Hautzinger Gyula: Utazzunk együtt, ez jót ígér…
Szólt valamikor vagy negyven évvel ezelőtt a népszerű sláger a rádióban. Baj csak az volt, hogy itthon még, csak-csak, de külföldre leginkább a Vasfüggöny ezen oldalán utazgathattunk szabadon, igaz a Balti-tengertől, le a Fekete tengerig. Mégis, a mostani volt a 39. Utazás.
Szólt valamikor vagy negyven évvel ezelőtt a népszerű sláger a rádióban. Baj csak az volt, hogy itthon még, csak-csak, de külföldre leginkább a Vasfüggöny ezen oldalán utazgathattunk szabadon, igaz a Balti-tengertől, le a Fekete tengerig. Mégis, a mostani volt a 39. Utazás.
Megváltozott az elmúlt két emberöltő alatt a világ. Ma már szabadon utazgathatunk, amerre csak akarunk. Ennek egy akadálya lehet. A pénztárcánk. Mindenesetre az idei 28 ország 350 kiállítója a bőség zavarát okozhatta a kíváncsi látogatónak. Az idei év is tematikus volt, Kína volt a főpartner és Brazília, mint az idei olimpia házigazdája a másik vendég. Ez utóbbival a zika vírussal kapcsolatban senkit sem akarok „zrikálni", de olimpia ide vagy oda, én idén nem vettem fel külföldi utazásaim közé Brazíliát.
Sétálgatva a standok között, meglepett az információs brosúrák, szóróanyagok sokasága. Nyilván az a gondolat is foglalkoztatott, vajon ha elmegyek a millió kínálat valamelyikére, az itteni ajándékok is benne lesznek az árban? Örömömre, sok volt a hazai kiállító. Régiónként, aki csak ad magára itt volt. A legnagyobb kiállító idén szeretett fővárosunk, Budapest volt.
A fővendég is szépen dekorált pavilont épített. Érdekesség, de ott jártunkkor leginkább kínai érdeklődők faggatták a csinos kínai hostesseket. Megértem, egy kínai út manapság, még a legrövidebb is többszázezer forint.
Tetszett, hogy velünk valamennyi szomszédos ország felvonult. Az már nehézkessé tehette az érdeklődést, hogy a Román pultnál, még a temesvári tervezett utunkkal kapcsolatban is csak angolul kaptunk felvilágosítást. Ez a helyzet más külföldi kiállítónál is hasonló, de hát manapság lassan elvárt, ha egy honfitársunk neki vág a világnak, legalább angolul értsen.
Nem feltétlenül az utazással kapcsolatos általánosságban, legalább is mi, köznapi utazók egy ideig nem fogunk napfényenergiával meghajtott járművel utazni. Mint tették azt a kecskeméti főiskola feltalálói, akik Ausztráliában tavaly a napelemmel hajtott autók világversenyén az észak-dél 3022 km-es távot 43 óra és 4 perc alatt tették meg. Ez 72km/órás átlagsebességnek felel meg. Fantasztikus teljesítmény a főiskola inventorai részéről. Elismerésünk.
Volt még egy érdekes felfedezés a tudósító számára, amikor meglátta a camping lakókocsik között azt, amelyikben még kis garázs is volt hátul, és éppen akkor csörlőztek be egy Smart típusú mini autót. Ja, kérem, ha külföldön kalandozunk, ne már ezzel a hatalmas batárral próbáljunk Róma belvárosába bemenni. Csak érdekesség az egész kócerájjal kapcsolatban: megnéztem az árát. Már 300 ezer euró lefizetése után boldog tulajdonos lehet aki ilyent megvesz. Na, de bocsánat! Ezért az árért már egy közepes villát is vehetünk a Rózsadombon. Arról nem beszélve, hogy közel 100 millió forintból jó néhány évig elutazgathatnék a világon.
Kifelé jövet még elmorfondoríztam, ma az internet korszakában, amit láttam, mind megtalálom érdeklődésem szerint a neten. És akkor nem megy az idegemre, a vásárra való kiautózás (folyamatosan nem értem, hogy miért nem lehet egyirányusítani az ilyenkor nagy forgalmú Albertirsai utat) parkoló keresés, a drága belépő, az oda-vissza gyaloglás az „A" pavilonba, és a „most akarunk meggazdagodni" árak a lacikonyháknál.
Mindenesetre egy biztos, jövőre nem jövök ki, majd az interneten keresem meg azt az úti célt, amit akarok.