EuroAstra

Nyílt színi csatában veszik ostrom alá Sárospatak várát.

2013. július 19-21-én korhű ruhába öltözött katonák ágyúval, kézifegyverekkel, létrákkal ostromolják meg Sárospatak várát.

 

2013. július 19-21-én korhű ruhába öltözött katonák ágyúval, kézifegyverekkel, létrákkal ostromolják meg Sárospatak várát.

 

A MNM Rákóczi Múzeuma 2010-ben indította útjára az Ostromhétvégét. A negyedik alkalommal megrendezett program szakmai hátterét a Bethlen Gábor Hagyományőrség biztosítja. Általuk összeállított paletta várja a színvonalas történelmi hétvégén a Sárospatakra látogatókat. Ebben az évben Sárospatak Város Önkormányzata anyagi támogatásával, közös rendezvényként valósul meg e különleges eseménysorozat. Az ostromhétvége záróakkordja Tolcsvay László-Müller Péter Sziámi A hetedik fénysugár Rákóczi fantáziájának várudvari bemutatója.

 

Dr. Tamás Edit, a sárospataki Rákóczi Múzeum igazgatója elmondása szerint a tavalyi évhez hasonlóan ismét benépesül a várkert területe: kora újkori katonai hagyományőrző csapatok táboroznak a várban. Ahogyan az elmúlt esztendőkben, úgy idén is sor kerül a Kassáról Sárospatakra tartó menetre. Tíz, mindenre elszánt hagyományőrző vállalkozik arra, hogy teljes felszerelésben, gyalogszerrel tegye meg Abaúj és Zemplén vadregényes tájain a 80 kilométeres távolságot. A gyalogmenet 19-én, pénteken, a délutáni órákban érkezik Patak várába. A Bethlen Gábor Hagyományőrség Egyesület, a Héttorony Hangászok  és a kassai Bethlen Garde mellett idén a pozsonyi SHS Bandériumot, a bécsi Klingenspiel csapatát és a budapesti Mare Temporis Alapítvány vitézeit is köszönthetik Sárospatakon.

 

Szombaton és vasárnap előadásokkal egybekötött bemutatót láthat a nézőközönség. Magyar, német és francia vezényszavak kíséretében dördülnek el a kanócos muskéták, keréklakatos karabélyok és pisztolyok, valamint egy falkonetta is. Az érdeklődők megismerkedhetnek a tűzfegyverek készítéstechnikájával, használatával és a tüzérek életével. Ezt követően pedig, rövid készülődés után a külső várárokba, a külső várfal és az Olaszbástya által határolt területre, a Bodrog partra vonulnak a hagyományőrzők, ahol kezdetét veszi az ostromjelenet. A forgatókönyv nem konkrét történelmi eseménynek állít emléket, ám olyan epizódot mutat be, ami akár meg is történhetett volna Patak várában, hasonlóan más északkelet-magyarországi várhoz, valamikor a 16-17. század fordulóján. Este a sütőházban a vitézek lakomáján felelevenedik egy korabeli korcsma hangulata, sok muzsikával és énekszóval.

 

Összességében elmondható, hogy az immár hagyományossá váló pataki ostromhétvégén a tavalyi évhez képest még gazdagabb és látványosabb programot nyújt látogatóinak a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma.

 

Az 1950-ben alakult MNM Rákóczi Múzeuma Magyarország legjelentősebb Rákóczi kultuszhelye. A pataki vár hazánk legjelentősebb, legértékesebb épen maradt késő-reneszánsz vármúzeuma. Perényi Péter a mohácsi csata után építtette családja új birtokközpontjaként.

A középkori város központját és déli felét fallal és árokkal, bástyákkal erődítették.

A város erődítés délkeleti sarkában 1534és l537között épült az új Perényi rezidencia. Feliratos kőtábla örökítette meg 1541-ben a városfal elkészültét. A Vörös-torony az első emelet magasságáig máig megőrizte a XVI. századi állapotot, kőfaragványai a hazai késő reneszánsz építészet reprezentáns darabjai. Szintenként váltakozva hadászati- és lakó funkciót töltött be a XVI-XVII. században.

A vár fénykorát a XVII. században élte, amikor Lorántffy Zsuzsanna hozományaként a Rákóczi birtok része és a szabadság-küzdelmek központja lett. Falai között megfordult Bocskai István, Bethlen Gábor, Comenius. Történelmünk nevezetes eseményei kötődnek ide: a Wesselényi összeesküvés, Rákóczi Zsigmond és Pfalzi Henrietta esküvője, a hegyaljai kuruc felkelés és a Rákóczi szabadságharc 1708-as országgyülése.

A sárospataki várban az ország legjelentősebb, leglátogatottabb Rákóczi kiállításán Rákóczi megismerkedhet a Rákócziak történetével, a családdal kapcsolatos történetekkel és legendákkal.

 

2013. július 19-21.

Ostromhétvége

Sárospatak, Rákóczi-vár

http://www.rakoczimuzeum.hu

 

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük