Az Európai Unió bonyolult döntéshozatali rendszerében sokszor követni is nehéz, hogy egy adott koncepció, javaslat hol tart éppen. A Közös Európai Menekültügyi Rendszer tervezett reformjával is ez a helyzet. Az áttekinthetetlenség mellett problémát jelent az is, hogy eleve rendkívül konfliktusos politikai kérdésről van szó: a dublini rendelet és annak tárgyalásai mindig nagy vitát váltottak ki, a migrációs válság pedig még inkább felerősítette a szereplők közötti nézetkülönbségeket és érdekellentéteket. Ennek...
EuroAstra
Június 23-24-én Budapestre érkezik a világbajnokság. 2018-ban a Red Bull Air Race világbajnokság vadonatúj és klasszikus, közönségkedvenc helyszíneket is meghódít majd. A jövő évi, nyolc állomásból álló szezon versenynaptárában most először francia helyszín is szerepel.
A Pompás Napok és a Lippogó közös szervezésében 2017. november 11-én Jótékonysági Szakmai Napot tart pedagógusok részére. A belépő jegyekből származó bevétel teljes összegét felajánlják egy rászoruló intézménynek. Hogy melyiknek? Szavazással lehet eldönteni! Szavazni itt lehet: http://www.lippogo.hu/szavazas
A szelektív forgalmazási rendszerek létfontosságúak egy-egy márka imázsának fenntartása szempontjából, az árusítás e formáját az Európai Bizottság már korábban az uniós versenyszabályokkal összeegyeztethetőnek találta. Az internetes piac közelmúltbeli fejlődése, a Vaterához és az Amazonhoz hasonló oldalak széleskörű használata azonban új kérdéseket vet fel az ilyen értékesítési rendszerek előírásaival kapcsolatban. Ezeket tekintik át Paseczki Loránd és Virág Péter, a Horváth és Társai Ügyvédi Iroda DLA Piper munkatársai.
Dr. Csaba Gábor, a múzeum főigazgató-helyettese vezette be az eseményt – egyelőre a díjnyertes képek leleplezése nélkül. A NaturArt, azaz a Magyar Természetfotósok Szövetsége idén 25. alkalommal hirdette meg Közép-Európa legnagyobb fotópályázatát, amelynek anyagát 11. éve ez a múzeum mutatja be a látogatóknak. A versenyre 2953 csúcstechnológiával készített kép érkezett be 170 pályázótól, itt pedig 112 emlékezetes fotó szerepel. Új támogató is akadt: a Lenergy Magyarország Kft. Gaál Péter...
Csíkszereda -Makovecz templom Idén 2017. november 9. és 20. között rendezik meg a Héttorony Fesztivált, amely toronymagasan a legjobb világ- és népzenéit viszi el Makovecz Imre tereiben. A programsorozat 11 helyszínen várja az érdeklődőket határon innen és túl – Budapest, Csíkszereda, Kolozsvár, Szigetvár, Bécs, Makó, Zalaegerszeg, Paks, Siófok -, amely november 20-án, Makovecz Imre születésnapján egy ünnepi koncerttel zárul.
Az üvegasszony Budapesten az Erzsébet-híd budai hídfőjének közelében, az Apród utca 1. szám alatt, Semmelweis Ignác egykori szülőházában található az Orvostörténeti Múzeum. Gyűjteménye az orvostudomány és gyógyszerészet hazai és nemzetközi történetének becses emlékeiből áll. Az állandó kiállítás az ókortól a XX. század elejéig tartó fejlődés tárgyi, művészeti és írásos emlékeit állítja ki. Beléphetünk Semmelweis egykori dolgozószobájába, vagy a kétszáz éves pesti Szentlélek Patika faragott bútorai közé. Gyönyörködhetünk a...
2017. október 31. és december 01. között minden digitális Telekom TV előfizetőnek bónusz csatornaként elérhetővé tesszük az Comedy Central-t*. A csatorna kifogyhatatlan humorforrás a szitkomok kedvelőinek, akik többek között az Agymenők, a Férjek gyöngye, a Dokik, vagy a Modern család között válogathatnak, de az animációs sorozatok rajongói is elmerülhetnek a Family Guy, vagy a South Park poénjaiban. A hazai gyártású Tömény történelemmel pedig ismert emberek mámoros állapotban elregélt és...
Petruska Hovatovább című, most induló koncertsorozatával egy olyan útkereső fázisba enged betekintést közönségének, melybe ritkán nyílik lehetőségük. Különféle műfajok, felállások és különleges vendégek kísérik útján. Az első alkalommal a jazz mezején kalandozik Oláh Dezső, zongoraművész kíséretével november 21-én, az Opus Jazz Clubban.
Rövid időn belül a második logisztikai létesítmény épül a pátyi ipari parkban. Az Inpark ezúttal a hazai műszakicikk-kereskedelmi piac meghatározó szereplője, az Euronics számára fejleszt egyedi igényekre szabott, energiahatékony raktárépületet. A több mint 2,5 milliárd forint értékű beruházás munkálatai már megkezdődtek, az átadásra 2018 tavaszán kerül sor.
Dr. Gesztes Ákos Gábor 42 éves korában váratlanul szívinfarktust kapott, mert a szívét ellátó koszorúserekben képződött plakkok, teljes érelzáródást okoztak. Többszöri újraélesztés, és a katéteres értágítások ellenére a szívizma nem volt képes az élet fenntartásához szükséges vérkeringést biztosítani. Testét lehűtve, mesterséges kóma mellett, külső keringetésre (ECMO), majd lélegeztető gépre kellett tenni. Közel egy hetet töltött így… élet és halál között. A magas szintű orvosi ellátás mellett a csodára is...