BÉCSBŐL PESTRE -- Pest-budai Tapasztalatok 2017-ben – EUROASTRA

Budapest Keleti PályaudvarBécs felől IC-vonattal érkeztünk a Keleti pályaudvarra a kora esti órákban. A szerelvény a szokásos 8. vagy 9. vágány helyett az 5-re érkezett.

A hosszas dohányzási szünet után a Kerepesi úti oldal padjaihoz siettünk, hogy kényelmesen elszívjunk egy cigarettát. A padokon az ott alvó hajléktalanok összébb húzódtak, hogy mi is elférjünk a csomagjainkkal. A környék tele szeméttel, a szemétláda felfordítva lógott, hamutartó véletlenül sincs sehol (csak az Emberminisztérium előtt). A környék kilátástalanul elhanyagolt. Aztán mobilon taxit hívtunk. Az illető vállalat közölte, hogy kártyás kocsit (amelyikben elfogadják a bankkártyát) nem tud küldeni. Rendben. Elhúztuk a bőröndjeinket a hivatalos taxiállomásig. Az ott várakozó öt kocsi sofőrje azt mondta, kártyával nem tudunk fizetni, de menjünk az út túloldalára, ott is vannak taxik. Mindketten korlátozottan mozgássérülten átvonszoltuk magunkat a Kerepesi út másik oldalára. Ott három taxi álldogált, de egyik sem fogadott el kártyát. Márpedig készpénzünk még nem volt. Megkérdezték, hová mennénk. Mondtam, hogy a XII. kerületbe. „Hát az kb. ötezer". Néhány zebrán és súlyosan töredezett járólapon keresztül átcipeltük a bőröndöket a Keleti pályaudvar másik, Thököly úti oldalára. Álldogált ott két taxi, persze kártyáért egyik sem vállalta a fuvart. Mutatták, hogy közel az ATM, váltsunk pénzt, akkor elvisz akár Budára is. Szerencsére mögöttük állt a 178-as busz. Nehézkesen felszálltunk. Négy perc múlva elindult. A Krisztinánál átszállhatunk a 105-ös buszra. Ismét szerencsénk volt, nem kellett rá sokáig várni, alacsonypadlós volt, így megérkezhettünk a végcélig.

Mellékesen megjegyzem, hogy egyik pályaudvarunkon sincs mozgólépcső, bár a Keletinél akad egy ritkán működő lift. Természetesen az aluljárókhoz fel-le is gyalog lehet közlekedni.

Másnap, pénteken a környéken bevásároltunk, pedikűröshöz mentünk, Osztrák barátnőm nem tud magyarul, mindenütt tolmácsoltam neki. No meg a pénzváltás! A Keletiben és a bankokban váltják legrosszabbul az eurót forintra, de ezt tudtuk. A barátnőm ezúttal az osztrák kártyájáról szeretett volna eurót is felvenni a lánya születésnapjára. A Raiffeisen és az Erste (mindkettő jórészt osztrák érdekeltség) automatáinál csak forintot lehet felvenni! A bank munkatársai magától értetődőnek tartották, és hangosan elmagyarázták, hogy Magyarországon a fizetőeszköz a forint – hogy minden ostoba külföldi megértse. Korábban Indiában és Kínában is fel tudott venni eurót a bankokban. Itt nem!

