Sikeres Zsolnay év
Közel 400 ezer fő látogatott el 2012-ben a Zsolnay Örökségkezelő NKft. által üzemeltetett helyszínekre. Ez a látogatószám felülmúlja a várakozásokat, megfelel a különböző pályázatok, a kultúrfővárosi évhez kapcsolódó beruházásokkal kapcsolatos vállalások által korábban meghatározott számoknak. Az elmúlt évet a cég sikeresnek értékeli.
Közel 400 ezer fő látogatott el 2012-ben a Zsolnay Örökségkezelő NKft. által üzemeltetett helyszínekre. Ez a látogatószám felülmúlja a várakozásokat, megfelel a különböző pályázatok, a kultúrfővárosi évhez kapcsolódó beruházásokkal kapcsolatos vállalások által korábban meghatározott számoknak. Az elmúlt évet a cég sikeresnek értékeli.
Budapesti sajtóbeszélgetés keretében ismertette Márta István, a pécsi Zsolnay Örökségkezelő NKft. ügyvezetője a cég által működtetett Zsolnay Kulturális Negyed, a Kodály Központ, a Világörökségi emlékek, a Művészetek és Irodalom Háza, a Planetárium és a Pécsi Galéria elmúlt évi sikereit, illetve a 2013-as évre tervezett jelentősebb programjait.
2012-ben a ZsÖK NKft. és a területén működő bérlők 2271 minőségi programot (koncertet, kiállítást, színházi előadást kulturális eseményt, szabadidő programot, oktatási tevékenységet, közművelődési programot, stb.) szervezett.
Zsolnay Örökségkezelő NKft. 2012. évi tevékenysége, részletes látogatószámok intézmény egységenként: (A számok az intézményekben működő rezidens és partner szervezetek látogatóit is magukban foglalják)
• Zsolnay Kulturális Negyed: 245 876 fő, 1634 esemény (EU indikátor szám: 150 000 fő)
• Kodály Központ: 79 368 fő, 144 esemény (EU indikátor szám: 50000 fő)
A rezidens zenekar, a Pannon Filharmonikusok a gyerekeknek szóló programokkal együtt 75 koncertet adott a Kodály Központban 2012-ben.
• Világörökségi helyszínek (Cella Septichora, ÓM.: 40969 fő, 68 esemény és állandó kiállítás
- Pécsi Galéria: 13950 fő, 23 kiállítás
• Művészetek és Irodalom Háza: 13 963 fő, 195 esemény
- Boldogság Ház: 9 286 fő, 206 esküvő és honosítás
A cég számokban 2012-ben
- 19 eredményes pályázat
- 43 786 141 Ft pályázati forrás
- 1048 csoport látogatott el a kiállításainkra
- 1 736 saját szervezésű rendezvény
- 2 600 média megjelenés a cégről
- 15 991 rajongó a Facebookon
• 2 160 000 email érkezett be a kollégákhoz
Előretekintés 2013-ra – Koncepció:
Az elmúlt évhez hasonlóan a rendezvényi és a kulturális örökséghez kapcsolódó programokat egyensúlyban, erős hangsúllyal határozzák meg a működésben. Az elmúlt évek fesztiváljait folytatják, még új rendezvényekkel is bővítve a kínálatot (például Zsolnay Szalon).
A meglévő programok mentén új értékes tevékenységeket is elkezdenek, mint pl. a rezidens program, amelynek keretében kiváló művészek erősítik a Zsolnay Negyed – Kodály Központ hírnevét.
Terveik szerint a „társadalmasítás" keretében a civil közösségek, a közművelődési- és
sportesemények több szerephez jutnak.
2012-ben rövid idő alatt keltett nagy mennyiségű programot megszervezni. Idén több figyelem jut a programok idő-és térbeli pozicionálására, súlyozására. Az előző évinél kevesebb lesz a programok száma, de nagyobb hangsúlyt helyeznek majd ezek turisztikai vonzerejére, a művészet-és múzeumpedagógiai tevékenységükre.
Rengeteget tanultak és tapasztaltak az első évben a feladat összetettségének, komplexitásának köszönhetően.
A ZsÖK NKft. nem kívánja, nem feladata és nem is tudja a városban, belvárosban található népszerű rendezvényhelyszíneket felváltani, helyettesíteni. A Pécsi Országos Színházi Találkozó ideje alatt kevesebb párhuzamos OFF program lehet például idén a Zsolnay Kulturális Negyedben, az Örökség Fesztivál programjai pedig rövidebb idősávban, sokkal koncentráltabban fognak megvalósulni, kiegészítve a nagy hagyományú belvárosi eseményeket.
Fontosabb események 2013-ban
- Zsolnay Szalon
- Rezidens programunkhoz kapcsolódó események
- Borturisztikai centrum és bormúzeum nyit a Zsolnay Kisasszonyok terén
- II. Zsolnay Fesztivál (május 16-20.) (lásd: http://euroastra.hu/node/71102)
• Májusi Tánc – hagyományőrző program a Muharay Elemér szövetséggel közösen a Zsolnay
Negyedben (május 26.-gyereknap)
• Sierra Maestra (CUB), Braindogs koncertek az E78-ban (2013. május)
- Pirogránit jazz-udvar (június-augusztus)
Vasárnapi térzenék és szerdai táncházak a Cifra kéménynél (június 2.- augusztus 25.)
- A Zene Ünnepe (Június 21.)
- Múzeumok Éjszakája (június 22.)
- Filmvetítések a Bóbita szabadtéri színpadon (július – augusztus)
- Euro Choir 2013 koncert (augusztus 15.)
- II. Szamárfül Családi Fesztivál (augusztus 24-25.)
- Irodalmi Hónap (szeptember)
- Zsolnay Extrém-Sport Napok (szeptember)
- Örökség Fesztivál a Zsolnay Negyedben (szeptember)
- Dán Napok a Zsolnay Negyedben (szeptember-október)
• Art Moments Fesztivál, Pécs – kiállítások, könnyűzenei és irodalmi programok (október)
• Baráti Kristóf hegedűművész és az Anima Musicae koncertje a Kodály Központban
(november 19.)
- Adventi kalendárium a Zsolnay Negyedben (december 1-22.)
• További számos érdekes program: www.pecsprogram.hu
Lantai József