Stiftdáma

A Weiss Alice kórház  A stiftdámák, más néven alapítványi hölgyek régmúlt idők  nemes szívű asszonyai voltak, aki a jótékonykodást hivatásuknak tekintették. Elsősorban a XIX. században oltalmazták az elesetteket, betegeket, akiknek nem telt kórházra, szegény sorsú lányok életkezdéséhez nyújtottak komoly anyagi segítséget. Megérdemlik, hogy írjak róluk néhány sort, mielőtt végleg a feledésbe merülnének, tevékenységükkel együtt.

A Weiss Alice kórház  A stiftdámák, más néven alapítványi hölgyek régmúlt idők  nemes szívű asszonyai voltak, aki a jótékonykodást hivatásuknak tekintették. Elsősorban a XIX. században oltalmazták az elesetteket, betegeket, akiknek nem telt kórházra, szegény sorsú lányok életkezdéséhez nyújtottak komoly anyagi segítséget. Megérdemlik, hogy írjak róluk néhány sort, mielőtt végleg a feledésbe merülnének, tevékenységükkel együtt.

   Persze nemes szívű emberek most is vannak, akik a szegények problémáival foglalkoznak, társadalompolitikusok, szociális munkások, gyámhivatali előadók, de ezek fizetést kapnak, ha nem is sokat. A stiftdáma nem kapott fizetést, el sem fogadta volna. Az elnevezés a német stiften szóból ered, jelentése alapítani, adni, létrehozni, ajándékozni. Merthogy akkoriban kétnyelvű ország voltunk és aki ezt nem hiszi, keresse meg dédapja, vagy ükapja népiskolai bizonyítványát. Ha még megvan.

   Híres magyar stiftdáma volt báró Wess Alice (1865-1904), aki ispotályt, szülőotthont, lelencházat és hajléktalan szállást alapított a Weiss-család magánvagyonából. Mert Manfréd bácsi, a sikeres vállalkozó fontosnak tartotta, hogy jótékony célra is áldozzon. Alice egy jóságos  asszony volt, olyan, mint a feketeruhás nővér. Bár volt, aki a nemes hölgyet utálta, mondván vagy gondolván, hogy mennyi suskája lehet ennek a Mózes-hitű asszonyszemélynek, ha még nekünk is ad belőle. De az emberek kétharmada hálás volt a jótéteményekért.

   Alapítványi emberek ma is vannak, csak a dolog fordítva (reciprok módon) működik. Ugyanis a XIX. században a magánvagyonokból kerültek javak az alapítványokba, onnan pedig közcélokra. Ma a közpénzek kerülnek az alapítványokba, onnan pedig magánvagyonokba. Ez azért lényeges különbség.

   Megjegyzem, hogy Weiss Manfréd kiváló üzletember és előrelátó vállalkozó volt. Annyira előrelátó, hogy 1922-ben elhunyt. Megúszva ezzel a később bekövetkező idegenrendészeti eljárás keretében végrehajtott etnikai tisztogatásokat. Ha életben marad, jótékonykodás ide, jótékonykodás oda, könnyen megüthette volna a bokáját.

Láng Róbert