Az elmúlt húsz évben komoly változások történtek a hazai műgyűjtők összetételében és attitűdjében. Első körben az intézményi befektetők, napjainkban pedig az Y generáció képviselői jelentek meg a piacon. A szenvedély mellett pedig a gyűjtőket egyre hangsúlyosabban a hosszú távú befektetés lehetősége motiválja.
EuroAstra
Induló hazai vállalkozások tömegének jelent kihívást, hogy miként kerülhetnek ötleteikkel, megoldásaikkal a nagyvállalatok látókörébe. Ezen belépő megszerzésében segíthet most az SAP szoftvercég programja.
Fotó: Posztós János Több mint 100 program számtalan műfajban, közel 40 helyszínen, szerte Budapesten: október 6-án indul, és 17 napon át október 22-ig tart a 26. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál. A régió egyik legfontosabb összművészeti eseménysorozata ebben az évben is a kortárs művészet nemzetközi és hazai világsztárjaival, premierekkel és rendhagyó szabadtéri programokkal várja a közönséget.
Lin Daye karmester Kiemelkedő hangversenyélményt és nagy meglepetést okozott 2017. szeptember 19-én a Zeneakadémián a Shenzen Szimfonikus Zenekar fellépése. A nemzetközi zenei életben az együttes neve már jól cseng, hiszen az 1980-as születésű Lin Daye karmester a Frankfurti Nemzetközi Solti György Karmesterverseny győztese, Li-Wei Qin csellóművész pedig a XI. Nemzetközi Csajkovszkij Verseny ezüstérmese és a New York-i Naumburg Verseny első díjasa volt.
Közel 1000 kiállítóval, több tízezer négyzetméteren, a teljes HUNGEXPO és Kincsem Park területén várja látogatóit a 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK.) 2017. szeptember 20-24. között. A magyar agrárium és élelmiszergazdaság több mint 100 éves múltra visszatekintő, legrégebbi és legnagyobb rendezvényét Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és Kövér László, az Országgyűlés elnöke nyitotta meg.
A gasztronómiát kedvelők számára az ősz újra izgalmas programmal érkezik: az Országos Étterem Hét ugyanis immár XIII. alkalommal várja az érdeklődőket. A 3.300 forinttól kezdődő 3 fogásos menüsorokat 2017. október 9-15. között kóstolhatják meg a vendégek. Az őszi programban több mint 100 magyarországi közép- és felső kategóriás étterem vesz részt. Az asztalfoglalás szeptember 20-án elindult, a foglalásokat kizárólag a www.etteremhet.hu weboldalon keresztül várják az éttermek.
2017.szeptember 20.-án megkezdődött a XIX. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia. A hagyományoknak megfelelően az első napon került sor az Egészségpolitika Kerekasztalra, ahol az egészségügyi ágazat döntéshozói válaszoltak a járóbeteg szakellátással kapcsolatos felvetésekre és kérdésekre.
Több alkotás korunk fontos társadalmi kérdéseit dolgozza fel. Fritz Lang életének egy szakaszát bemutató thriller nyitja az idei SZEMREVALÓ/SEHENSWERT Filmfesztivált. A Goethe Intézet, az Osztrák Kulturális Fórum és a Svájci Nagykövetség szeptember 30-áig tartó közös rendezvénye immár hatodik alkalommal hozza el a német nyelvterület új filmjeinek legjavát, eredeti nyelven, magyar felirattal vagy tolmácsolással.
2014. október 24-én lép életbe a törvényi szabályozás, mely szerint határozott időtartamú, készülékvásárlást nem tartalmazó lakossági előfizetői szerződés legfeljebb 12 hónapos hűségidővel köthető meg a korábbi 24 hónap helyett. A Vodafone a hivatalos hatálybalépést megelőzve már 2017. szeptember 18-tól lehetővé teszi ügyfelei számára, hogy a korábbinál jóval kedvezőbb feltételekkel kössenek új szerződéseket vagy hosszabbítsák meglévő előfizetéseiket.
Kecskeméti és salgótarjáni ügyfélpontokkal bővült a pénzügyi fogyasztóvédelmi szolgáltatást nyújtó, jegybanki támogatással működő vidéki Pénzügyi Tanácsadó Irodahálózat. Az új kirendeltségekkel együtt a lakosság 13 megyeszékhelyen, illetve a kitelepüléses tanácsadásokkal együtt összesen 30 városban kap ingyenesen szakértői válaszokat pénzügyi kérdéseire. Az MNB célja, hogy minden megyeszékhelyen hasonló ügyfélpont nyíljék.
Megújult paletta, arculat és együttműködés a szolgálat jegyében. „Az életnek értelmet csak a szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk.” (Márai Sándor)