EuroAstra

Új műsorral kezdi az évet a Piramis

Az új évhez új műsor is dukál, aminek bemutatója 2016. január 16-án lesz a Barba Negra Music Clubban. A Piramis előtt a Stardust lép színpadra.

 

Az új évhez új műsor is dukál, aminek bemutatója 2016. január 16-án lesz a Barba Negra Music Clubban. A Piramis előtt a Stardust lép színpadra.

 

A magyar rock egyik legnagyobb legendája, a Piramis 2015-ben ünnepelte megalakulása negyvenedik évfordulóját. (lásd: http://euroastra.hu/node/87136) Természetesen koncertekkel, hiszen az együttes mindig is utánozhatatlan hangulatú fellépéseiről volt ismert. Gallai Péter billentyűs-énekes, Závodi János gitáros, Köves Miklós dobos, valamint a két, most már nem is annyira új tag, Vörös Gábor basszusgitáros és Nyemcsók János énekes szeptemberben a Barba Negra Track színpadán tartotta a turnét megkoronázó Jubileumi Nagykoncertet.

 

Gondolhatnánk, csendesebb év következik, ám nem így lesz: 2016-ban még több helyre igyekszik eljutni a Piramis. A magyarországi turné mellett tavasszal újra erdélyi és felvidéki fellépések következnek, ősszel pedig még távolabb élő magyaroknak készül muzsikálni az együttes Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban.

 

Az év első Piramis buliján a zenekar most már negyvenegy évének legnagyobb slágerei (a Becsülettől az Ajándékon át a Kóbor angyalig) mellett olyan, élőben rég nem hallott számok szólalnak meg, mint A dal, vagy a Mondj egy mesét.

 

Jegyek kaphatók: http://musicclub.barbanegra.hu/piramis_20160116

Jegyértékesítés a Barba Negra Music Club jegypénztárában

Nyitva tartás: hétfőtől szombatig 14 és 20 óra között

XI., Prielle Kornélia utca 4.

Online a Broadway Jegyiroda és a Ticketportal rendszerében kapható.

 

2016. január 16. (szombat), kapunyitás: 20.00

Barba Negra Music Club

 

http://piramiszenekar.com

https://www.facebook.com/piramiszenekar

https://www.facebook.com/events/445343992318032

 

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük