sopron megyei község lett az idei nyár pornófővárosa.
Az első három pornófogyasztó helyezett közé két alföldi város tudott felkapaszkodni, így az első helyezetten kívül Jászapáti és Jászkisér mutatta a legtöbb érdeklődést a felnőtt tartalmak iránt a kelet-magyarországi régióból. További érdekesség, hogy az elmúlt egy évben a bulvár tartalmak mozgatták meg legjobban a neten kutakodókat, így a szex szóhoz legsűrűbben társított kifejezések az Azariah és Ferenczi Kamilla videó volt.
A legszexéhesebb városok listájára még Sárbogárd, Dévaványa és Kecskéd került fel sereghajtóként. Budapest ezúttal sem fért bele a top tízbe. Bár csak valószínűsítjük, hogy a fővárosiak is szívesen merülnek el a netes erotikus tartalmakban, ugyanakkor több lehetőségük van kielégíteni a szexvágyakat a való életben.
A helyi szóbeszéd és a kisalföldi csípősnyelvek szerint egyébként is a környék egy másik faluja már magán viseli a „szexfalva” ragadvány nevet. Aki nem hiszi, járjon utána..