2024.december.22. vasárnap.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

36 FILM VERSENYEZ AZ ELSŐ KOVÁCS LÁSZLÓ ÉS ZSIGMOND VILMOS OPERATŐR DÍJÉRT

2 perc olvasás

aa_44.jpgKovács László és Zsigmond Vilmos

Lezárult a Kovács László és Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Díj nevezési határideje. 36 diák küldte be alkotását. Az első díjátadót 2018.január 30-án a Vigadóban tartják. Ott derül majd ki, hogy kik nyerik az 50.000 USD értékű Sparks  Kft – Panavision filmes kameracsomagot, a Magyar Filmlabor 1 millió forint értékű laborszolgáltatását, valamint az NMHH  által felajánlott bruttó 500 ezer forint pénzjutalmat. Novák Emil az általa 2004-ben alapított Aranyszem Fesztivált nevezte át a magyar operatőr iskola két kiemelkedő alkotójáról Kovács László-Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Fesztiválra.

A magyar operatőr iskola két kiemelkedő alkotójáról elnevezett verseny a 2004-ben, Novák Emil alapította Aranyszem operatőr verseny helyét veszi át és annak hagyományait kívánja folytatni. Zsigmond Vilmos nagyon fontosnak tartotta és  2005 óta támogatta a diák kategória győztesét az Aranyszem operatőr versenyeken, ezért első alkalommal – rendhagyó módon – csak Diákfilm verseny kategóriában adnak át majd díjat. A január 13-án lezárult nevezési határidőig 36 alkotást regisztráltak.  Az első díjátadót 2018.január 30-án a Vigadóban tartják. Ott derül majd ki, hogy kik nyerik az 50.000 USD értékű Sparks  Kft – Panavision filmes kameracsomagot, a Magyar Filmlabor 1 millió forint értékű laborszolgáltatását, valamint az NMHH  által felajánlott bruttó 500 ezer forint pénzjutalmat.

A díj odaítéléséről a Lajos Tamás operatőr-producerből, Nagy András operatőrből, Káel Csaba rendezőből – aki a Bank Bán című filmben együtt dolgozott Zsigmond Vilmossal – és Novák Emil operatőrből, a Magyar Filmakadémia elnökéből álló zsűri dönt majd.

 

Az első ünnepélyes díjátadót 2018.január 30 – án a Vigadóban tartják, ahol a nyertes diák-alkotó kihirdetésén túl életmű díjakat adnak majd át olyan magyar operatőröknek, akik Kovacs Lászlóhoz és Zsigmond Vilmoshoz hasonlóan nemzetközi produkciókban is kiemelkedő  operatőri munkájukkal felhívtak a világ figyelmét a magyar operatori iskolára.

 

A szervezők reményei szerint a jövőben a „Camerimage” nemzetközi operatőr rendezvénnyel egyenértékű lesz a Kovács László és Zsigmond Vilmos operatőr verseny, melynek támogatói a Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Nemzeti Filmalap és a Sparks Kft.

 

A 2018-as év kiemelkedően fontos év az operatőrök számára, mert 1938-ban, 80 évvel ezelőtt Somkuti István alapította meg az operatőrök első hivatalos szervezetét, a Magyar Filmoperatőrök Társaságát. 

 

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alapította : Pósvári Sándor - 1973. Powered by WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. 2025©