Mindenki szereti a meséket. Például azt, hogy egy világhírű franchise – nevezzük Costa Coffee-nak – ügyel arra, hogy partnereitől komoly pénzeket szedjen be azért, hogy azok a logót, a dizájnt és a szuper trendi berendezéseket használhassák. Mi történik azonban, ha kiderül, hogy a történet csak mese, a valóság pedig ridegebb, mint egy kihűlt espresso?
A védjegy nélküli védjegy
Képzeljük el, hogy tíz éven át havi milliókat utalunk egy brit cégnek azért, hogy büszkén kitehessük a „Costa Coffee” táblát, használhassuk a jellegzetes bútorokat és azt az „egyedülálló” arculatot, amely állítólag jogilag védett. Pontosabban, fizetünk a jogért, hogy más ne használhassa ugyanezt. Majd egy napon, amikor valaki más ugyanilyen berendezéssel nyit üzletet, és jogilag megkérdeznénk, hogy mégis hogy képzeli ezt, hidegzuhanyként ér a válasz:
„Kedves Partner! Nincs semmilyen jogi védelem az üzletdizájnra. Az arculati elemek, bútorok, lámpák, és az a kis aranyos kanapé sem voltak soha levédve. Bocsika.”
Ez a helyzet nem hipotetikus: a Costa Coffee magyarországi partnere, az L-Coffee Kft. pontosan így járt. A cég 2011-től 2021-ig 29 kávézót nyitott, több mint 1,7 milliárd forintot fizetett az anyavállalatnak franchise-díjak formájában. Miért? Hát a „védett” dizájn és bútorzat használatáért, amelyek, mint utóbb kiderült, jogilag semmit sem értek.
Védjegy nélkül, számlával
A tény az, hogy egyetlen dolog volt valóban levédve: a Costa Coffee logója és maga a név. A bútorok, a belső terek, a színvilág viszont nem élvezett semmiféle jogi oltalmat. Vagyis az L-Coffee Kft. és tulajdonosai konkrétan azért fizettek, amit bárki más is szabadon használhatott, ha kedve tartotta. Amikor pedig a magyar cég felszámolásra került 2025 februárjában, nemcsak hogy bebizonyosodott: éveken át a semmiért fizettek, de még a jogi eljárás során sem tudtak bemutatni egyetlen jogvédelmet igazoló dokumentumot sem.
Valóban mesébe illő történet: fizess milliárdokat valamiért, ami sosem volt a tiéd, és még csak nem is létezett!
A csalás, ami nem csalás?
Persze, a Costa Coffee anyavállalata (vagyis immár a Coca-Cola) elegánsan hátradőlt: „Miért lennénk felelősek? Mi soha nem állítottuk, hogy ezek jogilag védettek.” Igazán humoros válasz egy olyan cégtől, amely évekig elfogadta a milliókat olyan szolgáltatásért, ami valójában nem létezett.
Jogilag azonban itt van a nagy kérdés: megáll-e a csalás tényállása? A válasz nem egyszerű, de a tények makacs dolgok:
- Pénzt fizettek a „jogvédett” dizájnért és arculatért.
- Valójában a jogvédelem nem létezett.
- A pénz beszedése ennek ellenére zavartalanul folyt éveken át.
Jogilag támadható? Bizonyítható-e a csalás? Bár a szerződések valószínűleg ügyesen fogalmazott záradékokkal vannak tele, egy ügyes jogász azért valószínűleg érvényesíthetne komoly követeléseket. Az már más kérdés, hogy a magyar franchise-tulajdonosok belefáradtak-e már a szélmalomharcba.
Konklúzió – lehet-e még perelni?
Igen, perelni mindig lehet. Bizonyíték van bőven: évek óta szedett jogdíjak, konkrét jogvédelem nélkül. Jogilag támadhatatlan tény: amiért fizettek, az jogilag védtelen volt. Morálisan minimum megkérdőjelezhető, jogilag pedig valószínűleg csalás-gyanús.
Szóval kedves franchise-üzemeltetők, a jog lehet, hogy vak, de azért ennyire nem. Vagy mégis?
Costa Coffee – élvezd az élményt. Jogvédelem nélkül, de nem ingyen.
