EuroAstra

Idén ismét mérföldkőhöz érkezett az EFOTT

A 40. születésnap alkalmából minden eddigi élményt felülmúlnak a szervezők.

 

A 40. születésnap alkalmából minden eddigi élményt felülmúlnak a szervezők.

 

Idén 40. alkalommal nyitotta meg kapuit az EFOTT. A hivatalos megnyitón a szakmai köszöntők sorában számos nosztalgikus anekdota hangzott el – hiszen a köztisztviselők is fesztiváloztak egykoron…

Beszéddel köszöntötte az EFOTT közönségét többek között Hoffmann Rózsa, köznevelésért felelős államtitkár, Koszti András, Velence város polgármestere, Gulyás Tibor, a HÖOK elnöke, Dr. Fodor János, a házigazda egyetem rektora, Szendrő Péter, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke, és Maszlavér Gábor, az EFOTT igazgatója. A rendezvényen tiszteletét tette Beck Sándor, aki az első EFOTT-ot megszervezte, 40 évvel ezelőtt.

 

Gulyás Tibor egy érdekes párhuzammal (az 1972-es Ifjúsági Park szabályzatával összehasonlítva) hívta fel a figyelmet arra, hogy egy fesztivál szervezésekor is mindig az aktuális trendeket, azaz a hallgatói érdekeket kell nézni. Külön méltatta azt a folyamatot, amely lehetővé tette, hogy az egykor 350 főt tömörítő fesztivál mára 100 ezres nagyságra nőtte ki magát.

 

Szendrő Péter, az OTDT elnöke egy Hegel-idézettel fogalmazta meg legfontosabb gondolatait a szervezők és a résztvevők számára: „Boldog ember az, aki a tevékenységében a létét élvezi, így a siker nem marad el."

 

A házigazda Óbudai Egyetem rektora, Dr. Fodor János külön üdvözölte, hogy intézményük nyerhette az EFOTT fesztivál pályázatát, hiszen, mint mondta az egyetem hallgatóinak lehetősége van arra, hogy a fesztiválozókkal is megismertessék az „OE életérzést".

 

Maszlavér Gábor, az EFOTT igazgatója a fesztivál komplex szervezési folyamatairól beszélt és a pódiumhoz hívta az első EFOTT főszervezőjét.

„Remélem, ha Beck Sándor a hét folyamán látja, hova vezettek az ő 40 évvel ezelőtti alapkövei, büszke lesz a hagyományra, a hallgatóságra és nem utolsósorban a szervezőkre is, akik az ő iránymutatását szem előtt tartva építettek fel egy olyan találkozót, amelyre érdemes ellátogatni minden évben."

 

Az esemény egy gitár aláírásával zárult, amelyet a későbbiekben továbböröklődik majd vélhetően sok-sok EFOTT-főszervezőre.

 

A hivatalos megnyitó előtt a bejáratnál tolongó tömeg hangos visszaszámlálása mellett kitárultak a kapuk és a fiatalok birtokba vették az EFOTT területét. Közben – és vélhetően napok óta – lázas munkával készültek a pavilonok, épültek a színpadok, hiszen este, a nulladik napon Ganxsta Zolee és a Kartel 20 éves szülinapi koncertje nyitotta meg vendégfellépőkkel és jégkorongosokkal spékelve az idei bulit.

 

EFOTT – Csak szabadon…

 

2015. július 14-19.

EFOTT

Velence

 

 http://www.efott.hu

https://www.facebook.com/efott

 

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük