Ismét értetlenkedek - Extra Mértékben Vagyok Elégedetlen Az Emberi "kapcsolatok" Terén

Néhány évvel ezelőtt már gyűlt össze bennem annyi érthetetlenség, hogy megírjam, mások számára is olvashatóvá tegyem dünnyögésem okát. Most úgy érzem ismét megért ez bennem, ismét betelt a pohár, ismét tele az a bizonyos.

Bemegyek egy boltba (körútból nyíló utca, Borároshoz közel, "olcsó" bolt), köszönök, éppen árufeltöltés van. Első sértődés, egy ott dolgozó, talán árakat ellenőrző fiatalembert megkértem hadd menjek oda a játékokhoz (szokásos formában: Elnézést, szabad lesz….stb). Második, mikor egy földön, az út közepén ülő, termékeket árazó fiatalhoz odamentem, hogy elnézést, levenne nekem X terméket a polcról? Szájhúzás, sóhaj, és flegma kérdés: Melyiket? Kb. háromszor mondtam el, majd közöltem, ha arrébb ül, még felállnia sem kell, nagyon szívesen leveszem én. Itt már teljesen ki volt akadva, további sóhajok, megjegyzések. Viszont ez volt az a pont, amikor betelt nálam is a pohár. A kosaramban levő árukat visszapakoltam, és eldöntve azt, hogy az életben oda többet be nem teszem a lábam (pedig igen sokat vásároltam ott azelőtt), köszönve, de felháborodásomat akkor már nem leplezve, kisétáltam. Voltak oly idők – bár minden bizonnyal most is vannak olyan boltok, áruházak ahol ez még szokás -, amikor ezt a kereskedelemben dolgozók nem engedhették meg maguknak (tapasztalatból írom, sokáig én is ezen a területen dolgoztam).

A villamosvezető néhány napja nem megkért valakit, hogy kicsit álljon arrébb az ajtóból, hanem tulajdonképpen beszólt Neki. Az egyik végállomáson úgy, olyan dühösen cserélte ki az egyik buszvezető a busz végén levő táblát, hogy majdnem a gyermekem fejére esett.

Az utcán az emberek fellökik egymást, az első "nézeteltérésre" már flegmán reagálnak.

Lenézik a másik embert ezer féle szempont miatt: származás, anyagi helyzet, vallás, külső, belső, iskolázottság. Lassan már úgy érzem, hogy a indiai kasztrendszer kezd beférkőzni a mindennapjainkba. Ciki, ha a gyerekednek a bölcsiben, oviban nincs márkás ruhája, cipője? Jesszusom! Normálisak vagyunk mi emberek egyáltalán?

Egy nagyon kedves ismerősöm mondatokba öntött érzését idézném most a hivatalokról, Ő ezt tapasztalta már többször is: „Elnézést kérek, nem szeretnék zavarni, csak egy kérdésem lenne, ha lenne olyan kedves segíteni, köszönöm a kedvességét…" Mindezt térdig hajolva, irulva-pirulva, suttogva, elnézést, hogy élek arckifejezéssel."

Persze sorolhatnám még oldalakon keresztül, de nincs értelme. Ébredjünk már fel, és kicsit próbáljunk már meg normalizálódni! Elméletileg civilizált, társas lény vagyunk. Vagy nem?

Babakocsival az élet

Néhányan fellökik az embert (a nagyobb baj, hogy a babakocsit is) csakhogy hamarabb felszállhassanak a buszra, villamosra. Néha én szólok – de volt már, hogy a sofőr -, hogy legyenek már kedvesek odaengedni a babakocsis álló – (!!!) helyre, mert itt az ajtóban nagyon útban vagyok.

Pár napja azért kellett szólni a még közel sem teli buszon a vezetőnek, mert mindenki a lépcsőn állt, és senkit nem érdekelt, hogy utazni szeretnék gyermekemmel.

Időnként úgy áll meg a busz, hogy a járda és a jármű között áthidalhatatlan távolságok keletkeznek. Persze vannak akadályok, amik esetleg máshogy nem hidalhatók át, de egy iszonyatosan hosszú, akadálymentes Soroksári úton ezt nem fogadom el.

Több bolt (nagyobb probléma, hogy közintézmény is van ilyen), belső tere megközelíthetetlen babakocsival, hacsak nem kapom fel a babakocsit, és robogok fel vele X db lépcsőt. Metrózni nehezen tudnék, bár nem is szeretek. Vannak járművek, mint pl. a 3-as, vagy 51-es villamos, melyek teljesen alkalmatlanok arra, hogy egy babakocsival közlekedő anyuka használja őket. Lassan már jobban ismerem a kerülő utakat, mint az egyszerűbbeket.

A járdák! Kérem szépen, a járdák nagy részét pedig azért nem tudom használni, mert vagy kitörik a babakocsi kereke, annyira töredezett vagy hiányos a beton, vagy csak bozótvágóval lehetne közlekedni, hogy a bokor-kerítéssövény és egyebek között egy kis ösvény keletkezzen, és elférjünk.

Időnként muszáj nagyobb áruházban vásárolni. Az ott töltött egy óra alatt csaknem végig nekem kell lavírozni az emberek között a babakocsival, mert arrább nem mennének, előre nem engednének, félre nem állnának, simán elviszik gyermekem éppen a babakocsiból kilógó kezét, lábát.

Vannak kivételek is

Persze ne csak a rossz, a negatív, a kellemetlen álljon itt, vegyünk néhány jó példát is.

A már említett vezető, aki figyelt arra is, hogy egy anyuka szállna fel gyermekével a járműre, de nehezen megy Neki, így segítségére siet,
Az otépében egy ott dolgozó hölgy, aki odaszól a kisgyermekes anyukának, hogy tessék pici babával jönni (soron kívül!!!),
A HIPP, aki egy reklám termékük beszerzésének módja felöl érdeklődve küld egyet ajándékba,
A hivatalban a portás/biztonsági őr, aki odarohan, hogy felvigye a babakocsit a lépcsőn,
A pénztáros, aki éppen most ült be a kasszába, és szól az embereknek, hogy legyenek kedvesek előre engedni a kismamát,
A – akár alacsonypadlós – buszon lerobogó, majd kismama kezéből babakocsit kikapó ember, akinek ösztönből jött, hogy segítsen,
A beosztott munkatárs, aki a pelenkázó hol létének kérdésére átengedi az íróasztalát…

Vannak azért még rendes, odafigyelő, segítőkész, megértő emberek bőven. Szeretnék velük sűrűbben találkozni.

Jut eszembe! Kisgyermekes anyukák, apukák, akik éppen tégyáson, gyeden, stb. vannak. Tudjátok, hogy létezik a békávénál kisgyermekes bérlet? Nem? Sokan nem tudják, pedig mégiscsak olcsóbb (3850.-Ft most éppen) J Érdemes megérdeklődniJ

Németh Krisztina – újságíró, embertárs, anya