Révay András: Művészkatonák, katonaművészek
6 perc olvasás
Jubileumi, 100. évét nyitotta meg a Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Elődjét, a Hadtörténelmi Levéltár és Múzeumot 99 évvel ezelőtt 1918. november 16-án hozta létre két katonatiszt, Gabányi János címzetes vezérőrnagy és Aggházy Kamil ezredes. Az eseményről a Múzeumban ünnepi állománygyűléssel és egy kiállítás megnyitásával emlékeztek meg.
A centenáriumi évét kezdő intézmény parancsnoka, dr. Kovács Vilmos ezredes az elkövetkező év programjáról szólva kiemelte, ez nem csak a Múzeum ünnepe lesz. Kettős, nagyjelentőségű eseményt ünnepelnek, 2018 ugyanis a Magyar Honvédség fennállásának 170. évfordulója lesz! Az Intézet és a Múzeum épülete magában hordozza a történelmünket, ennek jobb megjelenítése érdekében a 100 évfordulóra az arculata felfrissül, mondhatni megfiatalodik. Vonzereje így is nagy, hiszen évente 60-70 ezer ember fordul meg benne, tud üzenetet átadni, ez az intézmény a magyar haderő legnagyobb kommunikációs eszköze. A századik évfordulón különleges rendezvényekre kerül sor. Bevezetőként, már most, november 23-tól kéthetenként mindig új, a közönség által eddig még sosem látott műtárgyakat mutatnak be a múzeum gyűjteményéből. Lesznek filmvetítések, koncertek, még Sörestek (!) is. Különleges bélyeg és egyedi emlékérem kibocsátása is szerepel a programban. Már folyamatban van a munka, amivel régi adósságát törleszti majd az ország: 2012-től ugyanis megkezdődött az I. Világháborúban elesett, megsebesült vagy fogságba esett katonáink – összesen másfél millió ember – adatainak feltárása, rendszerezése és majd kiadása a 100. évfordulón, közzétételre alkalmas formában.
Érdekes összefüggésre világított rá dr. Csikány Tamás ezredes, a Hadimúzeum Alapítvány kuratóriumának elnöke. A magyar sokáig – egészen Mohácsig – katonanemzet volt. A politika legfontosabb eszköze a háború volt és a külpolitikai célokat a háború, a katonaság erejével sikerült vagy nem sikerült megvalósítani. Majd 1526 után már csak magyaráztuk, hogy milyenek szeretnénk lenni, de a katonai gondolkodás megmaradt. Mi is kellene ahhoz, hogy olyan hadseregünk legyen, amivel a nemzeti önállóság visszanyerhető? Ennek a jegyében születtek meg az első magyar nyelvű hadtudományi munkák, kialakult a magyar hadtudományi irodalom, nyelvezet. Az igazi fellendülés a Kiegyezés után következett be, ami megteremtette a részben önálló magyar hadsereget és azokat az intézményeket is, amelyek ezt a tevékenységet támogatták. Ebbe a sorba illeszkedik a Hadtörténeti Intézet és Múzeum megszületése is.
Jelen volt az ünnepségen az 1877-ben megalakult Svéd Hadtörténeti Múzeum igazgatója, Carl Zarmén, aki emlékeztetett arra, hogy a két intézmény 1929 óta dolgozik együtt, közös kiállítást is rendeztek. Igen komoly hasonlóság van a két múzeum között. A közös, európai történelem és a saját országaik történelme összecseng, ezért is figyelnek jobban egymás munkáira. Svédországban 2014-ben nyílt meg a Nagy Háború bemutató kiállítása, melyben háromhavonta más ország volt a vendég. Eddig már tizenöt ország szerepelt, Magyarországra most kerül sor. Érdekes, hogy míg a legtöbb ország – az eddigiek közül 14 – főleg fotókat küldött, Magyarországról inkább festmények, grafikák érkeztek. A díszünnepség után megnyitott „Művész-katonák, katona-művészek” című kiállításon is, néhány szobor társaságában, többségében ilyen alkotások láthatók.
