A SioStage Kálmán Imre Szabadtéri Színpad egész nyáron – több mint 40 produkcióval – várja az érdeklődőket
A megújult siófoki helyszínen szinte minden nap más és más kulturális élményben lehet része a közönségnek: a SioStage saját produkciója, a Hollywood Dream mellett Operett gála, koncertek, színdarabok, táncos produkciók és illúzió-show is helyet kap a repertoárban.
A megújult siófoki helyszínen szinte minden nap más és más kulturális élményben lehet része a közönségnek: a SioStage saját produkciója, a Hollywood Dream mellett Operett gála, koncertek, színdarabok, táncos produkciók és illúzió-show is helyet kap a repertoárban.
„Változatos, színvonalas, nemzetközi, minden igényt kielégítő repertoárt varázsolni a SioStage Kálmán Imre Szabadtéri Színpadra." – ezek a művészeti programot összeállító, a színpadot idén üzemeltető cég célkitűzései. Nem kisebb feladatra vállalkoztak, minthogy szinte minden nap megtöltsék a gyönyörűen felújított Szabadtéri Színpadot kulturális élményt adó programokkal, Siófok festői hangulatú Jókai parkjában.
Az operett kiemelt szerepet kap a SioStage-en, hiszen az operett királya, Kálmán Imre nevét viseli a Szabadtéri Színpad, ráadásul az operett annyira népszerű műfaj, hogy nyáron igazán fantasztikus kikapcsolódást nyújt, mind a hazai, mind a külföldi vendégeknek. Különleges apropó, hogy idén született 100 éve a Csárdáskirálynő, így a legnépszerűbb operett dallamok gyakran felcsendülnek majd a Siófoki Szabadtéri Színpadon az Orfeum Vándorszínpad Operettgálájában. A népszerű sztárok között ott lesz mindenki kedvence, Oszvald Marika Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, operett énekes, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Kalocsai Zsuzsa Jászai Mari-díjas operettprimadonna, színésznő, érdemes művész; Berkes János operaénekes és Kékkovács Mara színésznő, szubrett. A tehetségek közül kiemelkedik Szász Kati, az Orfeum Vándorszínpad primadonnája, valamint Bálint Csaba, aki magával ragadó tenorjával, vitathatatlan átéléssel kompenzál a női nemnek.
Catherine Gallagher szuperprodukciója, a Hollywood Dream a musical aranykorszakába repíti a nézőket! Egyedülálló show, fantasztikus díszletek, fergeteges koreográfia. A Hollywood Dream megálmodója a többszörös ír sztepp tánc világbajnok, Írország Nemzeti Bajnoka, Catherine Gallagher, aki létrehozott egy szuperprodukciót, melyet a világon először Siófok közönsége láthat. A művésznő nem csak koreográfusként, rendezőként, hanem szólistaként is elbűvöli a magyar közönséget. A Hollywood Dream-et elkápráztató megjelenítés, fergeteges tánctudás, elbűvölő szépség, felejthetetlen dallamok jellemzik, a 30-as és a 40-es évek örök klasszikusai 40 fős szimfonikus zenekar előadásában, modern kori színpadi rendezésbe helyezve csendülnek fel. (lásd: http://euroastra.hu/node/103480)
A Színház és a rockopera szerelmesei is találnak maguknak programot, hiszen a Pannon Várszínház elhozza Siófokra Tolcsvay László – Müller Péter – Müller Péter Sziámi rockoperáját, a Mária Evangéliumát, Vándorfi László rendezésében. Mária szerepét Füredi Nikolett, Jézust György-Rózsa Sándor, Jánost P. Petőcz András alakítja, énekli.
A táncszínházi jelenetekben a Varidance Társulat 10 táncosa, a többi szerepben a Pannon Várszínház teljes társulata lép színre.
A Fregoli színház több darabbal is szórakoztatja majd a közönséget: az érzelmes vígjáték, a Titkok egy hálószobából kétszemélyes darab főszereplői Gregor Bernadett és Szarvas Attila, akik mint köztudott, ráadásul a magánéletben is egy párt alkotnak.
Az Anconai szerelmesek című zenés színdarab fordulatos, kedvesen pikáns, zenés kavalkád két felvonásban a hetvenes évek olasz slágereivel, olyanokkal mint a „Ciao Bambina", az „Egy könnycsepp az arcon", a „Volare", a „Huszonnégyezer csók", a „Felicita vagy a L'Italiano". Dallamaik nosztalgiát, egyszersmind jókedvet, derűt ébresztenek. A szereposztásban olyan nevekkel találkozhatunk, mint Csengeri Attila, Gregor Bernadett, Szabó Máté, Nyári Diána, Baronits Gábor, Köllő Babett, Várkonyi Andrea vagy Kecskeméti Róbert.
A Félrelépni tilos! című vígjáték is fergeteges szórakozást és szereposztást ígér: Esztergályos Cecília, Magyar Attila, Harsányi Gábor, Nyertes Zsuzsa és Timkó Eszter szórakoztatja majd a közönséget.
