a SZÉLRÓZSA  nyomtatott kiadásában megjelent írás EUROASTRA változata

Szöveg és kép: dr. Hautzinger Gyula

Van már negyedszázada is talán, hogy egy kedves ismerősöm lelkendezve számolt be nagyszerű földközi-tengeri hajóutazásukról. Idén betöltve hetvenötödik életévemet, május végén sor került a mi nagy utazásunkra is.

Mint minden grandiózus vállalkozást, ezt is megelőzte a gondos szervezés. Tavaly őszszel sikerült megtalálnom a külföldi hajóutak egyik legjobb hazai specialistáját. A nem olcsó ajánlat egy tíznapos utazást tartalmazott a Triesztből induló MSC Splendida luxushajóval.

Mikor induljunk?

Keszthelyi lakásunktól Trieszt kényelmes három és félórás autóútra van. Így született meg a döntés, hogy a biztonságos odaérés érdekében jobb, ha egy nappal előbb indulunk, és egy éjszakát Triesztben töltünk. Az indulás reggelén összeszedelőzködve a GPS az itthon lefoglalt parkolóházhoz vezetett, ahol profi módon fogadtak minket, és a csomagjainkkal együtt pillanatok alatt a hajóhoz vivő shuttle buszon találtuk magunkat. A Splendida hatalmas méretével hívogatóan várt minket. Az előre on-line megküldött beszállókártyán a behajózás időpontja kritikus pont volt, de a hajó hatalmas éttermében még az ebédről sem késtünk le.

A kabinunk körülbelül akkora volt, mint egy ma divatos újszerű, négycsillagos szálloda szobája a megszokott kényelmi felszereléssel. A pluszt a kiülős balkon adta. Ha már az éttermet említettem, volt belőle jócskán a hatalmas, 137,936 tonna vízkiszorítású, 18 fedélzettel rendelkező óriáshajón, amely egyszerre 1637 kabinban (!) 4363 vendéget tud fogadni, akiknek a kényelméről 1370 alkalmazott gondoskodik. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a hajó hossza több mint háromszáz méter, magassága meghaladja hatvan métert, lehet némi elképzelésünk, mekkora hatalmas építmény volt a szállásunk az elkövetkező napokra. Sebessége 23 tengeri mérföld óránként.

Elindulunk

Este hétkor, özönvízszerű esőben elindult velünk a hatalmas hajó. Vacsorára a fényképes univerzális kártyánkon is feltüntetett étterembe kiöltözve érkeztünk. Kedves pincérek hada fogadott minket az első osztályú étteremben. A következő estéken mindig ide jártunk vissza, és végig a madagaszkári Jean volt a vendéglátónk. Megkedveltük ezt a kedves fiatalembert, aki a családját hagyja időről időre hátra a jobb fi zetés reményében. A személyzeten végigtekintve szinte mindenki vagy Ázsiából, vagy Afrikából származik.
A keleti népek kedvessége, vendégszeretete sugárzott kivétel nélkül mindegyikükről a szinte kizárólagosan európai-amerikai vendégek felé.

A következő napon kikötés nélkül észrevétlenül szeltük a habokat, végig az Adrián.

Többször felmentem a felső fedélzetre, hátha látom a számomra kedves balkáni partvidéket, de csalódnom kellett. Közel az olasz partokhoz hajóztunk, így távolról sem sikerült a dalmát partokat megfi gyelni. Mivel éjszaka hajóztunk át, a híres Otrantói-szorost is elmulasztottam. Harmadik nap reggel értük el a görög partokat, a Peloponnészoszi-félsziget nyugati partján Katakolont, hogy rövid buszozás után meglássuk a hegyes-dombos vidéken egy csodaszép völgyben Olimpiát, az első olimpiai játékok színhelyét. Ahol pár hete hagyományosan az idei párizsi olimpia lángját
gyújtották meg, hogy a játékok alatt hirdesse az olimpia nemes célkitűzéseit. Erre a látogatásunkra is vonatkozik, ami végig az egész utunkra: ne azt reméljük, hogy eredeti, épségben maradt dolgokat látunk, hanem a hely magasztosságát és a jelenlétet érezzük. Szépen karbantartott nagy területen fekvő romkertben sétáltunk, elidőzve az olimpiai láng nap segítségével történő meggyújtásának hagyományos színhelyén.
Ettől csak néhány tíz méterre estek az ókori hippodrom impozáns maradványai. Az egyre erősebb napsütés elől ebédre visszatértünk hajónk légkondicionált hűvösségébe. Újra a tengeren. A délután alkalmat adott a hajó nevezetességeinek jobb megismerésére. Van itt minden, ami csak elképzelhető egy úszó kisvárosban. Az éttermeken kívül játéktermek, bárok, a medencéknél preszszók, ahol koktélokat is lehet kapni. Persze a mindig a nyakunkban lógó kártyára felírva. Este vacsora után még a bármelyik hazai kis-közepes városunknak is dicsőségére váló több száz főt befogadó színházteremben valami rock összeállítást is megnéztünk.

