Fa alatt

Kellene szólni az embereknek, hogy ez a nagy zöld az nem karácsonyfa, hanem FENYŐŐŐŐŐFAAA! A telefonba, egymásnak, hangosan, kiabálva, csodálkozva… lekarácsonyfázzák. Most aláült egy hajléktalan. Már egy ideje hallottam, hogy a környéken van, mert folyamatosan kiabált. Az édesanyjáról beszél, aki hol mellette ül, hol halott.

Kellene szólni az embereknek, hogy ez a nagy zöld az nem karácsonyfa, hanem FENYŐŐŐŐŐFAAA! A telefonba, egymásnak, hangosan, kiabálva, csodálkozva… lekarácsonyfázzák. Most aláült egy hajléktalan. Már egy ideje hallottam, hogy a környéken van, mert folyamatosan kiabált. Az édesanyjáról beszél, aki hol mellette ül, hol halott.

Most tekert magának egy cigit. Talán nem is hajléktalan, csak elbánt vele az élet. Ül a hideg földön, a macskaköveken, és láthatóan nem fázik.

Nézelődök. Az emberek egyre többen vannak, érdekli őket a korán nyílt ünnepi vásár. Persze, hiszen minél hamarabb nyitnak, annál hamarabb van érdeklődő, akik annál többet költenek. Logikus.

Közben felgyúlt a díszkivilágítás, de Ő még mindig ott ül a szürke ruhájában. Most is kiabál. Illetve már tisztán hallom, hogy beszélgetni szeretne. De az emberek csak mennek, rá sem néznek, leköti figyelmüket a rengeteg portéka.

Eszembe jut, hogy van nálam még a kedvenc rágcsálnivalómból, odaviszem, nyújtom Neki.

–         Jó estét! Elfogadja?

–         El, köszönöm. De előbb iszom. -mondja vidáman.

–         Egészségére, de….meg ne fázzon itt a kövön! Ott a pad, üljön inkább oda.- mondom szintén mosolyogva, mert személye, megjelenése, ahogy válaszolt nekem, így kívánja.

–         Nem fázom én! Melegít a mamapelus…

Még mindig vele van az asszony. Az az asszony, aki már halott. Őrzi. Vigyáz rá. Melegen tartja. Talán a szívében gyújtott ekkora meleget az ANYA, aki ott ül mellette a hideg kövön. A fa alatt. A díszítésre váró fenyőfa alatt.

 Németh Krisztina