EuroAstra
Második alkalommal rendezi meg az idén a Műcsarnok és az Aviva Életbiztosító a magyarországi kortárs művészet egyik különlegességének számító kiállítását, amely a tavaly létrehozott kortárs képzőművészeti díj jelöltjeinek alkotásait mutatja majd be a nagyközönség számára. A díj a kortárs képzőművészet rangját és elismertségét hivatott emelni, a hazai művészeti szcéna kiemelkedő szereplőinek részvételével mind a jelölők, mind a jelöltek...

A 24. héten tovább folytatódott a dél-afrikai VB egésze alatt várható futball-hegemónia, emiatt tovább csökkentek korábbi hetekben elért teljesítményükhöz képest a kereskedelmi tévék. A szokásos nézettségi trend táblázatban ezúttal az m1 adatait is megmutatjuk: látható, hogy a köztévé a focimeccseknek köszönhetően közel háromszoros nézettségi eredményt ér el a korábbi hetek teljesítményéhez képest. A nagyobb vérveszteséget a múlt héten...
Komárom állomásA Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2010. július 4-én öt vasúti mellékvonalon indítja újra a személyforgalmat. A szaktárca döntése alapján első körben a korábban szüneteltetésre ítélt Székesfehérvár-Komárom, Zirc-Veszprém, Pápa-Csorna, Karcag-Tiszafüred és Lajosmizse-Kecskemét szakaszokon, összesen mintegy 210 kilométeren közlekedhetnek ismét vonatok. Az intézkedéssel a kormány a vidék lakosságmegtartó képességét kívánja erősíteni, az érintett térségeket,...

A dokumentumkezeléssel foglalkozó győri Docugroup cégcsoport a T-Systems Cisco eszközökre épülő Compleo szolgáltatását vezette be, amely beruházási költség nélkül, havidíjas formában tette elérhetővé a cég számára nélkülözhetetlen kommunikációs és informatikai eszközöket - azaz IP alapú telefon alközpontot, a helyi hálózatot, a tűzfalat, illetve mindezek távoli felügyeletét és működtetését. A fejlesztés révén csökkentek a kommunikáció költségek és magasabb szintre...

Az idei év egyik klasszikus zenei csemegéjeként 2010. július 2-án, pénteken 19.30 órakor a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében Gustav Mahler születésének 150. évfordulója alkalmából MAHLER VÁROSAI címmel Hamburg és Prága mellett Budapesten ad koncertet a Schleswig-Holstein Fesztivál Zenekar korunk egyik leghitelesebb Mahler-dirigense, Christoph Eschenbach karmester vezényletével.
A 2010. junius 22-én a brit Exclaimer szoftverfejlesztő bejelentette a vállalatok számára elérhető Image Analyzer képelemző szoftver magyarországi forgalmazásának megkezdését. Az új megoldás a vállalati Exchange környezetben alkalmazható, segítségével a rendszergazdák teljes mértékben monitorozhatják a felhasználók által a vállalati hálózaton belül küldött és fogadott levelekhez csatolt képeket, így a vállalat megakadályozhatja az erotikus, vagy obszcén tartalmú képek küldését és...