Moszkvában bemutatták a „Magyarországi Kastélyok és várak” c. kötetet
2010. március 3-án került sor a moszkvai "Biblio Globus" könyvesboltban a "Magyarországi Kastélyok és várak" c. kötet bemutatójára.
2010. március 3-án került sor a moszkvai "Biblio Globus" könyvesboltban a "Magyarországi Kastélyok és várak" c. kötet bemutatójára.
Az 1957-ben alapított, nagy forgalmú belvárosi könyvesboltban megtartott bemutatón Szegedi Andrea, a Magyar Turizmus Zrt. moszkvai külképviseletének vezetője tartott rövid ismertetőt Magyarország turisztikai kínálatáról, majd Sergey Burigin és Nikolay Nepomjashin, a kötet szerzői mutatták be az újdonságokat az érdeklődők számára. A bemutatóhoz kapcsolódó értékesítési akció keretében azon vásárlók, akik megvásárolták az új könyvet, a számla bemutatása ellenében apró ajándékot kaptak az MT Zrt. képviseletétől, s dedikációt a szerzőktől.
A bemutató lezárását követően az MT Zrt. által megfogalmazott kérdésekre válaszolhattak a hallgatók, és a helyes válaszok ellenében magyaros ajándékokat kaptak. A program záróakkordjaként a megjelent kb. 200 fős közönség megkóstolta a híres és Moszkvában is nagyon kedvelt Tokaji Aszút.
(A képen balról jobbra: Szegedi Andrea, Sergey Burigin és Nikolaj Nepomjashin)