Révay András: Otthonról – Haza – II. - Kint Főzőverseny – Bent Hangverseny

A Kunok I. Világtalálkozója Bácskossuthfalván még 2009. szeptember 5-én és 6-án is folytatódott. Mindkét napon több rendezvényre is sor került.

A frissen felújított, módos parasztháznak kinéző épület a Club – Café. Történetéről a tulajdonos, Balázs Ferenc elmondta: még 1911-ben építették. Havonta kétszer zenés estet tartanak benne. Minden alkalommal más, fiatal zenekar kap itt bemutatkozási lehetőséget. Kertjében – ahol akár hétszázan is elférnek – nagy, szabadtéri színpad áll, de a belső tér is elég nagy ahhoz, hogy télen se kelljen megszakítani a sorozatot. Volt már itt három jazzfesztivál is, rengetegen jöttek el meghallgatni, különösen akkor, amikor Babos Gyula és együttese lépett fel. Tervezik, hogy a színpad mögötti hatalmas térre jövőre kempinget építenek. Nyaranta most népzenei és néptánc táborok kapnak itt helyet, erdélyi, magyar- és németországi résztvevőkkel. Később akár ebből is lehet fesztivál.

Balázs Ferenc elmondott még egy érdekes történetet. Bár a falu lakóinak többsége református, működik itt egy baptista imaház is. A most ugyancsak szépen felújított épület egykor az Ungár család tulajdona volt és ez a név – leszámítva a falubelieket – valószínűleg senkinek semmit nem jelent. Ám ha azt mondjuk: Tóth Mari? Így már ismerősebb. Hát persze, a Noszty fiú esete Tóth Marival. A „Noszty fiú" neve eredetileg Kamionkai Szemző Gyula, Tóth Mari pedig Ungár Piroska volt. Ma úgy tudjuk, a botrányt, amiből később Mikszáth regényt kanyarított, Ady robbantotta ki – az újságírók akkor is szerették a szaftos történeteket.

Visszakanyarodva a mába, nézzük tovább a nap eseményeit! A Világtalálkozót a jövőben csak háromévenként szervezik meg, ám a falu azért nem marad ünnep nélkül. Ilyenkor, szeptember elején a Szüreti Napokat tartják, melynek évek óta elmaradhatatlan része a szabadtéri főzőverseny. Ennek helyszíne is mindig a színpad előtti tér, bár már előfordult, a bográcsok egy részének csak az épület előtt, az utcán jutott hely. A legtöbben marhapörköltet főznek, a tüzek már reggel fellobbantak, hogy a húsnak legyen elég ideje megpuhulni.

A győztes díszes kupával lesz gazdagabb, melynek talpazatán a réztáblába belevésik a nevét. Ettől kezdve ez örök időkre hirdeti, hogy ebben az évben ki volt a legjobb szüreti paprikás készítője. A csapatok átjárnak magyarországi főzőversenyekre is, így bőven van tapasztalatuk a bográcsos ételek elkészítésében. A zsűri helyi szakértékből tevődik össze, saját elgondolásaik szerint értékelnek, nem alkalmazzák a nagy főzőversenyeken egyébként használatos – szigorú szempontok szerint készült – pontozólapot. Mindössze egy dolgot vesznek figyelembe: ízlett-e a megkóstolt étel?

Az ünnepi események sorában fontos szerep jutott a magyarországi vendégeknek is. Délután komoly, tudományos igényű rendezvényekre került sor. Nagy Molnár Miklós, a karcagi múzeumigazgatója mutatta be „A kunok kitelepülése Bácskába" című könyvet, mely ebben az évben jelent meg Karcagon. Gerincét öt korábbi, máshol elhangzott előadás alkotja. Történelmi bizonyítékokat vonultat fel annak igazolására, hogy a 18. és 19. században kifejezetten szervezték a „munkaerő vándorlást" a Habsburg ház céljainak megfelelően. Néhány vidékről – ahol a termőföld már nem tudott több embert eltartani – nagyobb tömegek is nekiindultak.

Megerősítette ezt Nagy Tibor, a helyi iskola történelemtanára. Ő a község történelméről gyűjtött össze emlékeket. Kiderül belőlük, mennyire fontosak voltak a legelső évek, amíg a telepesek meg tudták vetni a lábukat. Az ide érkezők a lelkész és a tanító vezetésével kezdtek új életet. Eleinte még kedvezményeket is kaptak, hiszen az uralkodóház és az államkincstár érdeke az volt, hogy minél hamarább megkezdődjön a termelés, majd azt követően az adófizetés. Átvészelte az évszázadokat a legelső anyakönyv, melynek bejegyzéseiből látszik, hogyan nőtt a születések száma, növekedett a lakók lélekszáma.

