2017 január 8-án, hétfőn, 16:00 órakor az artisták érkezésével elkezdődött a XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, amely egyben a modern cirkusz születésének 250. évfordulóját ünneplő jubileumi 2018-as év nyitóeseménye.
EuroAstra - Petrásovits Zoltán
Megkezdődött az ajkai erőmű több lépésből álló, teljes körű átvizsgálása, miután 2017. december 28-án a Bakonyi Erőmű Zrt. többségi tulajdonrészét hosszú távú szakmai befektetési céllal megvásárolta a Veolia Energia Magyarország Zrt. A nemzetközi cégcsoport hazai leányvállalata komoly tapasztalattal rendelkezik biomassza alapú, illetve vegyes energiaforrással működő erőművek üzemeltetésében és korszerűsítésében, számos magyarországi hőerőmű felújítását tervezte és valósította meg sikeresen. Célja, hogy az ajkai erőmű is Magyarország legkorszerűbb létesítményei között foglaljon...
A 30-59 éves magyarok 93 százaléka szerint a szabálytalankodások, 74 százalék szerint pedig az ittas vezetés a felelős a rossz baleseti statisztikáért – derül ki a K&H biztos jövő indexéből. A K&H Biztosító telematikai adatai szerint a vezetési hibák között utcahosszal a gyorshajtás áll az élen 47 százalékos aránnyal. Azaz 100 kilométerre 7,9 gyorshajtás jut. Bár a baleseti statisztika javítását célzó telematikai megoldások még nem ismertek széles körben, a...
Cégeknek instant mobilalkalmazást, a vásárlóknak információs térképet és előnyöket kínál egy új magyar startup fejlesztése. Az AmpeGo-ban intelligens térkép, navigáció, kuponajánlatok, hűségkártya-tároló, és digitális idegenvezető is helyet kapott.
Enyhén szólva is jó évet zárt a Nefelejcs Pizzafutár cég. Harminc munkatársával megháromszorozta az egy évvel korábbi nyereségét. Hogy ez mekkora összeg, azt nem árulom el, üzleti titok. A motoros futárok százezer forintos kafetériát kaptak január elsején Erzsébet-utalványban. Az ügyvezető igazgató elhatározta, hogy a három évnél régebbi motorkerékpárokat lecseréli új 350 köbcentis Fukuyamákra.
Négy díjat nyertek el a Zsolnay Örökségkezelő NKft.-hez tartozó intézmények és programok január 5-én, a Made in Pécs-díj átadóján. A nyolc kategóriából háromban győzött a ZsÖK, a díj történetében még nem volt példa arra, hogy egy cég ennyi díjat bezsebeljen.
Mátis Rita és Kis Endre kiállítása nyílik a Zsolnay Negyed – m21 Galériában. 2018. január 11-én 17 órakor Muladi Brigitta művészettörténész nyitja meg a tárlatot. Kurátor Hrubi Attila (PhD).
Újra hazai porondon hallhatjuk Borlai Gergőt, aki a Roy és Ádám Trióból is ismert Nagy Ádám szólóprojektjén lép színpadra. Előttük a miskolci fiatalokból álló Köpönyegforgatók, utánuk pedig a nemzetközi zenei életben „Húrok királynőjeként” is emlegetett, szemtelenül fiatal basszusgitárosnő, Muck Éva és a gitáros Géczy Viktor új formációja, a Jar of Soul zárja az estét.
A szórakozóhelyek nyitvatartásáról szóló VII. kerületi népszavazás átszabhatja a környék lakáspiacát. A VII. kerületi eladásra meghirdetett lakások átlagos négyzetméterára öt év alatt több mint kétszeresére nőtt, ami meghaladja a fővárosi 82 százalékos drágulást. Az erzsébetvárosi kiadásra meghirdetett lakások bérleti díja pedig öt év alatt majdnem megduplázódott, ez szintén magasabb a 83 százalékos emelkedést mutató budapesti átlagnál. A lakások értéke és bérleti díja ugyan csökkenhet, ha a népszavazás nyomán éjfélkor...
A világ egyik vezető könyvvizsgáló és professzionális tanácsadó hálózata, a BDO tagvállalatainak összesített díjbevétele elérte a 8,1 milliárd USA dollárt (7,4 milliárd euró) a 2017. szeptember 30-án zárult pénzügyi év során. Ez 8 százalékos bővülést jelent az előző évhez képest. A növekedést egyaránt köszönhető az organikus növekedésnek, valamint az egyes régiókban végrehajtott erőteljes felvásárlási tevékenységének, melynek révén a BDO ebben az időszakban jelentős mértékben erősítette vezető pozícióját a közepes...
Az orosz ortodox egyház a Julian-naptár szerint január 6-án ünnepli a Szentestét. Ebből az alkalomból a híres, Magyar Örökség- és Budapest Márka-díjjal elismert férfikar a felújított Belvárosi Nagyboldogasszony Plébániatemplomban adott Orientale lumen (Kelet világossága) címmel emlékezetes hangversenyt a szellemi fogyatékosokból álló, fiatal Parafónia Zenekar társaságában.