A kihagyhatatlan programok közül való Pesten a Nagycsarnok. A 105-ös buszon bemondták, hogy sem a Böszörményi úton, sem a Krisztina körúton, sem a Nagykörúton nem jár a villamos – az utasok megértését kérik. Megértettük, de a busz sem megy át a Lánchídon. Ez persze minden hétvégén előfordul. Elterelve közlekedik az Erzsébet-hídon keresztül Pestre. Ott aztán hosszas, kényelmetlen lépcsősoron tudunk a 2-es villamosig, majd a Fővám térig eljutni. A 2-es villamos lépcsői olyan magasak, hogy a felszállás hatalmas problémát jelentett. Újra szerencse, hogy a Fővám térnél éppen működött a lift az utcaszintig, az sem állandó jelenség. A Nagycsarnok mindig pazar, bár a gyümölcsárak ismét duplái a tavalyiaknak. Az egyik standnál csodára bukkantunk: vérpiros karfiolra. Ilyet még az életben egyikünk sem láttunk. Megvettük, bár négyszeresébe került, mint fehér karfiol. Kora délután átmentünk a Váci utcába étkezni, de elriasztó árakkal és rengeteg bóvlival találkoztunk. Visszagyalogoltunk a Pipa utcába, a régi, kedves vendéglőbe. A helyiségek tök üresek voltak. Egy társaságot vártak, tehát minden asztal foglalt. Jó, egy félórára helyet foglalhatunk, ha eszünk valamit. Az étlapon ott virított a hortobágyi palacsinta, osztrák barátnőm kedvence. A bájos pincérnő közölte, hogy elfogyott, nincs. Ezért felszálltunk a 49-es villamosra a Körtérig. Egy kellemes bisztróban sikerült – jó áron – végre egyáltalán ételhez jutnunk. A fáradtságtól ájultan igyekeztünk haza. Közben eleredt az eső, az utcán süvítő szél és hideg fogadott. Taxi sehol. Villamospótló busszal és újabb átszállással jutottunk a szállásunkra. Szombaton hirtelen rosszra fordult az időjárás, ezért nem láttuk értelmét, hogy kimenjünk a Nagykőrösi úti Használtcikk Piacra. Különben a budapesti közlekedésnél bizonytalanabb sehol a világon nincs. Aznap a pihenés ideje jött, csakhogy a motoros repülőgépek zajától alig nyughattunk.

Már két napja borzalmas zajjal húztak el felettünk a hangos, alacsonyan szálló repülőgépek és a rendőrségi helikopterek. Nem tudtuk, hogy két napos az Air race, csak a rettenetes zaját élvezhettük. Vasárnap egy közös barátnőnkkel találkoztunk, pontosabban autóval értünk jött, hogy együtt ebédeljünk az egyik Budakeszi úti vendéglőben, mert arrafelé sem jár villamos. Kellemes, udvarias vendéglátás, a külön igényeknek is megfelelő kínálat ragyogó élmény maradt. Csupán a kerthelyiségben elképesztő mennyiségű levéltetű telepedett ránk. Még a kétszáz méternyire hagyott autóban is csapkodtuk a ruhánkról és a testünkről a rovarokat. Végül egy neves budai cukrászdában fejeztük be a napot. A kávéra kényes osztrák vendég zaccot talált a csészéjében, ami persze sehol nem mondható normálisnak. Túrótortájában a hámozatlan, nyers gyümölcsöket kénytelen volt kiköpködni. Kár, hogy nem a Rigó Jancsiban végeztünk! Még megcsodáltuk a XII. kerületi Városháza előtt a kivágott fák helyén elhelyezett árnyékoló sátorlapokat, a fölösleges (nem tudni, ki által formatervezett) szökőkutat és a forróságban sütő műköveket, a villamossínekre terelt autóforgalmat.

Hétfőn megfőztük a piros karfiolt. Ettől a színe kevéssé gusztusos sötétlilára váltott, az íze nem különbözött a „rendes" karfiolétól. Megettük pirított szemlemorzsával és vajjal. Csupán a főzőleve maradt borvörös. A városban mindenütt villamospótló buszok jártak, így már meg sem kíséreltünk Pestre átmenni.

Kedden a szállásunkról taxit rendeltünk a Keleti pályaudvarig. Tíz percen belül megérkezett, elfogadta a kártyát. Így mindössze 2400 forintba került a XII. kerületből a rendkívül elhanyagolt, töredezett járdájú Keletiig eljutni. Még jutott idő egy kávézásra is. Természetesen a „szomszédos" egyiptomi miniszterelnök látogatása miatt ismét teljesen elzárták Pestet Budától. Napközben az elvben tízpercenként járó 105-ös autóbuszra háromnegyed órát vártunk.

Rossz rágondolni, mi lesz itt a vizes vb idején!

DOBI ILDIKÓ