Börtönkaland

Eseménydús életem során még börtönben is voltam. Egy teljes napig. Igaz, nem elítéltként, csupán látogatóként.

Eseménydús életem során még börtönben is voltam. Egy teljes napig. Igaz, nem elítéltként, csupán látogatóként.

   A dolog azzal kezdődött, hogy munkahelyem, az Óra- és Ékszeripari Vállalat legnagyobb részlege az ezüstműhely volt. Ahol a legkülönfélébb ezüst tárgyak, serlegek, szelencék, ékszerek, láncok, gyűrűk, fülbevalók, érmék, evőeszközök gyártása történt. És tálcák a legkisebbtől a többkilós, hatalmas tálakig. Azonos gyártástechnológiai tulajdonságuk volt, elkészítsük után, akár kézzel, akár sajtológéppel készültek, fényesre kellett csiszolni.  Legszűkebb kapacitásunk a csiszolóműhely, ahol a nehéz, szinte lemoshatatlan piszokkal és rossz levegővel járó munkát végezték.

   Igazgatónk élelmes ember lévén kapcsolatot keresett és talált egyik börtönünkkel. Megállapodott a parancsnokkal, hogy csiszolóműhelyt létesítünk a börtönben, a gépeket odaszállítjuk, betanítjuk az embereket. Természetesen rendes fizetést kapnak. A helyszín felmérésével engem bíztak meg.

   Az ezredesi rangban lévő börtönparancsnok, különben szakpszichológus, barátságosan fogadott. Megmutatta, melyik épületben javasolja a műhelyt, én rajzoltam, felmértem milyen betonozási munkák szükségesek a gépek beállításához, hány csiszológépről lehet szó, hol lesz az anyag- és kész árú raktár, minőség-ellenőrzés.

   Délre végeztünk is a felméréssel. A parancsnok meghívott ebédre, kérésemre a rabok ebédjére. Itt említem meg, hogy a rab szót soha nem használta, elítéltekről beszélt és hogy az igazságszolgáltatás azzal bízta meg, hogy gondoskodjon ezeknek az embereknek az őrzéséről. Ezt az árnyalt  megfogalmazást nagyon szimpatikusnak találtam. Elítéltet még egyet sem láttam, az ebédlő felé viszont sportpályák voltak, kispályás futball, kosárlabda, kézilabda.

   Az ebéd: kelkáposzta főzelék egy egészen kis szelet hússal és mákos tészta. Furcsa íze volt, de nem rossz, a mennyisége bőséges. Ebéd után a parancsnok felajánlotta, töltsem a délutánt a börtönben, megmutatja.

   Benyitott egy hatszemélyes cellába, három emeletes ágy, mosdó, asztal, székek, talán huszonöt négyzetméteres alapterület. Furcsa volt, amikor kinyílt az ajtó, minden elítélt vigyázzba vágta magát.

   Megnéztük a rabkórházat is. Ugyanolyan, mint bármelyik kórház, a zárt ajtókat és vastag rácsos ablakokat kivéve. Műtő is volt, intenzív szoba. Sem gyógyszerhiány, sem várólista. Az elítéltek egy része szerette a kórházat, kényelmesebb volt, mint a cella, dolgozni sem kellett, a napirend is enyhébb. Ezért volt, aki lenyelt egy fémtárgyat, hogy megoperálják és két-három hetet a kórházban tölthessen. Hihetetlen, de volt, aki egy kanalat nyelt le. Az orvosok ezeket a betegeket „nyelőknek" hívták.

   Börtönmúzeum. Megnézhettem azokat a tiltott tárgyakat, amelyek rabok készítettek, fémszalagból kést, kártyát, a látogatók által becsempészett alkatrészekből rádiót, a bűnelkövetés tárgyait, például ácskapocs, fejsze. Kiállítottak olyan eszközöket, amelyeket a „nyelők" gyomrából operáltak ki. Kinagyítva szökési kísérletek sikertelen történetei..És a jó útra tért egykori foglyok levelei, amelyekben beszámoltak életükről.

   Az elítéltek által elkövetett leggyakoribb vétség a verekedés, a szigorú napirend megszegése, a cella rendben tételének elmulasztása, a kiadott munka hanyag elvégzése, tiltott eszközök tartása. Aki megtartotta a szabályokat, szorgalmasan dolgozott, kedvezményeket kaphatott. Sportolási lehetőség, televízió nézés, könyvtár használata, soron kívüli levélváltás, látogatás, színjátszó körben részvétel. És persze az egy-két napos eltávozás. A csúcsjutalom: az ítélet harmadolása.

   Búcsúzáskor aláírásra hozták egy másnap szabaduló papírjait. Megkértem a parancsnokot, mondja el a szabaduló történetét.

   Többszörös visszaeső. Első bűncselekménye a vonaton történt, szóváltásba keveredett a kalauzzal és kidobta az ajtón. Három év. Enyhítő körülmény a büntetlen előélet, nem előre megfontolt szándék, az áldozat nem sérült meg. Két év után szabadult. Ez után lakásbetörésre specializálta magát. Csak készpénzt és ékszert vett el. Hét esetben szerencséje volt, nyolcadszor egy rendőrtiszthez tört be, aki otthon tartózkodott. Három és fél év. Letöltötte. Pár hónap múltán bement egy falusi postahivatalba. Riasztó pisztollyal lövöldözött, a páncélszekrényből elvitt három milliót. Hat évet kapott. Nem harmadolták. Holnap búcsúzáskor megígéri, hogy jó útra tér. Vissza fog kerülni.

   Elolvasva a fenti sorokat, rájöttem, nem adja vissza a börtön még a látogatók számára is nyomasztó légkörét. A legnehezebb elviselni a másokkal való kényszerű együttélést egy szűk helyen, a percre beosztott kötelező magatartást, a család hiányát, a kijelölt társaktól való félelmet.

   Lehet, hogy a szakemberek nem értenek egyet velem. Én minden 16-18 éves diáknak megmutatnám a börtönt, a börtönéletet.

Láng Róbert