A Volánbusz Zrt a közvélemény nyomására eláll a kínai buszok vásárlásától
Már biztos: most nem fognak tőlük rendelni…A VOLÁNBUSZ Zrt. „szállítási szerződés autóbuszok beszerzésére" tárgyban lefolytatott közbeszerzési eljárása I. része kapcsán az Alfa Busz Kereskedelmi Kft. által indított jogorvoslati eljárásában a Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntőbizottsága 2010. március 25-én meghozta az eljárást lezáró határozatát, mely minden kétséget kizárólag bizonyította a VOLÁNBUSZ Zrt. eljárásának jogszerűségét.
Már biztos: most nem fognak tőlük rendelni…A VOLÁNBUSZ Zrt. „szállítási szerződés autóbuszok beszerzésére" tárgyban lefolytatott közbeszerzési eljárása I. része kapcsán az Alfa Busz Kereskedelmi Kft. által indított jogorvoslati eljárásában a Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntőbizottsága 2010. március 25-én meghozta az eljárást lezáró határozatát, mely minden kétséget kizárólag bizonyította a VOLÁNBUSZ Zrt. eljárásának jogszerűségét.
A Közbeszerzési Döntőbizottság az Alfa Busz Kereskedelmi Kft. jogorvoslati kérelmét véglegesen elutasította és megállapította, hogy a VOLÁNBUSZ Zrt. megalapozott döntést hozott a közbeszerzési eljárás lezárásakor.
Mint ismeretes, az érvénytelen ajánlatot benyújtó Alfa Busz Kereskedelmi Kft. a VOLÁNBUSZ Zrt. által 60 db + 40 db opció, alacsonybelépésű szóló autóbusz beszerzésére lefolytatott közbeszerzési eljárását több ponton támadta.
A számtalan kérelmi elemmel kapcsolatban a Döntőbizottság 2010.03.25-én egyértelmű határozatot hozott és az Alfa Busz Kereskedelmi Kft. kérelmét elutasította, valamint a VOLÁNBUSZ Zrt. elleni jogorvoslati eljárást megszüntette, és kimondta, hogy a VOLÁNBUSZ Zrt. a közbeszerzési eljárás során jogszerűen hozta meg döntését. A Döntőbizottság továbbá helybenhagyta a 2010.02.10-én kihirdetett döntést, miszerint az Alfa Busz Kereskedelmi Kft. ajánlattevő ajánlata érvénytelen, a nyertes ajánlattevő a Xiamen King Long United Automotive Industry CO, a második helyezett ajánlattevő pedig a VIKO s.r.o (Cseh Köztársaság).
A Döntőbizottság határozata jogerős, a határozat ellen fellebbezésnek és újrafelvételi eljárásnak nincs helye.
A Döntőbizottság határozata felhatalmazta a VOLÁNBUSZ Zrt.-t a nyertes ajánlattevővel a szerződéskötésre.
A közbeszerzéssel kapcsolatban a médiában megjelent alaptalan feltételezések, vádaskodások, a valótlan információk hatására félreértések és hibás következtetések befolyásolták a közvéleményt, ez a Társaság megítélésére is hosszú távon negatívan hathat, a Társaság vezetése mégis úgy döntött, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottságnak a VOLÁNBUSZ Zrt. jogszerű eljárását jóváhagyó határozata ellenére eláll a nyertes ajánlattevővel való szerződés megkötésétől.
Ezt a döntést a VOLÁNBUSZ Zrt. vezetése azzal indokolja, hogy a buszok beszerzésére ne egy alaptalan vádaskodással terhelt eljárás eredményeként kerüljön sor. Ennek megfelelően a Társaság a közeljövőben egy fordulós, nyílt közbeszerzési eljárást indít azonos műszaki tartalommal, amely során meghatározott szerződéses feltételek mellett kizárólag az ajánlati ár az értékelési szempont.
A VOLÁNBUSZ Zrt. a beszerzéssel kapcsolatos negatív közhangulat kialakulásáért a médiát is felelőseknek tartja.
A VOLÁNBUSZ Zrt. nyomatékosan kéri, hogy azon médiumok, amelyek nem megalapozott információkra támaszkodva tényként állítottak és közöltek nem valós megállapításokat, helyesbítsék a közvélemény hiteles tájékoztatása érdekében a VOLÁNBUSZ Zrt. által most kiadott tények közlésével.
A VOLÁNBUSZ Zrt. a Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntőbizottságának D.78/25/2010. számú, 2010.03.25-i határozatával kapcsolatban jelen sajtóközlemény felhasználását kéri a médiától.