2026.február.23. hétfő.

vírus_és_adatvédelem

image18.jpg
Az ESET kutatói fedezték fel azt a DoubleLocker névre keresztelt, újszerű támadási megoldásokat alkalmazó androidos kártevőt, amely két különféle hatékony eszközt is bevet annak érdekében, hogy képes legyen sikeresen megfertőzni az áldozatok mobilkészülékeit, és pénzt zsaroljon ki tőlük. A vírus az ESET által korábban bemutatott BankBot kártevő alapjaira épül, azonban hiányoznak belőle a felhasználók banki adatait összegyűjtő és fiókok törléséért felelős korábbi funkciók. Újdonság viszont, hogy képes megváltoztatni a...
image4_3.jpg
Idén is megrendezésre kerül az Európai Kiberbiztonsági Hónap. Az Európai Hálózatbiztonsági Ügynökség (ENISA) által immár 5. alkalommal szervezett októberi kampány célja a kiberfenyegetések részletes bemutatása és a biztonságtudatosság növelése. A kezdeményezéshez kapcsolódóan az ESET szakemberei összegyűjtöttek néhány biztonsági tanácsot, valamint több szakmai rendezvényen tartanak előadásokat nemzetközi és hazai viszonylatban is.  
image1_6.jpg
A szolgáltatásmegtagadással járó támadások (Denial of Service – DoS), más néven túlterheléses támadások, valamint az elosztott szolgáltatásmegtagadással járó támadások (Distributed Denial of Service – DDoS) egyre gyakrabban fordulnak elő. Idén a szervezetek egyharmadát (33%) érte ilyen támadás, szemben a tavalyi év 17%-val – derül ki a Kaspersky Lab kutatásából. A bűnözők nemcsak azért használják ezt a módot a támadásra, hogy egy szolgáltatást meggátoljanak, hanem azért is, hogy értékes és...
index_30.jpg
Az internet térhódításával a bűnözők is megvetették lábukat az online térben és változatos technikákkal próbálják rászedni az óvatlanul kattintó internetezőt. Az egyik ilyen, sajnos meglehetősen gyakori módszer az adathalászat. A Sberbank most gyakorlati tanácsokkal segít, hogy ne váljunk a zavarosban halászók áldozataivá.
unnamed_7.png
Kép forrása: www.kaspersky.com/blog/ A kifinomult kiberbűnözők már nemcsak az egyszerű felhasználókat vagy a vállalatokat támadják, hanem más hacker csoportokat is annak érdekében, hogy ellopják az áldozatok adatait, a másik csoport eszközeit, és technológiáját valamint, hogy felhasználhassák annak infrastruktúráját. Ez tovább nehezíti a biztonsági szakértők munkáját – derül ki a Kaspersky Lab GReAT (Global Research and Analysis Team) részlegének legújabb kutatásából.  
index_23.jpg
Az „álhírek” kifejezés hallatán az embereknek általában a közösségi oldalakon megjelenő bejegyzések jutnak eszébe, amelyek hihetetlen és valószínűtlen történeteket tartalmaznak a legkülönfélébb témákról: a Föld valódi formájától kezdve egészen a rák eltitkolt ellenszeréig. Az álhírek azonban jelentős erővel bírnak, és célzott terjesztésük mögött akár komoly gépezetek is állhatnak. A Trend Micro nemrégiben közzétett, „Az álhírek és kiberpropaganda: így lehet használni és kihasználni a közösségi médiát” című kutatása szerint a...
ethereum.jpg
A kiberbűnözők évek óta kihasználják a kriptovaluta bányászatban rejlő lehetőségeket, hogy profitra tegyenek szert. Általában kártevőkkel vagy nem kívánt alkalmazások telepítésével érik el céljaikat, azonban az ESET szakemberei most olyan speciális incidenst elemeztek ki, amelynek során a bányászat közvetlenül a felhasználó böngészőjében, a JavaScript program használatával történt. Az ESET kutatói összegyűjtötték, miként lehet védekezni az ilyen átverések ellen.  
Okos autók lehetséges kibercsapdái   Válaszképp az okos autók és az autóipar növekvő kiberbiztonsági kihívásaira a Kaspersky Lab és az AVL bemutatta a Secure Communication Unit-ot (SCU), azaz egy biztonsági kommunikációs egységet a New Mobility World kiállításon Frankfurtban szeptember 13-án. Az egység prototípusa bemutatja a zavarmentes kommunikáció lehetőségeit az autó alkatrészei között, valamint az autóval összekapcsolt infrastruktúrával.  
unnamed_4.png
A kriptovaluta bányász programokkal megfertőzött felhasználók száma 2011-2017 A Kaspersky Lab Anti-Malware Research csapata két új botnetet detektált, amely olyan kártékony programmal fertőzi a számítógépeket, amely képes észrevétlenül installálni magát a gépeken azért, hogy digitális pénzt „bányásszon” a bűnözőknek. Főként legális szoftvereket használnak a blockhain alapú virtuális pénznemek létrehozásához. Egy esetben a kutatók becslése alapján egy  4.000 számítógépből álló hálózat akár 7.650.000 forintot ($ 30.000) keresett egy hónap alatt,...