Másnap reggel Pireus következett, Athén kikötői városrésze. Közel két évtizede egy konferencia kapcsán jártam már Athénben, így most feleségemnek szerettem volna Az ókori olimpia romkertje
megmutatni európai kultúránk eme bölcsőjét. Itt is a városnézésre a sokkal gazdaságosabb, világszerte bevált piros, emeletes buszos „hopp-on, hopp-off” szolgáltatást választottuk. Pireusból a belváros felé tartva meglepett a rengeteg modern épület és hétvége lévén az állandósult óriási csúcsforgalom.
A történelmi városrészt körbebuszozva újból megragadott a város fölé magasodó Akropolisz fensége, amelyet több oldalról is sikerült megtekintenünk.
Én annak idején leküzdve a nem kis emelkedőt és sok-sok lépcsőt jártam fent. Párom nem igényelte, hogy felmenjünk. Ezt nem is bántam, tekintettel fi zikai állapotomra és az egyre emelkedő hőmérsékletre (a látogatásunk után hallottuk, hogy időnként lezárják az Akropoliszt az elviselhetetlen déli hőség miatt!)
Athéni látogatásunkra is alkalmazható az akár az egész utunkra jellemző megállapítás: ott kell lenni. Ha órákra is, érezni, átérezni, látni kell a történelem csodálatos helyszíneinek hangulatát, látnivalóit. Vissza a hajóra és horgonyt fel, indulás a kisázsiai török partokra!

Törökországban

Az ötödik napon, a Kis-ázsiai parton lévő Kusadasi a közeli Ephesus miatt kerülhetett fel a látnivalók közé. Ephezus az ókori időkben– mozgalmas történelmi korszakokon keresztül – az akkori világ egyik központja volt. Amíg el nem pusztították. Mára – hasonlóan az ókori világ számos helyszínéhez – csak a történetek és a romok maradtak meg. Továbbá a legenda, hogy Jézus anyja, Mária itt halt meg. Nem volt kedvünk meglátogatni a minden bizonyára szép, bár történelmileg kétséges színhelyet. Helyette a kusadasi bazárt vettük szemügyre. Annál is inkább, mivel rengeteg boltjával a kikötőben, szinte a hajónk végében kínálta portékáit. Az első, ami meglepetést okozott, az árak. Ez a bazár a szinte naponta idelátogató hatalmas turistahajók kedvéért létesült. Mindenesetre az otthoniak keleti csemege ajándékát itt szereztük be.
A következő éjszaka alatt hajónk egyre közelebb került utazásunk másik csúcspontjához, Isztambulhoz. Már jártunk ott. Akkor nem sikerült a kereszténység második legrégibb templomát, az Hagia Szophiát meglátogatni. Most ez volt terveink középpontjában. Mint öreg obsitos katonát érdekelt a Dardanellákon történő áthajózás is, elsősorban annak első világháborús harci vonatkozásai miatt. Most is úgy jártunk, mint az Otrantói-szorosnál. Éjszaka, teljes sötétségben hajóztunk rajta keresztül.
Hatodik napon Isztambulhoz érve, először a Boszporusz–Aranyszarv-öböl találkozásánál, a magaslaton lévő történelmi nevezetességek kincsestára tűnt a szemünkbe.
Kikötés után elindulunk egyetlen, még otthon megrendelt városnézésünkre, amelynek középpontjában az általunk vágyott Hagia Szophia állt. Történelmi ismereteim szerint a jeruzsálemi Szent Sír temploma valamivel régebbi, mint a most meglátogatni készült, de ez valószínűleg eredetibb állapotban maradt fent, mint Krisztus kivégzésének, sírjának tiszteletére épített csoda. Igaz, az Hagia Szophiát Konstantinápoly eleste után mecsetté alakították át, és a mai napig az, de mégis ez az a templom, amely ezer éven keresztül a kereszténység egyik történelmi központja volt.

