A Médiatanács 2011. április 20-i ülésén öt frekvencia ügyében született döntés, illetve ideiglenes médiaszolgáltatási szerződésekről is határozott a testület. A Püspökladány 91,8 MHz-en a Sárrét FM Konzorciumot, a Zalaegerszeg 95,8 MHz frekvencián a Rádió Zalát nyilvánították nyertessé.
http://www.nhh.hu/ A hangerősséget mérő Humanoid elnevezésű szoftver által mért adatok már elérhetőek a Médiatanács honlapján.
Négy beavatkozási lehetőség áll rendelkezésünkre települési szinten ahhoz, hogy megoldjuk a jelenlegi energetikai helyzetéből adódó kihívásokat: a közösségi közlekedés, a víz- és szennyvízkezelés, az energiagazdálkodás és a létesítménygazdálkodás területén - mondta el Bencsik János klíma- és energiaügyi államtitkár a Budapesti Műszaki Egyetem 2011. április 20-i Energikus Város konferenciáján, Budapesten.
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, magyar-kínai gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos nyitotta meg a magyar főkonzulátus vízumkiadó hivatali helyiségét a kínai gazdasági fejlődés központi régiójának fővárosában, Csungkingban, 2011. április 20-án. Az eseményen részt vett Hajba Tamás főkonzul és Újhelyi István, az Országgyűlés alelnöke is.
A Symantec Corp. (Nasdaq: SYMC) nyilvánosságra hozta 2011. áprilisi spam és adathalászat jelentését. A jelentésből kiderül, hogy a világ legnagyobb zombihálózatának, a Rustock lelövése után (március 16.), jelentős változások történtek a kiberbűnözési térképen. Előző havi 8,7 százalékos növekedés után, a napi spam mennyiség 27,43 százalékkal visszaesett.
A Jabra headseteket gyártó GN 2010-ben teljesítette azokat a célokat, amelyeket az év elején meghatározott, elsősorban a vállalati konszolidációra és a szervezet egyes részeinek teljesítményére vonatkozóan. A pénzügyi terv célszámait az év során háromszor növelték, és ezeket a GN mindhárom alkalommal elérte.

Forráselvonások miatt késve, illetve részletekben kapják meg a nevelőszülők a nekik járó juttatásokat, amiben Szabó Máté ombudsman a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogát látja veszélyeztetve. A biztos ugyanakkor támogatja a szaktárcának azt a javaslatát, hogy emeljék meg a gyermekvédelmi szakellátásban részesülő gyermekek, valamint az utógondozott fiatal felnőttek ellátásához kapcsolódó normatív állami hozzájárulást.