Augusztus 31-étől haladhatnak át az utasok a Deák Ferenc téri metróállomás Sütő utcai kijáratánál az elektronikus jegyrendszerhez kapcsolódó beléptetőkapukon. Ez a megállóhelyi infrastruktúra-telepítés első állomása, amelyen a BKK éles környezetben teszteli a beléptető kapuk funkcionális működését. Az utasok mindkét irányból nyitott kapukkal fognak találkozni az állomáson.
EuroAstra - Petrásovits Zoltán
A Koreai Kulturális Központ szeptemberi programsorozata igazi különlegességeket sorakoztat fel a klasszikus kultúra rajongói számára. Szeptemberben az iskola-, a színházi évadkezdés, valamint az őszi fesztiválok előzeteseként komolyzenei koncertek, életműkiállítás és általános koreai kulturális és társadalmi tudásanyagot kínáló rendezvénysorozat kínál lehetőséget megismerkedni, újra-ismerkedni a különböző műfajokkal, koreai köntösben. Az alábbiakban aktuális rendezvényüket szeretnénk Olvasóink figyelmébe ajánlani.
A Thália Színház 2017. szeptember 4–10. között hatodik alkalommal rendezi meg hagyományos évadnyitó eseményét, a Vidéki Színházak Fesztiválját. A hét nap alatt ismét kilenc előadás várja majd a színházkedvelő közönséget.
Idén is számos meglepetéssel várja a VígNapon vendégeit a Vígszínház társulata. Szeptember 10-én a hagyományokhoz híven bárki bepillanthat a kulisszák mögé a színház művészeinek vezetésével, beleshetnek Eszenyi Enikő legújabb rendezésébe, a Hamlet című előadás próbájába. A VígNapot a színház Facebook-oldalán élőben követhetik, így az egész világ a Vígszínház társulatával lesz!
A németországi beutazó turizmus 2017. első félévében erőteljes növekedést mutat: június végéig a Szövetségi Statisztika Hivatal előzetes adatok alapján 36,7 millió nemzetközi vendégéjszakát regisztrált a legalább tíz ággyal rendelkező szálláshelyeken – ez 1,2 millióval haladja meg az előző év ugyanezen időszakának adatait és 3 százalékos növekedésnek felel meg.
A 25 éves jubileumára készülő Saxo Bank a nyereség és az ügyfélállomány növekedéséről számolt be a jelentésében.
Érdekes hírt olvashattunk nemégiben. Hátrányos helyzetű térségekben élő tehetséges gyermekeket kutat fel a Baross Imre Artistaképző Szakképzőiskola, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. és a Fővárosi Nagycirkusz közös országjáró programja. Az artistapálya népszerűsítése mellett a szakemberek hosszú távú célja, hogy a magyar cirkuszművészet a megfelelő utánpótlási bázis megteremtésével visszanyerje régi dicsőségét.
Töltőoszlop a Westend City Center parkolóházában Magyarországon az elektromos gépjárművek közterületen való töltése jellemzően egyelőre ingyenesen, az egyes szolgáltatók és önkormányzatok közcélú töltőpontjain keresztül történik. Nyilvánvaló, hogy ez nem maradhat így, hiszen a piaci szereplők csak abban az esetben vesznek majd részt a töltőállomások villamos energiával való ellátásában, amennyiben ennek körében profitot tudnak realizálni. De vajon melyik üzleti modell lesz a befutó az elektromos töltőállomások üzemeltetésének területén?
Az idén 40 éves Pécsi Galéria jubileuma alkalmából egy hallatlanul izgalmas és átfogó intézménytörténeti bemutató látható a Pécsi Galéria 40 című kiállításon. A Széchenyi téri kiállítóhelyen több mint ezer dokumentumot mutatnak be a Pécsi Galéria elmúlt 40 évének kiállítási anyagaiból a csütörtökön 17 órakor nyíló kiállításon.
Fantasztikus sikerrel zártak a STRAND és a B.my.Lake fesztiválok. Az ötödik éve zajló MOL Nagyon Balaton sorozat azzal a céllal indult, hogy a hazai és a nemzetközi turistáknak egy ernyő alatt kínálja és mutassa meg a Balaton legszínvonalasabb, legizgalmasabb eseményeit és új programok, fesztiválok születésére is ösztönözze a kulturális vállalkozások vezetőit.
Ismét rendkívül izgalmas koncertre készül Tommy Vig, az itthon az egykoron csodagyerekként számon tartott, majd kivándorlása után Amerikában is rendkívüli sikereket elérő, a mai napig nagy elismertségnek örvendő jazzdobos. Szeptember 2-án 20 órától Zene és irodalom címmel neves magyar írók emlékére mutat be hét vadonatúj jazzszimfóniát a Budapest Jazz Clubban.
