Révay András: Boldog Új Évet!
6 perc olvasás
A jókívánság – bár még valóban csak az ősz elején járunk – cseppet sem korai. Mi több: nagyon is időszerű. Történetének jelentős pillanatához érkezett a Magyar Állami Operaház – az idén ünnepli fennállásának 125. évfordulóját!
A jókívánság – bár még valóban csak az ősz elején járunk – cseppet sem korai. Mi több: nagyon is időszerű. Történetének jelentős pillanatához érkezett a Magyar Állami Operaház – az idén ünnepli fennállásának 125. évfordulóját!
A ritka jubileum alkalmából az egyébként szokásos évadnyitó ünnepi társulati ülést is a korábbitól eltérő módon tartották. A rendezvény nem magasztos szónoklatokkal kezdődött, elsőként a köztiszteletnek örvendő Békés András c. főrendező lépett a mikrofonhoz. Elmondta: évtizedek óta őrzi otthon a Hunyadi László kottájának eredeti, kéziratos másolatát, melyet most a Magyar Állami Operaház könyvtárának ajándékoz. Az idős művész az ünnepségről nyomban távozott is, mert egykori tanintézetében ugyanezen a napon vehette át gyémántdiplomáját!
Szokás, hogy a társulat tagjai ilyenkor tisztelegnek az elmúlt évben elhunytak emléke előtt, majd felolvassák az ugyanezen időszakban különböző díjakat elnyert kollégák nevét. Ezt követően az ünnepség a legfrissebb díjak és elismerések átadásával folytatódott. „Az előadásokért" emlékérmet a ház nem-művész dolgozói kapják. Ugyancsak nekik adott át ajándéktárgyakat Tokody Ilona és Rácz Károly a magánénekesek nevében. Az Operaház régi vasfüggönyéből készült a műszaki dolgozóknak adható „Vasfüggöny-díj". Tízen kapták meg. A műszakiak ebben az évben úgy döntöttek, hogy ezt a díjat tizenkét művésznek is odaítélik.
Az Operaházban végre megszilárdult demokratikus gondolkozás egyik jeleként is tekinthető, hogy a különféle díjakat átadó csoportok egymástól teljesen függetlenül, önállóan dolgoztak. Így többször is előfordult, hogy valaki két díjat is kapott. Ami pedig a leginkább meglepő: került díj házon kívülre is. Szép példájaként a művészek egymásra figyelésének, az Osváth Júlia emlékére alapított díjat a Fővárosi Operettszínház művésze, Kalocsay Zsuzsa is megkapta. Örökös tag lett Kincses Veronika, aki egyben az Operaház mesterművésze címet is elnyerte, csakúgy, mint Miller Lajos. Oberfrank Géza karmestert is örökös tagnak választották.
Az ünnepi beszéd persze nem maradt el. Vass Lajos főigazgató annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az itt dolgozók az elmúlt 125 évben bizonyára a maiakhoz hasonló lázban égtek. A munka közben keletkező ellentmondások, feszültségek és örömök adják azt a többletet, ami végül is létrehozza a csodát. Akik ezt művelik, nélküle élni sem tudnának. Hatni szeretnének az emberekre itthon és külföldön is. Szeretnék megtartani azt a közönséget, akik a korábbi évtizedekben rendszeres látogatók voltak, de újakat is hívnak. Ebben is sikeresek, mert a gazdasági válság ellenére az operakedvelők az új évadra több bérletet váltottak, mint korábban. A tervek között hat opera és két balett-bemutató szerepel. Elhatározott szándékuk, hogy változatlanul törekedni kell a jóra, a még jobbra, a nagyon jóra!
Fischer Ádám főzeneigazgató cáfolta a felröppent pletykákat. Bejelentette: a tisztséget továbbra is betölti, de nem közalkalmazottként. A jövő évadban többet lesz itthon és többet vezényel – repertoár darabokat is. Ezzel kívánja elősegíteni, hogy a hétköznapokból ünnepnapok lehessenek. Meg kell őrizni az operajátszás eredeti szellemét a következő 125 évre is. Az előttünk álló szezonban sok olyan eseményre kerül majd sor a Magyar Állami Operaházban, ami egész Európa figyelmét ránk fogja irányítani.
A jubileumi, ünnepi társulati ülés hivatalos részének lényegét egy – a díjazottak méltatása közben elhangzott – példázattal lehet a legjobban összefoglalni. „Megkérdezték kelet bölcsét, mi tartja össze a népeket? Azt válaszolta: a hadsereg, a kenyér és az ősök szelleme. Ha szükséges, a hadseregről le lehet mondani. Egy ideig a kenyér is nélkülözhető. De az ősök szellemének megőrzéséről soha nem mondhatunk le!"
A két záróbeszéd elhangzása után az évadnyitó ülés rendhagyó, szórakoztató műsorral folytatódott. Az előadás nem nélkülözte a harsányan humoros pillanatokat sem. Kezdődött a mobiltelefon ismert dallamára komponált Nokia-valcerral, majd az Operaház zenekarának fúvósaiból alakult kamaraegyüttes Wagnert játszott – tangóritmusban, és a kürtösök egészen fantasztikus, újszerű hangszerüket szólaltatták meg. A Carmen „Cigarattakórusa" domesztikált változatban hangzott fel: a nők a férfi – a férfiak a női szólamot énekelték, sajátos jelmezben. A Fidelio második felvonásának fináléját gospel stílusban hallhatták, akik a nézőtéren maradtak.
Polgár László a Padlás című zenés játékból énekelt egy dalt. Az előadás értékét csak fokozta, hogy maga a zeneszerző, Presser Gábor ült a zongorához, aki ugyancsak ritka vendég az Operaház színpadán. Wiedemann Bernadett Piazzola dalokat énekelt és ezzel a műsor komolyabb felének vége is lett, fergeteges komédiába csapott át.
A rendezők elérték, hogy néhány percig vas üsse a vasat. Egy zenekari feldolgozás egyik szereplőjeként Vass Lajos főigazgató, mint kovács jelent meg a színpadon és serényen dolgozott két kalapáccsal, de – mint hamar kiderült – ezt az epizódot csak a nevetőizmok bemelegítésének szánták.
A műsorban volt már ének is, zene is, nem maradhatott ki az Operaház másik fontos művészeti ága, a balett sem. Amikor a négy „balettművész" megjelent a színpadon és felcsendült a Hattyúk tava zenéje, a Magyar Állami Operaház úgy zengett a nevetéstől, mint talán az elmúlt 125 évben még soha. Reméljük ugyanez a jókedv és ugyanilyen siker lesz a jellemző az előttünk álló, új évadra is.
