És a hegyek csak egereket szültek? – Széljegyzet Koppenhágához

Szó szerint öt perccel tizenkettő előtt áll a világ. Az időnként befuccsolás előtt állott koppenhágai klíma-csúcskonferencia végén úgy tűnt, mégis lendületbe jönnek a dolgok a megoldás, a közös összefogás irányába.

Szó szerint öt perccel tizenkettő előtt áll a világ. Az időnként befuccsolás előtt állott koppenhágai klíma-csúcskonferencia végén úgy tűnt, mégis lendületbe jönnek a dolgok a megoldás, a közös összefogás irányába.

Harminc állam-, és kormányfő pénteken reggel eljutott odáig, hogy sikerült egy politikai nyilatkozatot összehozniuk a drasztikus klímaváltozás elleni küzdelemről. Mégis péntek este a világkonferencia precíz megállapodás nélkül fejeződött be. A vatikáni delegáció vezetője bizonyára nem véletlenül fogalmazott bibliai példával: A hegyek vajúdtak, de csak egeret szültek.

De miről is volt szó a pénteken köröztetett dokumentumban? Sajtóértesülések szerint a kyotói megállapodáshoz igyekeztek politikai szándékukat és eltökéltségüket is odatenni az országok felelős vezetői, de a központi tételek és teendők  továbbra is nyitva maradtak. A jó kétoldalas papír világos pénzügyi ígéreteket tartalmaz, amikkel az a cél, hogy megakadályozzák a két foknál nagyobb globális hőmérsékletemelkedést planétánkon. Tervek szerint féléven belül a megállapodást jogilag minden országban érvényesíthető egyezménnyé kell fejleszteni.

S vajon a klímakatasztrófa fenyegető valóságának elhárítása politikai akarat kérdése csupán? Nem a nemzeti érdekek önző elsőségének tudható be a jelenleg kialakult megegyezés-hiány? Vagy valóban akkora gazdasági nehézségek vannak, hogy abba még a természetnek, a teremtett világnak is bele kell roppannia? Vagy az energiaszektor elsősége okozza a bajt a fejlesztési segélyek háttérbe szorításával, száz és százmillió éhező szegény kárára? Az USA ígérete, hogy 100 milliárd dollárt fordít a fejlődő országok megsegítésére, szép ígéret, de ez valóban változtathat az alapvető problémán?

Valójában Koppenhágában hiányzott a stratégiai vízió. Az a fajta látomás, ami az Isten-látás kohéziójában születik csak meg.  Ez a furcsa „világcsúcs" több ellentmondást hozott felszínre, mint amennyi megoldást tudott javasolni. Nem csak az ülés ideje alatt tüntető ezrek és a rendőrség között alakult ki konfliktus, hanem a gazdag és a szegény országok között idegekbe vágóan tudatosult a növekvő szakadék,  a tudósok és a politikusok között is, és a különböző érdekcsoportok között. Az egyházak, a katolikusok, protestánsok és ortodoxok képviselői egyértelműen fogalmaztak.

Leginkább Desmond Tutu dél-afrikai anglikán érsek találta fején a szöget: Vagy nyertesek, vagy vesztesek leszünk, mert csak egyetlen világunk van! Meghökkentő, hogy az amerikai evangélikálok, új-protestáns hívők szemében az abortusz kérdése még mindig fontosabb, mint a drámai klímaváltozás bőrünkön értékelhető drasztikus megtapasztalása. A német keresztyének – minden felekezetben – „radikális életmódváltozást" sürgetnek. „Nem voltunk jó sáfárok, ez vezetett a jelenlegi környezeti válsághoz" – olvasható a Mikeás-kezdeményezés nyílt levelében. Ők azt tervezik, hogy 2050-ig sikerül majd a széndioxid-kibocsátást 80 %-kal visszaszorítani, s az 1990-es évek eleje előtti mértékre redukálni.

A nyugati egyházakban a klímaválság egyes számú napirendi témává lépett elő. És nálunk? Ott megszületett az istentiszteletnek és a személyes hitéletnek új formája és iránya, amit ez az új fogalom jelez: öko-spiritualitás. Hol vagyunk ettől a tudatósító-nevelő egyházi lehetőségtől, ha még a harangok sem szólaltak meg mindenütt hazánkban december 13-án, melyek „érted szóltak, természet!?". A környezet Isten teremtménye, teremtett világa, nem csak használati tárgy. És ezért egyénileg is tudunk talán még tenni valamit.

Miért ez az ökológiai tudatosságban hazánkban tapasztalható általános megkésettség, eltompultság? Nem csak mások, mi is öt perccel vagyunk tizenkettő előtt! Egyénileg, egyházként, nemzetként. És még tehetünk valamit. Mikor kezdjük már el együtt, és egyénileg? Csak ez az egyetlen világunk van, egyáltalán nem mindegy, sem nekünk, sem az utánunk jövőknek, hogy ebből marad egy, vagy egy sem lesz! Kálvin bölcsessége ebben a tekintetben is időszerű és útmutató: „Amíg nem lehetséges az, amit akarunk, addig azt kell akarnunk, ami lehetséges!".

Koppenhága figyelmeztet: lehet, hogy a hegyek csak egereket szülnek, de amíg vannak hegyek, s egerek, addig van élet is – s nekünk mind a hegyekre, mind az egerekre vigyáznunk kell, hogy most másról ne is szóljak! Belegondoltunk már ebbe úgy igazán?! És megpróbáltunk már kicsit tudatosabban, hogy ne mondjam: felelősebben élni? Tanulgatnunk kell mindnyájunknak: Ma már a kicsi sem kevés!

Dr. Békefy Lajos