A kirándulás következő állomása már csak csodálatos mozaikjai miatt is a Kék mecset lett volna a program szerint, de e helyett a város középkori ciszternáját ajánlották. Tekintettel a hőségre, az eddig is kiadós gyaloglásra arra kértük kedves török idegenvezetőnket, juttasson minket vissza a hajóhoz.
Ez zökkenőmentesen megtörtént, ugyanis a minden fontosabb látnivalót érintő villamos (!) négy megálló után visszavitt a hajónkhoz. Amit terveztünk, teljesült, ha nem is láttuk a Kék mecset mozaikjait. Este még a kihajózás után megcsodáltuk Isztambul fényeit, és nekivágtunk a visszafelé vezető útnak. Félő volt, a Dardanellákat újból átalusszuk.
De nem! A hajnal első fényei a fedélzeten találtak, ahol a felkelő nap sugarainál megláthattam, átérezhettem az első világháború oszmán–brit összecsapása helyszínének emlékét. Egy értelmetlen öldöklés közel egy évig tartó küzdelmeit, amelybe annak idején, mint az admiralitás első lordja, haditengerészeti miniszter, Winston Churchill is belebukott.

Az utazás hetedik napja a tengeren telt, nyolcadik nap Korfu szigetén kötöttünk ki. Számunkra magyaroknak Korfu volt császárnénkról, I. Ferenc József feleségéről, Sissiről emlékezetes. Sikeresen itt kúráltatta tüdőbetegségét. Mint eddig máshol, itt is shuttle buszok vártak. De ha előbb felfedezzük, működik a hopp-on hopp-off szolgáltatás, amellyel bejárhatók a sziget nevezetességei,
beleértve a Sissi villát is. Így beérve a shuttle-val a szigetet a múltban védő erődig, maradt a sziget nevét viselő kisváros zegzugos utcáinak és töménytelen szuvenírboltjának meglátogatása. Persze
itt is, mint mindenhol, turisták tömege. Közben a hőmérséklet is egyre jobban emelkedett, így ebédre megint visszamenekültünk a hajóra.

A párórás kikötés után hajónk újból a habokat szelte, útban vissza az Adriára. Természetesen most is sötétben közeledtünk az olasz csizma sarka és az albán partok között lévő Otrantói-szoros felé. Álmomból ébredtem fel hajnali egy óra körül. Kabinunk tévékészülékét bekapcsolva pontosan követhető volt az útvonalunk. Hihetetlen, depont a szoros közepén hajóztunk. Kitekintettem,
de teljes sötétség. A tv-re néztem az mutatta pontos koordinátákat: Itt vagyunk!
Az első világháború idején az antant haditengerészete itt zárta le az Osztrák–Magyar Monarchia fl ottája elől a Földközi-tengerre kivezető kijáratot. Horthy Miklós – akkor még Korfu – erőd tengerészkapitányként – 1917 májusában a Novara fedélzetéről zseniálisan irányította hajórajának csatáját, amely során komoly veszteségeket okozott az antant hajóhadának.
Végül ő maga is megsebesült, viszont feltörte a blokádot. Sebesülten is felvitette magát a parancsnoki hídra, és így vezette a küzdelmet.

Isztambul a tenger felől

Látszólagos volt a győzelem, mert az antant erősebb haditengerészete lévén hamarosan visszaállította a korábbi helyzetet. Ez viszont nem akadályozta meg Horthy haditengerészeti pályájának további emelkedését. Magasabb rendfokozatban lévő pályatársait is megelőzve hamarosan a fl otta parancsnokává nevezték ki, és először ellentengernaggyá, majd a háború végén altengernaggyá léptette elő IV. Károly.

De ez már egy másik történet…

Mindenesetre ezek után nehezen aludtam vissza. Utunk kilencedik napja reggelén a dél-olaszországi Bariban kötöttünk ki – pár órára. Mivel a tartózkodási idő sem tűnt soknak, és egyre jobban emelkedett a hőmérséklet, úgy döntöttünk, a fedélzeten maradunk. Nem úgy sok útitársunk, akik láthatóan itt kezdték meg körutazásukat. Nem véletlen a cruise egy másik értelmezése – körutazás. A most itt beszálltak majd ide is érkeznek vissza. Már csak egy éjszaka választott el bennünket indulási kikötőnktől, Trieszttől, és felejthetetlen utazásunk négy és félezer kilométer
hajózás után, utunk tizedik napján véget ért. A kikötőhöz közeledve feltűnt a hegyoldalba felszaladó város, a hatalmas kikötő, és balra felsejlett a tíz nappal ezelőtti szállásunk. Még tovább szinte világít a szerencsétlen sorsú néhai Miksa főherceg tengerparti csodálatos kastélya, a Miramare.

Megérkeztünk.

A kihajózás éppen olyan szervezetten és gyorsan történt, mint a beszállás. Tizenegykor már a hazafelé vezető autóúton kanyarogtunk felfelé a városon, Szlovénia felé, hogy jó három órás kényelmes autózás után Lentiben kanalazzuk a végre hazai ízeket, a gulyáslevest. Szép, felejthetetlen utazás volt. Tökéletes kényelemben fantasztikus látnivalókkal. De vagy öt évet elkéstünk. Jobb lett volna néhány évvel korábban. És még egy jó tanács: angolul tudni kell!