2025.július.10. csütörtök.

EuroAstra - Petrásovits Zoltán

Mint ismeretes, a Magyar Turizmus Zrt. utcai gerillaakciójának keretében útra kelt Márton, a liba, hogy feltűnő megjelenésével népszerűsítse a Márton-napi Libato(u)rt és Újborünnepet, amelyet a Társaság - együttműködésben a Szabadtéri Néprajzi Múzeummal és a Tájházak Szövetségével - idén második alkalommal hirdetett meg.

 

 

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) támogatási rendszerében megvalósult, több mint 286 millió forint értékű beruházásnak köszönhetően a T-Home 2010. október 1-től a vásárosnaményi kistérség 8 településén biztosít szélessávú internet -, televízió- valamint telefon-szolgáltatást.

 

 

A VOSZ Kereskedelmi és Szolgáltató Szekciójának szervezésében, a VOSZ támogató közreműködésével immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre „az Európai Kereskedelem Napja" szakmai konferencia, amelyre az érdekvédelmi és érdekérvényesítő szövetségek egyedülálló országos összefogása mellett az EuroCommerce nemzetközi lobbi szövetség bevonására idén is sor került.

 

Bármikor, szinte bárhová azonnal telepíthető, 24 órás folyamatos vízminta-vételt és -ellenőrzést tesz lehetővé, egy esetleges szennyeződés esetén pedig azonnal riaszt. Többek között ezekre képes az a mobil vízminta-vizsgáló állomás, amelyet a Fővárosi Vízművek a közelmúltban telepített a Duna-partra. A berendezést a társaság egyik szakmai befektetője és részvényese, a SUEZ Environnement ajánlotta fel a vörösiszap-szennyeződés apropóján, ezzel is elősegítve...

A törvényi szabályozás szerint az APEH az ügyfél kérelmére indított eljárásban ugyanúgy fenyegetheti az állampolgárt mulasztási bírsággal, mint a hivatalból indított hatósági ügyekben. Ráadásul az ügyfél elkésett fellebbezését az elutasítás helyett és a megkérdezése, a következményekre való figyelmeztetés nélkül átirányítják illetékköteles felügyeleti eljárásra. Az ombudsman mindebben a jogbiztonság sérelmét látja.