Színpadi szereplő és lelkész – Beszélgetés Kun Ágnes Annával

Kun Ágnes AnnaKun Ágnes Anna a Dunavarsány-Délegyházi gyülekezet segédlelkésze volt. Egyúttal teológus is: a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán a doktori iskola harmadéves hallgatója, az Ószövetség kutatója. Kun Ágnes Anna ugyanakkor énekesnő. 2003 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanul, együtt dolgozott már – többek között – Helmuth Rilling karmesterrel is, aki a barokk zene szakavatott tolmácsolója.

Kun Ágnes AnnaKun Ágnes Anna a Dunavarsány-Délegyházi gyülekezet segédlelkésze volt. Egyúttal teológus is: a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán a doktori iskola harmadéves hallgatója, az Ószövetség kutatója. Kun Ágnes Anna ugyanakkor énekesnő. 2003 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanul, együtt dolgozott már – többek között – Helmuth Rilling karmesterrel is, aki a barokk zene szakavatott tolmácsolója.

-Hogyan fér meg egy emberben ennyi minden?

-Amikor általánosból ballagtam és felvettek a Kecskeméti Református Gimnáziumba, a szüleimtől kaptam egy nyakláncot, amin a medál azt az öt talentumot jelképezte, amiről Jézus beszél a példabeszédében.(Mt 25,14-30) Azt mondták a szüleim, hogy megszavazzák az addigiakra az öt talentumot, de nekem továbbra is mindet kamatoztatom kell. Én ezt akkor megfogadtam. Azóta is úgy gondolom, hogyha az ember több mindenhez kapott képességet, akkor egyiket sem lehet eldobni, hanem mindet használni kell.

Először színész, lelkész vagy szemész szerettem volna lenni – a szemészt gyorsan elvetettem. Nyaranta jártam kántorképzőbe, ahol egyik évben Karasszon Dezső orgonaművész kitalálta, hogy legyen hangképzés is. A hangképzőtanár azt mondta, hogy nekem érdemes lenne komolyabban foglalkoznom a hangommal. Miért is ne, gondoltam, végül is egy színésznek kell tudnia énekelni, majd legfeljebb így fogom kamatoztatni ezt… Amikor elkezdtem énekelni tanulni, azt mondták: ez nem színészénekes, hanem operai hang. Innentől kezdve lett egyértelmű, hogy az operát és a lelkészséget választom.

-Az énekléssel egészen a Simándy-énekverseny első helyéig jutottál 2006-ban.

-Nagyon jó, ha van valaki, akit lehet követni, aki mindig példát mutat másoknak hitből, emberségből, magyarságból. Mindenkinek vállalnia kell a hitét, különösen egy színpadi embernek, mert ezzel példát mutat. Simándy József és Mezei Mária ilyen volt, és így tesz Hűvösvölgyi Ildikó is. Én is azért vállalok templomi koncerteket, jótékonysági éneklést, mert ezzel is tudom vállalni és erősíteni a hitemet. A művészvilág tele van sok rossz dologgal, ami ellen fel kell vérteződni. Az Istenbe vetett hitem az, ami a helyes úton tart.

-Zenésztársaid mit szólnak ahhoz, hogy teológiát tanulsz, lelkész vagy?

-Azt vettem észre, hogy sok olyan dolgot meg mernek tőlem kérdezni, amit amúgy egy lelkésztől nem mernének. Egy lelkész a szószékről, a maga palástjában túl távoli számukra. Velem mindennap találkoznak, ezért fel merik tenni a kérdéseiket. Bízom benne, hogy úgy tudok rá válaszolni, hogy a hitüket is erősítse. Már kereszteltem is egy rendezőt. Nagyon sokat beszélgettünk előtte, hogy milyen a hit világa, mi a konfirmáció lényege.

A tanáriam sem állítnak válsztás elé. Első hangképzőm Schultz Katalin volt, számára nem volt kérdés, hogy a lelkészséget és a színpadot is lehet teljes szívvel és lélekkel csinálni. Az ő édesapja evangélikus lelkész. A zeneakadémiai tanárom, Pászthy Júlia is maximálisan megérti ezt.

-Nézzük a másik oldalt. A gyülekezeted hogyan viszonyul ahhoz, hogy művész is vagy?

-Két éves voltam, amikor szüleim Dunavarsányba költöztek, azóta ez a gyülekezet az én gyülekezetem is. Gyakorlatilag a templomban és a templom mellett nőttem fel. Az édesapám és a lelkész azóta ismeri egymást, amióta a lelkész megszületett, így mindig is természetes közegem volt az egyház és a gyülekezet is. Olyan számomra, mint egy nagyobb család – 2005-ben segédlelkészük is voltam. Most nem vagyok sehol sem beiktatva, de azért vállalok szolgálatot, helyettesítést, evangelizációt, esküvőt, keresztelőt.

A dunavarsányi gyülekezet nem zárkózik el attól sem, hogy művész vagyok, hiszen folyamatosan követték az utamat, amíg eljutottam az énekesi pályára. Hat éves koromtól kezdve kisegítő, majd állandó kántoruk voltam. Most ha azt mondom nekik, hogy koncerten fogok énekelni, jönnek és meghallgatnak, ami nagyon jóleső érzés.

-Volt már olyan, hogy nem vállaltál el egy szerepet, mert azt mondtad, nem fér össze a hiteddel?

-Eddig szerencsére még nem volt ilyen. Csak olyan dolgok találtak meg, amiket szívesen énekeltem. Vannak szerepálmaim, ebben a szakmában mindenkinek vannak, de miután a mezzo a legkésőbb érő hangfaj, így nagyon sok minden még csak várat magára. Hogy mit vállalok el majd és mit nem, annak a rendezés a kulcsa. Nem szívesen adnék elő olyat, amit csak azért rendeznek úgy, ahogy, mert a polgárpukkasztás a cél.

-Már többször felléptél külföldön. Mi lesz, ha egyszer elszólít a karrier Magyarországról?

-Még ha vállalok is külföldön szerepet, akkor is mindig visszatérek a hazámba. Nagyon jó érzés, amikor hazafelé átlépem a határt. Úgy gondolom, ahogy a hitemet vallom, ugyanúgy vallok hitet a nemzetem mellett. Bízom benne, hogyha majd lesz gyermekem, ő is azt fogja érezni, amit én, hogy csak ez az ország lehet a hazája.

Kováts Annamária

© www.reformatus.hu Kommunikációs Szolgálat szerk@reformatus.hu T.:(1)460-0753