Csökken A Magyar Diploma Tekintélye

A magyar munkaadók elégedetlenek a felsőoktatásból kikerülő dolgozók képzettségével, a külföldiek szemében pedig a legtöbb esetben kifejezetten rossz ajánlólevél a magyar diploma. Miért?

Az általános és középiskolai tanítás után a héten a felsőoktatásban is megkezdődött a szorgalmi időszak, elképesztően sok hallgatóval és sajnos elképesztően sok problémával. Ezek közül csak egy a kezelhetetlenül nagy diáklétszám, és erről szoktak is beszélni, ki milyen előjellel – a mindenkori oktatási minisztérium hatalmas eredményként jelenti be, hogy még a tavalyinál is több diák fog egyetemre járni, mások általában nem ennyire optimisták. Annyira pesszimista viszont senki sem szokott lenni, hogy sorra vegye az összes többi bajt is, azokat a gondokat, amelyek miatt egy átlagos magyar egyetem nem tud valóban versenyképes, valóban minőségi képzést adni.

A minőséghez először is magas színvonalú elméleti alapok kellenek, ahhoz pedig komoly tudományos tevékenység. Ha egy intézmény nincs ott a szakmája élvonalában, ha nem kapcsolódik be a legmagasabb szintű szakmai vérkeringésbe, akkor még a klasszikus, lezártnak tekinthető elméleteket, tudományterületeket sem tudja frissen, a kor elvárásainak megfelelően megismertetni. Márpedig a magyar egyetemek a tudományos teljesítményt jól jellemző, elsősorban publikációs tevékenység és idézettség alapján összeállított listán gyenge helyezéseket érnek el. Különösen nagy a baj azokon a területeken, ahol a Kádár-rendszer alatt durva, politikai alapú, "szocialistán tudományos" megközelítés volt a kötelező irány.

A gyenge teljesítmény egyúttal sajnos azt is maga után vonja, hogy kevés egyetem tud igazán jó partnerkapcsolatot kialakítani a világ legjobb kutatóműhelyeivel – nincs ugyanis mit beadni az együttműködésbe. Az élvonalbeliek csak azzal az egyetemmel fognak együtt dolgozni, amelyik képes számukra is új, értékes, releváns eredményeket szolgáltatni. Az egyik kör itt sajnos bezárulni látszik, hiszen minél kevesebb a kooperáció az élvonallal, annál nehezebb színvonalas eredményeket produkálni, és így tovább. Ebből csak akkor lehet kiszállni, ha elhatározzuk, hogy felzárkózunk, és nem bújunk többé ki "helyi sajátosságokra" hivatkozva a komoly megmérettetés alól.

Egy minőségi egyetem a kiváló elméleti alapokra minőségi szakképzést is nyújt. Ehhez azonban nélkülözhetetlen volna a komoly munkaerő-piaci ismeretekkel és rutinnal rendelkező oktatók tömeges jelenléte, ezt viszont nem tapasztalni. Nem csoda, a mostani professzorok generációjának történelmi okokból soha nem kellett szembenéznie a piaci igényekkel – akármit oktattak is, a diáknak végül mindig lett munkája, elintézte a tervhivatal. Ma viszont nincs így, ezért az egyetemi képzések szakmai törzsanyagát komolyan felül kell vizsgálni. Nem véletlen, hogy a megkérdezett munkaadók mindegyike panaszkodik a gyakorlatias ismeretek hiányára. Ez természetesen nem az elmélet leépítését jelenti, hanem a képzés során a szakmához kapcsolódó, megvalósítandó gyakorlati feladatok, projektmunkák életszerűvé tételét.

Ennek megvalósításához persze komolyan kellene venni az egyetemek és a munkaerőpiac, a gazdasági szféra együttműködését. Nem akarom én lendületből bezáratni az összes, nem azonnali munkakezdéshez segítő szakot, de mindenképpen változtatni kell azon, hogy a képzések keretszámának megállapítása, tartalmának kijelölése és követelményrendszerének kidolgozása szinte teljes egészében a hallgatókat később foglalkoztatók kizárásával készül el. Az már többször bebizonyosodott a világtörténelemben, hogy az állami bizottság által tervezett kereslet, kínálat és minőségpolitika nem működik – nem működik sem a cipőgyártásban, sem az egyetemeken. Hagyjunk fel vele! A hallgatónak sem érdeke, ő ugyanis azért megy egyetemre, hogy növelje saját értékét a munkaerőpiacon, ez még akkor is igaz, ha kizárólag tudományos kutatással szeretne foglalkozni, ugyanis az is egy munkaerőpiac, csak meglehetősen speciális, ahol a legnagyobb értéknövelő tényező a tudományos eredmény. Arról meg már volt szó feljebb.

A szakmai készségeket növelhetné a komoly kötelező szakmai gyakorlatok bevezetése, a jelenlegi néhány hetes, maximum egy-két nyári hónapot igénybe vevő foglalkozások helyett hosszabb időn át (akár részmunkaidőben) valódi feladatokat adni a diákoknak egy valódi munkahelyen, valódi felelősséggel.

Ez egyben hozzájárulna a szakmai szocializációhoz is. Egy munkához ugyanis nemcsak a szigorúan vett feladatok elvégzése tartozik hozzá, sőt. Mintha elfeledkeznénk róla, de mindig elengedhetetlen volt, hogy (különösen a magasabb szintű szellemi munkát végzők) jól beszéljenek világnyelveket, legyenek tárgyalóképesek, tudják bemutatni magukat, munkájukat, eredményeiket, legyen meg az ehhez szükséges kommunikációs kultúrájuk. Ehhez nem szükséges fantomfőiskolákon éveket elvégezni, ehhez egyrészt egy jó szakember kell, aki heti egy órában egy fél év alatt el tudja mondani a legfontosabb alapokat, másrészt meg sok-sok idő, ami alatt mindez rutinná, jó ízléssé válik, és nem külön elsajátítandó technikává.

Ezeket a magyar felsőoktatásról a munkaadók és az élesebb szemű, komoly összehasonlítási alapot szerző (tipikusan egy-egy félévet jobb helyen eltöltő, nemzetközi szervezetekben aktív) hallgatók tudják. Finoman fogalmazva nem diszkriminálják pozitívan a magyar diplomával rendelkezőket a legtöbb szakmában a világon sehol sem. Nem csoda. A jelenlegi felsőoktatás számos esetben egyszerűen nem ad megfelelő képzést a szakma hatékony gyakorlásához, és nem ad életpályamodellt sem.

Gyors megoldás nincs, de első lépésnek nem ártana elismerni, hogy baj van. Mert egyelőre ott tartunk, hogy mindenki elismerően bólogat, ha egy olyan intézményről van szó, amelyhez semmi köze, mindenki meg van győződve arról, hogy neki volt balszerencséje, ahova ő járt, az a rossz kivétel. Pedig nem. Kivétel nagyon-nagyon kevés van.

(komment)

Az eredeti megjelent:

http://szentkoronaradio.com/kultura/2009_09_10_csokkeno-tekintelyu-a-magyar-diploma