Miért lett katolikus Tony Blair?
4 perc olvasás
Tony BlairA volt brit miniszterelnök a L'Osservatore Romano című vatikáni lap szeptember 15-i számában nyilatkozott hitéről, politikai felfogásáról és az apaságról. Az interjút a Zenit hírügynökség közölte.
Tony BlairA volt brit miniszterelnök a L'Osservatore Romano című vatikáni lap szeptember 15-i számában nyilatkozott hitéről, politikai felfogásáról és az apaságról. Az interjút a Zenit hírügynökség közölte.
„Lelki utam akkor kezdődött, amikor a feleségemmel együtt elkezdtem misére járni. Elhatároztuk, hogy a gyermekeinket katolikusnak fogjuk kereszteltetni. Huszonöt évig tartott ez az út, vagy tán még tovább. Érzelmileg, szellemileg, értelmileg egyre inkább a katolikusság jelentette számomra az otthont. Politikai pályafutásom befejeztével, amikor megszűnt körülöttem mindaz, amit a miniszterelnökség jelentett, erre vágytam igazán."
„Feleségemmel annak idején nem a vallás kapcsán ismerkedtem meg, de nagyon érdekes volt látni, milyen lelkesen tevékenykedik a katolikus diákszervezetben és más ifjúsági szervezetekben. Elég ritka, hogy 23-24 éves fiataloknak – ennyi idősek voltunk, amikor megismerkedtünk – a vallás legyen a közös érdeklődési területe" – emlékezett vissza Blair, majd hozzátette: feleségén kívül II. János Pál pápával történt találkozása is közelebb vitte a katolikus hithez. Egy alkalommal szentmisén vett részt a Szentatya magánkápolnájában. „Máig rendkívül elevenen él bennem ez az emlék. Bizonyára mindenképpen eljutottam volna a megtérésig, de kétségtelen, hogy ez a fontos esemény is megerősített a döntésben."
„Számomra a Katolikus Egyház egyik legvonzóbb jellemzője az, hogy egyetemes. Aki katolikus, a világon bárhol elmehet misére. Voltam misén Kigaliban, Pekingben, Szingapurban… Akárhol van az ember, egységben marad a többiekkel – ez döbbenetes. Maga az egyetemes Egyház pedig fontos modell a globális intézmények számára.
A brit politikus jelenleg a vallásközi párbeszéd területén tevékenykedik, elsősorban Afrikában és a Közel-Keleten. A kérdésre, hogy katolikus hite nem jelent-e nehézséget, így válaszolt: „Soha semmiféle nehézséget nem jelentett. Ellenkezőleg: sokszor gondolok arra, hogy a mai világban a hívő ember könnyebben teremt kapcsolatot más hitű emberekkel. Igaz, néha nem így történik, és az ember erős ellenkezéssel találkozik. De mivel ma a hit a szekularizáció agresszív támadásának van kitéve, a különböző hitű emberek végső soron szövetségesekké válnak."
XVI. Benedek pápa Caritas in veritate kezdetű enciklikájára utalva Blair leszögezte: teljesen egyetért az abban foglaltakkal, különösen azzal a megállapítással, hogy a vallások csak akkor tudnak hozzájárulni a fejlődéshez, ha Isten helyet kap a közéletben, a kultúrában, a szociális szférában, a gazdaságban, főként pedig a politikában. „Ez nem jelenti azt, hogy megszűnnek az összeütközések. Ellenkezőleg: számos kérdésben folytatódni fognak, mégpedig valószínűleg úgy, hogy az Egyház áll majd szemben a politikai vezetőkkel. A lényeg azonban az, hogy a hitnek joga van megszólalni; nem hallgathat a közéleti vitákban. Természetesen az isteni igazság olykor összeütközésbe kerül a politikai világgal; ezt magam is tapasztaltam. De a vallási szempont jelenléte rendkívül fontos. Nem véletlenül írja a pápa, hogy az Isten nélküli humanizmus embertelen. Úgy vélem, ezt úgy érti, hogy az emberi cselekvés és az értelem hit nélkül mindig korlátolt – sőt olykor veszélyes is."
A politikus hozzátette: II. János Pál pápa támogatása döntő volt abban, hogy 2005-ben a gleneagles-i G8-találkozó központi témája lett az afrikai szegénység. A konkrét tennivalókkal kapcsolatban lehetnek kemény viták, „de maga az, hogy beszélünk valamiről, amit az Egyház határozottan támogat, ha nem is oldja meg a problémát, de segít, hogy a politikusok jó döntést hozzanak. Amikor például bejelentettem (az angoloknak), hogy lényegesen nagyobb összeggel kell támogatnunk Afrikát, nagyon sokat számított, hogy az Egyház nyilvánosan kijelentette, hogy ez erkölcsileg helyes és jó döntés."
A L'Osservatore Romano kérdésére Tony Blair végül a családról és az apaságról beszélt. „Apának lenni nagyon nehéz" – mondta, hozzátéve, hogy az apa személye kulcsfontosságú a gyermekek fejlődése szempontjából. „Igaz, hogy a családok problémákkal küzdenek, sok család szétesik, és félek, hogy ez így is fog folytatódni. De mindig is úgy gondoltam, hogy az Egyháznak a családdal kapcsolatos megnyilatkozásai hasznosak; az egyházi közösségeknek és az Egyháznak szerepe van ezen a területen. A jó házasságért meg kell dolgozni, és ugyanígy azért is, hogy az ember jó apa legyen. Apának lenni felelősség, apára szükség van."
Magyar Kurír