A Szerelem, Óh! Murray Schisgal vígjátéka az elmúlt évtizedekben bejárta a világ színpadait, és most olyan színészekkel elevenedik meg Siófokon, mint Magyar Attila, Brózik Klára, és Hajdu „Steve" István.
Taiko Spirit On The Beach a címe annak a fergeteges ritmuskavalkádnak, amelynek keretében a Taiko Hungary együttes dobosai az est folyamán egy igazi japán zenei fesztivált, Matsurit varázsolnak a színpadra. Már az első dobütés elfeledteti a külvilágot, az első hangtól kezdve egy mágikus utazásra készülhetnek, ami egy ősi világba repíti át a közönséget.
A SioStage-en természetesen koncertek és kifejezetten táncos produkciók is helyet kapnak, amelyet a Bakelit Multi Art Center hoz el Siófokra. Ilyenek lesznek a The BlackBirds Beatles – Best of Beatles Show, Vásáry André: Volt egyszer egy vadnyugat című produkciója, a Fonográf Emlékzenekar, valamint a Cry Free-Zep Session. A Habana Social Club Orquesta Musica elnevezésű koncertje igazi vérpezsdítő hangulatot varázsol Siófokra. A csapat kubai és a latin-amerikai sajtó szerint is, méltó utódja a Buena Vista Social Clubnak, legalább annyi fülbemászó slágerrel, mint elődje. A Buena Vista Social Club 2014-ben az Adios Tour keretében búcsúztatta el a közönségét, melyet követően még inkább megnőtt a Habana Social Club népszerűsége.
Az Everdance – Rhythm of Station „Az állomás ritmusa" egy táncjáték, mely egy vasútállomáson játszódik, ahol az amerikaiaktól a kínaiakig, a spanyolokon át a mexikóiakig, mindenki megfordul. Az Everdance társulata az ország egyik legnézettebb tehetségkutató műsorában a „Csillag Születik"-ben több ezer jelentkezőből a döntőig jutott és ezúttal
az X-Faktor győztese, Oláh Gergő is részt vesz a produkciójukban.
A Varidance: Variációk hetven örömteli percet ígér a közönségének. Vári Bertalan Harangozó-díjas táncművész-koreográfus. Mint szellemet a palackból úgy varázsolja színpadra táncosait egy hatalmas bőröndből. Szekeres bevonulássá változik a nyitány, majd válogatott filmzenék és együttesek muzsikájával lesz teljes az élmény. A szenvedélyes, lírai, humoros, mulatós hangulathoz Kanye West, Snoop Dogg, Ternipe, Parno Graszt, a Kerekes Band és más szerzők szolgáltatják a zenét.
Ugyancsak lélegzetelállító előadást ígér a 5 Doors Show, amely nem egy hagyományos táncszínházi előadás, hanem egy SHOW a szó igazi értelmében. A darabban megjelenik az ír sztep kemény kopogásán át, a ma oly népszerű show néptánc, a színházi break, a Jazz Ballett, és megannyi stílus, melyek mind-mind külön egységet alkotva nyűgözik le percről percre a nézőt, a LED technológiával felszerelt 5 ajtót ábrázoló díszlet pedig olyan fényjátékot tud, ami szinte életre kelti a színpadképet. A koreográfusok, Gothár Fanni, és Bakonyi Péter segédletével egy olyan elit tánckar született, mely a világ bármelyik színpadán garancia az igényes szórakoztatásra és sikerre. A 5 Doors művészeti vezetője Nagy Tamás, akit a legtöbben a Nox együttesben ismerhettek meg.
Az előadások 21 órakor kezdődnek.
Augusztus 7., vasárnap Bál a Savoyban
Augusztus 8., hétfő Fonográf Emlékzenekar
Augusztus 9., kedd Félrelépni tilos! – színdarab
Augusztus 11., csütörtök Taiko Spirit on the Beach – Fergeteges Japándob Fesztivál a Taiko Hungary együttessel
Augusztus 12., péntek Operett Gála az Operett csillagaival két felvonásban
Augusztus 13., szombat Catherine Gallagher's Hollywood Dream nagyprodukció with symphonic orchestra
Augusztus 14., vasárnap Vásáry André: Volt egyszer egy vadnyugat
Augusztus 15., hétfő Everdance – Rthym of the Station
Augusztus 16., kedd Cry Free – Zep Session
Augusztus 17., szerda Operett Gála az Operett csillagaival két felvonásban
Augusztus 18., csütörtök VáriDance: Tánc Variációk
Augusztus 19., péntek 5 Doors Show
Augusztus 20., szombat Catherine Gallagher's Hollywood Dream nagyprodukció with symphonic orchestra
Augusztus 21., vasárnap Anconai szerelmesek – színdarab
Augusztus 26., péntek Operett Gála az Operett csillagaival két felvonásban
Augusztus 27., szombat Catherine Gallagher's Hollywood Dream nagyprodukció with symphonic orchestra
Szeptember 3., szombat Catherine Gallagher's: Hollywood Dream
Szeptember 10., szombat Catherine Gallagher's: Hollywood Dream
Lantai József