Egy beteg panaszai a magyar kórházviszonyokról

Takarítónő

A kedves kis beszédhibás kórházi takarítónőt az ötágyas betegszoba lakói naponta kérik, hogy talán valamilyen vegyszerrel mossa le a közös WC-t, mert kellemetlen illata van. A hölgy –  mondjuk Marika – minden nap reggel 5 és 6 óra között hatalmas robajjal érkezik a kórtermünkbe, hogy kidobja a szemetet. Jóval később, 10 óra tájban ismét rejtélyes mosollyal  elkezdi a felmosást egyetlen ronggyal, amit nem öblít ki, azután közli, hogy csak nem húztuk le a WC-t, lehúzza, de továbbra sem mossa le. Végigtörli a termet, ezzel befejezte a munkát, mást nem tesz. Ami tegnap leesett, az ott is marad, legfeljebb másik helyen.

Takarítónő

A kedves kis beszédhibás kórházi takarítónőt az ötágyas betegszoba lakói naponta kérik, hogy talán valamilyen vegyszerrel mossa le a közös WC-t, mert kellemetlen illata van. A hölgy –  mondjuk Marika – minden nap reggel 5 és 6 óra között hatalmas robajjal érkezik a kórtermünkbe, hogy kidobja a szemetet. Jóval később, 10 óra tájban ismét rejtélyes mosollyal  elkezdi a felmosást egyetlen ronggyal, amit nem öblít ki, azután közli, hogy csak nem húztuk le a WC-t, lehúzza, de továbbra sem mossa le. Végigtörli a termet, ezzel befejezte a munkát, mást nem tesz. Ami tegnap leesett, az ott is marad, legfeljebb másik helyen.

   A rolószerelés után kérjük, hogy nedves ronggyal törölné le a most már nyitható ablak külső keretét, mert évtizedes kosz ül rajta. A széles belső párkányt még áttörli, de közli, hogy a külső párkány már nem az ő hatásköre havi 55 ezer forintért. Megértjük, mást nem is tehetünk. Az erkélyt soha senki nem takarítja, szárad is rajta mindenféle emberi és állati maradvány. A műtét után lábadozó beteg, ha éppen nincs odakinn 40 fok Celsius, csak az erkélyre tud kimenni egy kis levegőt szívni.

Baleseti betegszállító

Nevezzük Bélának. Morc ember, látszólag utálja a foglalkozását, amit rögtön tudatosít a betegben. Előzetes bejelentés nélkül érkezik a kórházi ágyhoz, hogy ágyastól kitoljon a röntgenbe. Rögtön hatalmas káromkodásba kezd, miszerint ő nem rendező, hanem szállító, ezért falhoz csapja a nővérhívót és az ágyhoz tartozó villanykapcsolót, ledobálja az ágyról a törülközőt és a fürdőköpenyt. Rákiabál a betegre, hogy a kezét tegye a hasára, tetőtől-talpig betakarja, mert a szabály az szabály. Hiszen gyerekek is láthatják a bekötözött lábát, esetleg a térdét – bár nem meztelenül fekszik. A röntgen elkészülte után a beteg még hosszú ideig fekszik a folyosón, amire Béla ismét megérkezik, hogy visszatolja a kórterembe.

Nővér (csak az egyik!)

Naponta vért vesz, infúziót köt be. Szétszúrja az ereket, közben megjegyzi: „a fene egye meg, besötétedett és nincs itt a szemüvegem". Mindez bennünket nem vigasztalt.

   A többi nővér kedves, türelmes és szolgálatkész akkor is, amikor egyik betegtársunk – indokolatlanul – félóránként csengetett nekik.

   Talán különlegességnek számít. hogy itt fiúk is „nővérként" szolgáltak, ők voltak a legkedvesebbek. Mint megtudtuk, orvostanhallgatók. Dicséretes, ha esetleg végzés után itthon is maradnak.

„Baleseti műszak"

Szólunk a nővéreknek, hogy két napja nem tudunk nappal olvasni, mert lezuhant és elszakadt a redőny. Este képtelenség volna olvasni a túlzottan gyenge világítás miatt. A nővér előre megjegyzi, hogy úgysem jön a műszak. Végül a szakember mégiscsak megjelent, 15 perc alatt megjavította az egyik redőnyt, és háromnegyed háromkor közölte, hogy lejárt a munkaideje, a többit csak másnap tudja helyrehozni. Tényleg megjelent másnap 11 óra tájban – most már egy segéderővel. Szintén 15 percet vett igénybe a javítás, bár közben a káromkodás nem maradt el. A többi redőnyre a hétvége miatt nem kerülhetett sor. Úgy látszik így is túl sokat dolgoztak. Addig a betegek csak mélyen lehúzott fejjel tudtak az erkélyre kimenni.

Gyógytornász

A déli fekvésű kórtermekben a hőség idején benn is kb. 40 fok Celsius uralkodott. A gyógytornász (idősebb, elhízott hölgy) bekiabált a szobába: „akar valaki ilyen kánikulában tornázni?" Válasz nincs, örültünk, hogy éltünk.

DOBI ILDIKÓ