Lajkó Félix maraton 2014. dec. 19. – 2015. febr. 28.
A művész negyvenedik születésnapja apropóján határon innen és túl lép fel a Lajkó Félix-maraton koncertsorozaton 2014. december 17-étől – születésnapjától – 2015. februárjáig
A művész negyvenedik születésnapja apropóján határon innen és túl lép fel a Lajkó Félix-maraton koncertsorozaton 2014. december 17-étől – születésnapjától – 2015. februárjáig
A sorozat keretében rendezik meg a Zeneakadémián a Hospice Alapítvány javára felajánlott jótékonysági koncertet is, a maraton megkoronázása pedig a Müpában lesz februárban, ahol két nap alatt három koncerten bontja ki Félix mindazon zenei gondolatokat, melyek az eddigiek során éltették, olyan művész-barátokkal, akik meghatározóak számára.
Lajkó Félix stílusa egyszerűen besorolhatatlan, mindig is egy volt a lélekre különleges érzékenységgel ható zenészek közül, közvetítőként használva hangszereit önmaga és a külvilág között. Mindegy, hogy mihez nyúl, kikkel lép színpadra, a végeredmény mindig kristálytiszta, valamilyen ismeretlenül mély és érett forrásból táplálkozó, ösztönös, zsigeri lélek-zene egyveleg.
A maraton kiemelt koncertjei:
A további koncerteket folyamatosan teszik közé a www.felixlajko.hu oldalon!
2014. dec. 19. 19.00 – Szabadka – Városháza díszterme
– Lajkó Félix és barátai
2014. dec. 29. 19.00 – Gödöllő – Királyi Kastély –
– Lajkó Félix – Balázs János; lemezbemutató koncert
2015. jan. 3. 19.30 – Budapest – Zenekadémia – Szóló koncert –
– Jótékonysági koncert a Magyar Hospice Alapítvány javára
2015. jan.17. 19.30 – Veszprém – Hangvilla
– Lajkó Félix – Balázs János – Dresch Mihály
2015. február 27. 19.30 – Budapest – Művészetek Palotája
– Az improvizáció nagymesterei : Balázs János – zongora,
Mohammad Reza Mortazavi – ütőhangszerek
2015. február 28. 15.00 – Budapest – Művészetek Palotája
– "folk" – vendégek: Palya Bea, Tintér Gabriella, Csizmadia Anna és sokan mások
2015. február 28. 19.30 – Budapest – Művészetek Palotája
– "Végtelen Szimfonik" – a Budafoki Dohnányi Zenekar közreműködésével, vezényel Hollerung Gábor – Lemezbemutató
Lantai József