A nap legnagyobb érdeklődéssel várt előadását Szigeti Boglárka tartotta a Teleház klubban. Nemrég végezte el az egyetemet turisztikai marketing szakon, a falu életének fellendítésében még komoly szerep vár rá. Jelenleg viszont – nem túlzás kijelenteni – a település történetének, a név kialakulásának ő az egyik legjobb szakértője. A hallgatóság megtudta tőle, hogy Bácska első ismert lakói a kelták voltak. Éltek itt jazigok, rómaiak, hunok, germánok, a 9. században pedig szláv és bolgár törzsek telepedtek le. Bács és Bodrog vármegye Szent István idején alakult meg. A mohácsi vész után a török had elfoglalja Bácskát, a falvakat felégetik, hatalmas pusztulást okozva a vidéken. A visszatelepülésről már esett szó, az Ómoravica, majd a mai Bácskossuthfalva elnevezés kialakulására viszont számos feltevés van. A helység nevét az évszázadok során sokféleképpen írták. Mintegy húsz változatát lehetne felsorolni. A történet az avar kori településektől kezdődik: Okor, Omár, majd Omárica, Omaricsa, Omorovics, Omarocsa. A török időkben bukkant fel az Omorovica névváltozat. Ehhez hasonló változatok egészen a századfordulóig szerepeltek: Omorovicza, Bács-Omorovicza, Ómorovicza. Az avarkori név, Okor, egy 1462-es Mátyás király korából származó okiratban is megtalálható, ám 1580-ban már találkozhatunk Omoravicza helységgel, 1738-ban pedig önálló pusztaként említik. Az 1900-as évektől „Ómoravicza", amit 1907-ben hivatalosan Kossuthfalvára, 1912-ben pedig Bácskossuthfalvára változtattak. A Trianoni békeszerződés után, a Szerb-Horvát-Szlovén királyság kezdetétől Stara Moravica. A második világháború ideje alatt Bácskossuthfalva, a határmódosítást követően pedig szerbül Stara Moravica, magyarul Ómoravica, vagy Moravica. A Magyar Nemzeti Tanács döntése értelmében 2003 óta ismét Bácskossuthfalva a hivatalos neve.

A világon bárhol felállított köztéri Kossuth-szobrok sorában a hetedik itt található. A millennium évében, 1896-ban avatták fel. A falu központjában álló szobrot az 1919-ben bevonuló szerb katonaság ledöntötte, ezek után hosszú évig rejtegették a településen. Amikor a körülmények lehetővé tették – 1985-ben – a szobrot megtisztításra a szabadkai Városi Múzeum restaurátorainak adták át. A sok vihart megélt műalkotás 1994. március 20-án, Kossuth Lajos halálának centenáriumán új talapzatára került a községháza melletti parkban.

A Világtalálkozó ünnepségeinek keretében szeptember 6-án, vasárnap a református istentiszteleten találkoztak ismét a küldöttségek vezetői. Abban a templomban, ami a legendák szerint 28 nap alatt épült fel. Bent, központi helyen, a szószékkel szemben függ a falon Belváros – Lipótváros, Budapest V. kerületének Önkormányzata által adományozott, nemzeti színű millenniumi zászló. Néhány méterre tőle, ugyanezen a falon van a megtelepedés fekete márvány emléktáblája. A szószék előtt, az Úrasztalán ott állt közszemlére kitéve az eredeti, legelső anyakönyv, ami átvészelte a több, mint 220 esztendőt. Benne az első bejegyzés még a megérkezés előttről, 1785-ből származik. Kilenc gyermek született ebben az évben.

Régi szabály: ha egy népnek el akarod venni a jövőjét, vedd el múltját, tedd gyökértelenné! Ezért kell ápolni a hagyományokat, mert a gyökér a legfontosabb – hangzott a szentbeszéd üzenete. Az istentisztelet liturgikus része a Kun Miatyánk kun nyelvű fordításának felolvasásával ért véget. Ezt követően a magyarországi testvértelepülések képviselői köszöntötték a gyülekezetet, majd együtt megkoszorúzták a megtelepedés emléktábláját. A Szózat elhangzása után a résztvevők kivonultak a templomkertben álló Millenniumi emlékműhöz, miközben a toronyból tárogató hangja szólt.