Persze ez érthető, ha belegondolunk, hogy az I. Világháború idején a festészet még erőteljesen felfutó ágban volt, a fotográfia pedig csak ekkor kezdte szárnyait bontogatni. A művészi önkifejezés formái sokszor a bevett társadalmi szokásokkal mentek szembe, a dadaizmus már 1916-ban megjelent! Ugyanakkor létezett a harctéri szenvedések realista ábrázolása is. A magyar hadsereg kötelékében mintegy négyszáz hadi festő tevékenykedett, miközben ott voltak a fotográfusok is. Ám a kétféle mű között lényeges különbség feszül. Míg a fotó egy pillanatot örökít meg, a jóval hosszabb idő alatt készült festmények egészen más érzelmeket képesek ébreszteni. Ezek az alkotások fontos szerepet töltöttek be a maguk idején, de legalább olyan fontosak mai is, hiszen az a feladatuk, hogy a háborúról minél pontosabb képet nyújtsanak, ne engedjék az ott megélt szenvedést feledésbe merülni.
A művészek többsége szervezetten került a harctérre. Voltak, akiket besoroztak, harcoltak, még meg is sebesültek. Mások – főleg az önkéntesek – a Sajtóhadiszállás művészeti csoportjához nyertek beosztást. Ők külön „Kunst” feliratú karszalagot is kaptak. Kisfaludy Stróbl Zsigmond visszaemlékezéseiben leírja például, hogy Pór Bertalan, Berény Róbert, Frim Ervin, meg ő, előbb a trénhez próbáltak önkéntesnek bejutni, de az nehéz volt, mert oda – biztonságosabb lévén – „áradatként özönlött a jómódúak serege.” Így ők végül a tüzérséghez kerültek. A tizenegyes tábori ágyús ezred egyik kiképző tisztje Márffy Ödön festőművész volt. Kisfaludy végül nem került a frontra, főtisztek szobrának megformálásra kapott megbízást. Látható is tőle ezen a kiállításon Szurmay Sándor gyalogsági tábornokról 1916-ban készült szobra.
Bizonyára meg fogja lepni a kiállítás látogatóit, hogy a művészetinek egyáltalán nem gondolt Hadtörténeti Intézet és Múzeum birtokában a magyar képzőművészet hány jeles, kiemelkedő alkotójának műve van. Ilyen különleges „csemege” például a modern magyar festészet egyik legeredetibb és legvitatottabb tehetsége – a fronton még meg is sebesült, számos kitüntetést kapott – Aba Novák Vilmos egyenruhás önarcképe. Érdemes elidőzni Mednyánszky László elesett katonát ábrázoló képe előtt, ahol a megjelenítés szándékoltan homályba tűnő. Hermann Lipót vízfestménye, a Rohamozó katonák, az akvarell-technika ellenére szinte fényképszerű pontosságú, Vaszary János ceruzarajza pedig a háború kezdetéről, a hadászati jelentőségű limanowai csatában 1914-ben elesett huszárról, egyszerűségében megindító.
A jubileumi év megnyitására a Stefánia Palota Honvéd Kulturális Központ, Regiment éttermének cukrászai – a Múzeum felkérésére különleges süteményt készítettek. Nehéz feladat volt olyan édességet találni, ami a Honvédséggel kapcsolatba hozható, ám végül sikerült a harmincas évekből egy „Hadi linzer” elnevezésű receptre bukkanni. A „hadi” linzer alapanyaga ugyanaz, mint a „normális” linzeré, csak barna lisztet használtak hozzá. A nevét pedig onnan kapta, hogy akkortájt ilyen alapanyagot szinte csak a honvédség részére adtak, egyébként nehéz volt hozzájutni. A linzer tésztára narancsos, joghurtos, töltelék kerül, így lesz belőle sült túrótorta. A tetején narancs-zselé található. A torta, mint a „ház süteménye” a múzeum büféjében egész évben kapható lesz.
