A magyar Gershwin

Lehet, hogy a hivatásos zenetörténészek, zeneesztéták, zenekritikusok a fejemet veszik, számomra akkor is ő a magyar Gershwin. Seiber Mátyás György, az elfelejtett világhírű zeneszerzőnk. Pontosítok. Csak mi felejtettük el. New Yorktól Sydneyig, Londontól Dél-Afrikáig mindenütt játsszák műveit rendszeresen. Az általa alapított Dorian Singers Kamarakórus a mai napig tartja koncertjeit.

Lehet, hogy a hivatásos zenetörténészek, zeneesztéták, zenekritikusok a fejemet veszik, számomra akkor is ő a magyar Gershwin. Seiber Mátyás György, az elfelejtett világhírű zeneszerzőnk. Pontosítok. Csak mi felejtettük el. New Yorktól Sydneyig, Londontól Dél-Afrikáig mindenütt játsszák műveit rendszeresen. Az általa alapított Dorian Singers Kamarakórus a mai napig tartja koncertjeit.

   Seiber Mátyás 1905-ben született Budapesten zenész családban. Édesanyja zongoratanár volt, a fiú billentyűs játékban szerzett számottevő jártasságot. Ennek ellenére csellózni kezdett. És ez lett az egyedüli hangszer, amelyen dzsesszbeli tudását fejlesztette. A Zeneakadémián gordonkát Schiffer Adolftól, zeneszerzést Kodálytól tanult. Kodály tanításai felkeltették Seiberben az improvizáció iránti alapvető érdeklődését és a szellemi nyitottságot az újra.

  1925-ben Seiber elfogadta egy frankfurti zeneiskola tanári állását. Ekkor, 20 évesen benevezte fúvósszextettjét, a Szerenádot egy budapesti versenyre, amellyel második lett, Bartók Béla gratulált neki. Két év múlva egy tengerjáró hajó zenekarához szegődött. Majd visszatért Frankfurtba és a Lenzewski- kvartettben csellózott, emellett különböző színházakban vezényelt.

   1928-ban (23 évesen!) a Hoch-féle Zenekonzervatórium újonnan indított dzsessz-programjának igazgatója lett. A világon ez volt az első olyan akadémiai program, ahol dzsesszt oktattak. Az akkor már radikalizálódó Németországban nem aratott tetszést. A „néger vér átömlesztését" hangoztatta a sajtó. Egyik napilap így írt: „Mi, német zenészek, olyan csapásnak tartjuk a dzsesszt, mint a pestist, megszűnését türelmetlenül várjuk." De azért még taníthatott. A zeneiskola egyik nyilvános koncertjén Gershwin Kék Rapszódiáját, Stravinsky II. szvitjét adták elő. Részt vettek Kurt Weill – Brecht Koldusoperájának színházi előadásain is.

   Jelentő volt publikációs tevékenysége. A Schule für Jazz-Schlagzeug  c. metodikai könyvét mai napig használják zeneiskolákban. Szaklapokban számos cikksorozatot írt a dzsesszről. Népszerűsége és sikerei ellenére 1933-ban hivatalosan bejelentették, hogy a nem árja, vagy külföldi zenészeknek nincs helyük a német zenei életben. Ekkor Seiber visszatért Budapestre. Néhány év után rájött arra, hogy hazánkban hasonló társadalmi mozgások játszódnak le, mint Németországban, ezért Angliába emigrált.

   A londoni Morley College-ben tanított zeneirodalmat, zeneszerzést és zeneelméletet. Közben szorgalmasan alkotott, zeneműveinek felsorolása több oldalt tenne ki. Írt rapszódiát, oratóriumot, kamarazenét, vonósnégyest, filmzenét. Ezekhez a dzsessz minden elemét felhasználta, de a magyar népzenei hagyományokhoz is visszanyúlt. Világpolgár volt, négy nyelven beszélt tökéletesen és büszke volt magyar származására. Nemrég a véletlennek köszönhetően hallhattam egy külföldi rádióadóban Erdélyi rapszódia c. művét.

   1960  szeptember 24-én tisztázatlan körülmények között autóbalesetet szenvedett a Dél-Afrika-i Kruger Nemzeti Parkban. 55-éves volt ekkor. Emlékére Doráti Antal, külföldön élő karmesterünk emlékdíjat alapított fiatal zeneszerzők, karmesterek és szólisták részére. A nyolcvanas években több tehetséges zeneművész vehette át a  Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen a díjat, amely oklevéllel, pénzjutalommal és külföldi tanulmányúttal is járt.

   Halálának 25. évfordulója alkalmából Breuer János zenetörténész, zenekritikus „Az elfelejtett Seiber Mátyás" címmel írt méltató cikket a Muzsika c. folyóirat 1985. október   28-i számában.

Láng Róbert