
A Schneider Electric, kihirdette azt a 100 csapatot, amely bejutott a városok innovatív energiagazdálkodási megoldásainak témájában rendezett Go Green in the City nemzetközi esettanulmányi verseny elődöntőjébe. A vállalat munkatársaiból álló zsűri április 17-én választja ki a döntőbe jutó 12, egyetemi hallgatókból álló csapatot, akiket Párizsban lát majd vendégül júniusban.
A Schneider Electric, kihirdette azt a 100 csapatot, amely bejutott a városok innovatív energiagazdálkodási megoldásainak témájában rendezett Go Green in the City nemzetközi esettanulmányi verseny elődöntőjébe. A vállalat munkatársaiból álló zsűri április 17-én választja ki a döntőbe jutó 12, egyetemi hallgatókból álló csapatot, akiket Párizsban lát majd vendégül júniusban.
A Go Green in the City tavalyi, 2014-es versenykiírása a világ számos országa előtt nyitotta meg kapuit – különleges tekintettel Afrikára és az ázsiai csendes-óceáni térségre -, így a megmérettetés sok új csapattal bővült. 168 országból több mint 12 800 mérnöki és gazdasági alap-, mester-, illetve MBA-képzésben részt vevő diák nevezett – közülük 59 ország 904 csapatának pályázatát vizsgálta a zsűri a legjobb 100 kiválasztásakor.
„A résztvevők számának gyarapodása azt mutatja, hogy a jövőbeli mérnökök és vezetők új generációja szívén viseli bolygónk ügyét. Tisztában vannak azzal, hogy a villamos áram iránti keresletnövekedést össze kell hangolni a társadalmi fejlődés és a környezetvédelem szempontrendszerével. A Schneider Electric örömmel működik együtt ezekkel a tehetséges fiatalokkal, bevonva őket a városok energiagazdálkodási feladatainak megoldásába" – mondta Olivier Blum, a Schneider Electric emberi erőforrásokért felelős vezérigazgatója.
A top 100 csapatnak 4 hét áll rendelkezésére, hogy a Schneider Electric mentorainak támogatásával kidolgozzák ötleteiket. A mentorok visszajelzésekkel és képzésekkel segítik a versenyzőket, hogy az elődöntőre egy projektösszefoglalót és egy üzleti videoprezentációt készítsenek pályázatukhoz.
A Go Green in the City versenyről:
A Go Green in the City verseny a városokban bevezethető energiamenedzsment-megoldásokra összpontosít, és célja, hogy előmozdítsa a fenntartható energiafelhasználással kapcsolatos innovációkat. A legalább egy női tagot számláló, kétfős csapatok feladata, hogy a növekvő energiaigény, a társadalmi fejlődés és a környezetvédelemmel kapcsolatos megfontolások figyelembe vételével újító szellemű és piacképes energiamenedzsment-megoldásokat alakítsanak ki olyan, a városok életében kulcsfontosságú területeken, mint a vízgazdálkodás, a háztartások, a kórházak, a kiskereskedelmi egységek és a felsőoktatási intézmények.
A győztes első osztályú körülmények között utazhatja be a világot a Schneider Electric vendégeként, létesítménylátogatásokon vehet részt, valamint találkozhat az alkalmazottakkal és a felső vezetéssel. Sőt, álláslehetőséget is kap a vállalatnál.