A Kármelita Nővérek Gazdagító Csendje

Negyven éve, hogy a franciaországi kármelita nővérek elhagyták Chalon-sur-Saône-t, és Mazille-ba költöztek, ahol csendben és szeretetben művelik földjüket. Évente több ezer látogató érkezik hozzájuk, hogy megtalálja közöttük a belső csendet és a megnyugvást.

A táj a csend és a visszavonulás ideális helyszíne. A dombtetőre érve, melyen a kolostor áll, a látogató rögtön úgy érzi, mintha egyedül lenne a világon. Egy kicsit még lejjebb is kell sétálnia a másik oldalon ahhoz, hogy a kolostort meglássa. Ha elindulunk a kolostor és a templom felé vezető lépcsőn, egyszer csak egy fallal találjuk szemben magunkat, melyen két nyílás enged rálátást Mâcon hegyeire. Itt már csak távoli emlék az autóval alig félórára található mâcon-loché-i vasútállomás.

Épp ezért került a kármelita kolostor Mazille-ba: hogy távol legyen a világtól és mégis közel hozzá. A kármeliták negyven évvel ezelőtt otthagyták az iparosodott Chalon-sur-Saône-t, és itt telepedtek le, távol a világ nyüzsgésétől és zajától. Azóta a saját farmjukból élnek, ahol szőlőt művelnek és állatokat tartanak.

„Egyáltalán nem érzem úgy, hogy elvonultam volna a világtól – mondja mosolyogva a novíciákért felelős Marie-Christine nővér. – Ellenkezőleg, mindig azt érzem, hogy az emberek a közelemben vannak. Itt telepedtünk le, de itt is vannak szomszédaink – mutat körbe a völgyön. – Az embereket nem csak úgy szólítjuk meg, hogy a templomba hívjuk őket, hanem együtt élünk velük és közösen veszünk részt az élet legapróbb dolgaiban is."

A nővérek maguk művelik a földjüket, traktort vezetnek, aratnak, elvégeznek mindent, amit a föld igényel. A lelkigyakorlatra hozzájuk érkezők pedig segítenek nekik. És mindezt csendben, ahogy ezt a nővérek a náluk visszavonulást keresőknek mindig is ígérik. Mosolyokkal, pillantásokkal, arckifejezésekkel kommunikálnak. És kitűnően megértik egymást. „A közös munka is egy módja annak, hogy kapcsolatot teremtsünk a hozzánk érkezőkkel, és megosszuk velük a közösen elvégzett munka örömét" – fogalmaz az egyik nővér. Kertészkedés, szüretelés – a kolostor vendégeinek felajánlott feladatok igény és évszak szerint változnak. „Vendégfogadási stílusunk röviden így foglalható össze: Gyere és láss!" – mondja a házfőnöknő, Marie-Agnès nővér.

„Egy itt eltöltött nap senkit sem hagy érintetlenül" – csatlakozik egy világi asszony, aki két éve hoz ide kamaszokat táborozni. „Egy alkalommal a munka késő estig elhúzódott, mert be kellett hordani az egész szénát még az eső előtt. Az esti imát a pajta mellett, a mezőn mondtuk el, nővérek és iskolások közösen, egy kévébe tűzött feszület körül. Ez az egyszerűség, ez a testvériség és ez a nyitottság jobban megérintett bennünket, mint bármilyen beszélgetés."

Általában azonban megszakítják a munkát az esti áhítat miatt. Levetik a munkásruhát, és fekete fityulában, barna ruhában és fehér kabátban mennek a templomba, ahol nincs semmiféle rács, ami elválasztaná őket lelkigyakorlatos vendégeiktől. Az imákat pedig lassan, minden sietség nélkül mondják el, hogy a csendnek is megadják a maga helyét a szertartásban – írja a La Croix.

A kármelita hagyományoknak megfelelően reggel és este a közös imához egy-egy órás szentbeszéd társul. Térden állva, földre borulva vagy az ég felé emelt kérges kezekkel a 27 és 87 év közötti nővérek mindegyike megtalálta a maga módját arra, hogy minden történésért hálát adjon Istennek. „Ez a két óra olyan, mint az éltető levegő, még ha nem is könnyű minden nap – mondja Marie-Christine nővér. – Ez az, ami segít, hogy megtaláljuk a belső nyugalmat, az igazi csendet, és hogy megtanuljuk a legmélyebben átélni a jelen pillanatot, mert csak így találkozhatunk Istennel."

A belső csend keresése azonban nem szoríthatja háttérbe a világban zajló eseményekről való folyamatos tájékozódást. „Ebéd közben az egyik nővér újságcikkeket olvas fel hangosan a többieknek, vacsora közben pedig rádiót hallgatunk. Csendben figyeljük a híreket, mert így mélyebben el tudunk gondolkodni a hallottakon" – mondja Ingrid nővér.

Évente 3-4 ezer ember látogat el hosszabb-rövidebb időre Mazille-ba. „Nem mindenki gyakorolja a vallását, sokan nem is hívők, de mindnyájan értelmet, célt keresnek az életüknek" – osztja meg tapasztalatait Marie-Agnès nővér. Ez a nagy szám meglepő lehet egy kolostor esetében, ahol a vendégfogadásnak szűkebbek a keretei. „A látogatók fogadása csak egy lehetőség volt a sok közül – folytatja a házfőnöknő. – Eredetileg nem készültünk rá, de az emberek időről időre bekopogtattak, nekünk pedig lehetővé kellett tennünk, hogy be tudjanak jönni hozzánk. Itt, vidéken, könnyebben meg tudtuk tenni azt, amit a városi kolostorok helyszűke miatt nehezen oldanak meg. Mi sem fogjuk azonban bővíteni a vendégházainkat, mert meg szeretnénk őrizni a csend és az ima légkörét, melynek megtartása elsődleges hivatásunk."

„Ha itt vagyok, teljesen átjár a közös imák varázsa" – mondja Marie-Jo Guichenuy, aki szívesen elüldögél a völgyre néző padon. Harminc éven keresztül hozta ide fiatalok generációit, ma pedig már saját maga jön minden hónapban egy napra. „Szükségem van egy csendes helyre, ahol feltöltődhetek, és csendet teremthetek magamban is." Jean-Paul Dutoit először egy súlyos műtét után érkezett ide pihenni. Ennek már négy éve, azóta pedig minden évben kétszer-háromszor is visszatér ide a feleségével Sabine-nal. „Lelkileg feltöltődünk itt. – mondja a középkorú házaspár. – A hely hangulata, a természet, a nővérek imái gazdagabbá tesznek bennünket."

A hely látogatói között több protestáns is akad, akiket a körülmények sajátos alakulása hozott ide. A nővérek pedig szívesen fogadják őket, baráti viszonyt ápolnak a többi keresztény felekezettel, hiszen az ökumené is egyike az általuk képviselt értékeknek. Így lehetséges az is, hogy a genfi lelkészek testülete minden évben itt tartja éves lelkigyakorlatát. Jean-François Ramelet lausanne-i lelkész így nyilatkozik: „A mazille-i nővérek hivatástudata és ahhoz hű viselkedése engem is megerősít saját hivatásomban. Életükkel bizonyítják, hogy ha központi helyet biztosítunk az Igének és a Szentléleknek mindennapjainkban, akkor képesek leszünk rátalálni arra a nyelvre, amelyen ma hirdetni tudjuk az Evangéliumot."

Magyar Kurír

Kép: La Croix, Pinoges/Ciric