A patcai Katica Tanya Aktív Pihenés Központ ötletgazda-tulajdonosai ismét komoly fába vágták a fejszéjüket. A szeptember 5-6-án megrendezendő III. Országos Lovagrendi Találkozóra meg akarják építeni kontinentális Európa legnagyobb középkori hajítógépét. A hajítógép (trebuchet ahogy ezt a szerkezet lovagnyelven hívják), 12 méter magas lesz és képes lesz egy 20 kg-os követ 250 méter távolságra elhajítani.
EuroAstra

A tavalyinál 4 ezerrel többen, közel 62 ezren pörögtek a Tisza-parton, a legnagyobb nyárzáró bulin, a Szegedi Ifjúsági Napokon. A fesztivál közönsége már az egész fesztiválon re:pohárból sörözhetett, a környezetvédelmi miniszter átadta a Zöld Fesztivál díjat, mindenki boldogan fesztiválozott, a helyi önkormányzat jegyzője pedig elnémíttatta a zenét a zárónap éjszakáján.
A Csillagszemű Táncegyüttes Magyarország táncművészeti életének egyik legrangosabb társulata. A Budavári Kht. és a Táncegyüttes megállapodása szerint 2009. június 19. és szeptember 20. között minden pénteken, szombaton és vasárnap este 6 órától a Csillagszemű műsorát láthatják - ill. láthatták, ha az időjárás megengedte - a Várba látogatók a Szent György téri Budavári Szabadtéri Színpadon.

Hagyományosan augusztus utolsó hétvégéjén és pénteken, a Palament előtti Kossuth térről elrajtolt a háromnapos XIV. Magyar Borok Útja Rally. Az indulás tervezett időpontja reggel 8 óra volt, de már 7 óra után benépesedett a tér, nagyon sok versenyző korán megjelent, és a sajtó is - főleg fotósok - nagy létszámmal munkálkodott a sok gépjármű között....
A Fővárosi Közgyűlés jóváhagyta Hagyó Miklós javaslatát, így a távhőszolgáltatás fogyasztói a jövőben az egyenletes díjfizetés lehetőségét is választhatják. A főpolgármester-helyettes kiemelten fontosnak tartja a részszámlázáson alapuló díjfizetési rendszer bevezetését, amelynek segítségével elkerülhetők a téli időszakokban kézhez kapott, kiugróan magas számlák okozta fizetési nehézségek.
Az iskolakezdés alatt újra felerősödik a multinacionális áruházláncok és a hazai szakkereskedések harca. A költséges országos kampányok félretájékoztatják a szülőket: gyakran a legdrágábbak, az akciós termékek között pedig a legsilányabbak kerülnek az áruházláncok polcaira - állítja a Pátria Nyomda Zrt. közel 1500 hazai partnerével indított kampányában.