A Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapest Klub, valamint a Magyar Közgazdasági Társaság 2010. november 4-i vitaestjén a „válság, választás, váltás" témakörökben szólaltak meg az előadók; Hankiss Elemér professzor, (MTA Szociológiai Intézet),Kerekes Sándor professzor, rektorhelyettes, (Budapesti Corvinus Egyetem),László Ervin professzor, a Budapest Klub elnöke.
EuroAstra - Petrásovits Zoltán
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. téli üzemeltetési tevékenységének célja a biztonságos közlekedés fenntartása szélsőséges időjárási körülmények között is. A társaság a november elejétől március közepéig tartó téli időszakra már ez év áprilisában megkezdte a felkészülést, melynek utolsó lépéseként november első felében mind a tizenöt mérnökségén megtartja a téli gépek szemléjét.

A Cisco frissen közzétett, Connected World Report címet viselő nemzetközi felmérésének eredménye szerint világszerte ötből három munkavállaló úgy gondolja, hogy az eredményes munkavégzéshez manapság már nem kell feltétlenül az irodában tartózkodni. A válaszadók olyannyira fontosnak tartják a vállalati információk rugalmas és mobil elérését, hogy 50%-uk inkább választana alacsonyabb fizetéssel járó, de irodán kívüli munkavégzést lehetővé tevő munkahelyet.

Magyarországról a Sárik Péter Trió és a Budapest Bár kapott meghívást a világ egyik legrangosabb jazz eseményére idén novemberben. A London Jazz fesztiválon a trió az egyik kiemelt helyszínen a Pizza Express Club Pheasantry-ban léphet színpadra. Sárikék még a londoni koncert előtt Budapesten is fellépnek, hiszen bemutatják új lemezüket, amelyen egy amerikai sikerük, a „The Stroppy" is szerepel....
Az Ovi Áruház folyamatosan frissülő alkalmazásaival, játékaival és egyéb szolgáltatásaival óriási forgalmat generál, a napi letöltések száma már meghaladja a napi 2,5 milliót.

A Mio Technology, (PND - Portable Navigation Device) 2010. november 4-én a Mio hivatalos Facebook rajongói oldalán elindította első Facebook-játékát, amely a Mio navigációs világa (Mio Navigation World) címet viseli. A játék megtestesíti a Mio márka üzenetét, mivel arra buzdítja a felhasználókat, hogy egyszerűen és szabadon felfedezzék és megtapasztalják az őket körülvevő világot.