EuroAstra

Gyulai Várszínház 51. évad

A Gyulai Várszínház az 51. évadát rendezte meg június 27. és augusztus 9. között, és ennek keretében a jubileumi X. Shakespeare Fesztivált július 3. és 13. között. Az évadban 60 programot szerveztek, ebből 17 ingyenes, 43 fizetős program volt.

 

A Gyulai Várszínház az 51. évadát rendezte meg június 27. és augusztus 9. között, és ennek keretében a jubileumi X. Shakespeare Fesztivált július 3. és 13. között. Az évadban 60 programot szerveztek, ebből 17 ingyenes, 43 fizetős program volt.

 

Ebben az évben is a magyar művész világ számos kiváló képviselője lépett fel Gyulán és sok külföldi neves vendégnek is tapsolhattak. Összesen 12 országból érkezett a több mint 600 profi fellépő és 1000 amatőr előadó. 3 új bemutatót, 4 fesztivált tartottak, a prózai színház mellett volt musical, klasszikus zene, reneszánsz zene, kortárs zene, jazz, blues, rock, népzene, világzene, kortárs tánc, néptánc, film, mese, bábszínház, felolvasószínház, kiállítás, konferencia, gasztronómia – igazi összművészeti fesztiváli programsort alkotva.

 

A látogatottság 27.500 fő volt, ebből 10.000 jegyes néző, a többiek ingyenes programokon vettek részt. A nézettség jobb volt, mint tavaly, a jegybevétel is jobban alakult.

 

A július 3. és 13. között Gyulán megrendezett jubileumi Shakespeare Fesztiválon 4600 néző tekintette meg a nyolc országból érkezett 33 programot. Az első napon, a Szentivánéji álom Nemzeti Színházzal közös premierje után a magyar és a külföldi előadások is telt házat vonzottak.

 

A fesztivál művészi csúcspontjait a bemutató mellett a Szentpétervári Balti Ház Fesztivál Színház Luk Perceval által rendezett Macbeth előadása, illetve a Szabadkai Népszínház Magyar Tagozatának Macbeth előadása jelentette. (a Szabadkai előadást szívesen megnézném Budapesten is) Fellépett a londoni Shakespeare's Globe Színház egy komédiával, és láthattak chilei és lengyel előadásokat is.

 

Először rendezték meg a Fringe Fesztivált, ahol utcaszínházak produkcióit nézhettek meg és koncerteket hallgathattak. Vetítettek filmeket, volt egy kétnapos nemzetközi konferencia, amelyen neves Shakespeare kutatók és középiskolai tanárok, diákok is részt vettek.

A szonetteket jazz, pop, klasszikus és kortárs zenei műfajban is előadták a meghívott művészek. Középiskolásoknak workshopot szerveztek, Shakespeare korabeli menüsort is megkóstolhattak az egyik étteremben. A fesztivál szervezői sikeresnek ítélik meg az idei fesztivált.

 

A Gyulai Várszínház Művészeti Tanácsadó Testülete augusztus 12-i ülésén értékelte a színház 51. nyári évadát, ahol javaslatot tettek a három művészeti díjra:

a Sík Ferenc – díjra, a Havasi István – díjra és az Őze Lajos – díjra.

 

http://gyulaivarszinhaz.hu/

http://shakespearefesztival.hu

 

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük