Lengyel János: KEDVENC HÁZIÁLLATOM — Botfülű Tihamér V. oszt. tanuló dolgozata

Leó, az én cicám mindig szófogadó és pedáns háziállat volt. Kiskorában nagyon szeretett anyu pamutgombolyagjaival játszani. Mennyi lakás faláról köszönt vissza egykoron! Néha már azt hittem, ő is párttag, mert csak azt ette meg, amit eléje raktunk…

Leó, az én cicám mindig szófogadó és pedáns háziállat volt. Kiskorában nagyon szeretett anyu pamutgombolyagjaival játszani. Mennyi lakás faláról köszönt vissza egykoron! Néha már azt hittem, ő is párttag, mert csak azt ette meg, amit eléje raktunk…

Később már nem. Teltek-múltak a boldog hétköznapok. Szomszédaink, Sárika néni és Gyuszi bácsi egyszer csak azzal álltak elő, hogy a cicus furcsamód túl nagyra nőtt, és veszélyes lehet a környezetére, tehát állatkertben lenne a helye.

Mivel az én Leóm egyáltalán nem volt veszélyes, rögtön tudtam, hogy a két öregből az irigység és a rosszmájúság beszélt, ezért tiltakoztam. Apu is mondta: Gyuszi bácsinak csípőficama van, azért irigykedik az egészségesekre. Egy biztos, nekem nem kellett többé a nyamvadt cukorkájuk.

Leó oda szokott dörgölőzni hozzám, s én ilyenkor beletúrtam dús bundájába. Elégedetten dorombolt, szinte beleremegett a ház.

Aztán Blöki, a másik szomszéd kutyája váratlanul eltűnt. Gazdája, Pintér bácsi egyből az én Leómat gyanúsította meg, nyilván az ellenem táplált ellenszenve miatt. Ugyanis egy évvel azelőtt a játék hevében túl erőset rúgtam a focilabdába, amely berepült az ablakukon, a levesestálban landolt, a forró leves meg Pintér bácsi ruháján. Kell ennél nyomósabb ok az ellenszenvre? De azt már nem tűrhettem, hogy az én hibámnak a cicám lássa a kárát. Nyomatékosan Pintér bácsi tudtára adtam, hogy Leó nem kutyatolvaj, kérdezősködjön inkább a városszéli sintértelepen, ott biztosan tudnak az elkényeztetett kutyájáról.

Később, amikor apu valamilyen csontokat talált a házunk háta mögött, Pintér bácsi rögtön azt mondta, hogy azok Blöki földi maradványai. De kérdem én: hogy lehetett volna  az a csonthalmaz Blöki, mikor annak olyan szürkés bundája volt, és állandóan ugatott meg futkározott?

Amikor a nagymama eltűnt, újfent Leóra terelődött a gyanú, holott ő nagyon szerette a mamát. Jött egy rendőrbácsi, hogy kiderítse, hová lett a nagyi. Az egész családot kihallgatta, még engem is. Hogy mire jutott a nyomozással, nem tudom, mert többé nem láttuk. Talán nem is tartotta fontosnak a dolgot, mert különben biztosan szól, mielőtt elmegy. A tévésorozatokból tudom, mennyire flúgosak ezek a zsaruk: csupa lelki sérült meg terhelt fickó.

Egyszer aztán emberek jöttek egy nagy zöld autóval és elvitték Leót az állatkertbe. Ketrecbe zárták szegényt, és attól kezdve ott mutogatják azoknak, akiknek van pénzük belépőjegyre. Érdekes, hogy azóta nem találjuk aput. Nem is tudom, melyikük hiányzik jobban.