A 135 ÉVES POSTAMÚZEUM
9 perc olvasás
Fejezetek a Postamúzeum történetéből: anyagát 1881-ben kezdték el gyűjteni a távírda számára pótlásra vagy oktatásra szánt készülékekből, a tulajdonképpeni raktárból, ezért eleinte Távírda-múzeumnak nevezték el. 1885-ben országos kiállítást rendeztek 70 négyzetméteres alapterületen, ahol már helyet kapott a postatörténeti gyűjtemény is. 1887-ben, a posta és a távírda egyesülésével tudatos gyűjtés kezdődött. Baross Gábor miniszter rendelte el a múzeum létrehozását, és 1890-ben meg is valósult. A Postamúzeum 1990-ig volt a Magyar Posta tulajdonában. Akkor a vállalat három részre bomlott: Magyar Posta vállalat, Magyar Távközlési Vállalat és Magyar Műsorszóró Vállalatra. Az összegyűjtött relikviákat a Magyar Posta nemzeti kincseink részének tekinti.
Fejezetek a Postamúzeum történetéből: anyagát 1881-ben kezdték el gyűjteni a távírda számára pótlásra vagy oktatásra szánt készülékekből, a tulajdonképpeni raktárból, ezért eleinte Távírda-múzeumnak nevezték el. 1885-ben országos kiállítást rendeztek 70 négyzetméteres alapterületen, ahol már helyet kapott a postatörténeti gyűjtemény is. 1887-ben, a posta és a távírda egyesülésével tudatos gyűjtés kezdődött. Baross Gábor miniszter rendelte el a múzeum létrehozását, és 1890-ben meg is valósult. A Postamúzeum 1990-ig volt a Magyar Posta tulajdonában. Akkor a vállalat három részre bomlott: Magyar Posta vállalat, Magyar Távközlési Vállalat és Magyar Műsorszóró Vállalatra. Az összegyűjtött relikviákat a Magyar Posta nemzeti kincseink részének tekinti.
Az 1896-os millenniumi kiállításon a Magyar Királyi Posta méltó bemutatására külön pavilont kapott. 600 négyzetméteren több ezer műtárgyat vonultatott fel. Rendezők: Kolossváry Endre főmérnök és Heim Péter (az orvos Heim Pál testvére) igazgató. Heim Péterre most egy Zsolnay-gyárból való, nagyméretű, ismeretlen rendeltetésű kerámiatárgy emlékeztet.
A pavilon lebontása után, 1899 és 1945 között a Postamúzeum a Közlekedési Múzeum részlegeként működött, anyagának jó része raktárakba került. 1955-ben országos gyűjtőkörű múzeumi rangot kapott, de csak 1970-ben költözött az Andrássy út 3. alatti pompás Saxlehner-palota első emeletére. A ház eladása miatt, 40 év után, most a Benczúr Ház lényegesen szűkösebb első emeletére került. Gyűjtőköre nem változott: postatörténeti emlékek, távírda, távbeszélő, rádió- és televízió-történeti relikviákat őriz. Itt már nincs annyi hely, hogy lássuk a monarchia és a szocializmus éveinek pesti és vidéki postahivatalait, legfeljebb olvashatunk róluk.
1893. február 15-én sugározta első adását Puskás Tivadar Telefonhírmondója, egyelőre a vezetékes telefonhálózaton keresztül, huszonöt előfizetővel. A szolgáltatás egyesítette a távközlést a műsorközvetítéssel. Óránként aktualizálva, folyamatosan közölte a világ minden tájáról érkező híreket, az áru- és értéktőzsde árjegyzéseit, az időjárás-jelentést és a pontos időt. Két év múlva már ötezer előfizetőnek adhatott hangverseny-, opera- és színházi előadásokat. Végül saját stúdiójából közvetített felolvasásokat és kisebb koncerteket. A Telefonhírmondó 1925-ig működött, akkor egyesült az induló Magyar Rádióval.
Itt ismerkedhetünk az ősi telefonközponttal, a kézi irányítású kapcsolótáblával, a világ első hírközlő stúdiójával a budapesti Magyar utca 6. számú házból. Az első időjárás-jelentés így hangzott 1893. február 15-én reggel 9-kor: „Budapesten ma reggel 3,4 °C volt a hideg… az időjárás szárazabbra fordult, éjjel a hőmérséklet fagypont alá szállt. Jóslat: déli szelekkel többnyire száraz, nappal enyhe, éjjel fagyos levegő várható". Az előfizetők különdíj ellenében (1,5 Ft/hó) kérhették a hangos újság kapcsolását, amennyiben a lakásukban már felszerelték a kis falapot, rajta a két horgon lógó két telefonkagylóval, amit állva lehetett hallgatni. A hírmondó klasszikus közszolgálati intézmény volt. Adásideje 9 órától 21.30-ig tartott. Ismertették a napilapok vezércikkeit, a színházi és a zenei élet eseményeit. Följegyezték az első női bemondó, Taubler Margit nevét.
Puskás Tivadar váratlan haláláig, 1893. március 16-ig még csak 70 km-es hálózat épült ki mintegy 150 előfizetővel. A 49 éves Puskás nem szabadalmat, csak telefonhírmondót hagyott hátra, azt örökölte öccse, Albert. Ő viszont eladta Popper István mérnöknek, aki megalakította a Telefonhírmondó Rt-t. Komoly tőkével kiépítette az önálló vezetékrendszert, s ennek áramkörei városrészenként 2-300 előfizetőt tudtak kiszolgálni. A hírmondó központot áttelepítette a Kerepesi (ma Rákóczi) út 22. számú bérházba. 1895-ben a hálózat 271 km-re bővült. 1911-ben aztán a saját óraüzeme naponta háromszor automatikusan szabályozta a főváros köztéri óráit. A műsorszórás sokszínűségéből következett, hogy a Telefonhírmondó Rt. 1925 novemberére elnyerte a Magyar Rádió műsorszolgáltatásának ellátását. A Magyar Királyi Posta technikai eszközeivel és a csepeli adótorony megépítésével 546 méteres hullámhosszon a magyar művelődés új szakaszát nyitotta meg. 1926-ban a Telefonhírmondó könnyebben elérhető lett, mint a költséges rádió vevőkészülék beszerzése, ráadásul jobb vételt is biztosított, mint a házi gyártású detektoros rádiók. Az olcsó néprádiók megjelenéséig, 1939-ig előfizetőinek száma közel kilencezer volt. Története a II. világháborúval befejeződött. Hálózata, összes berendezése tönkrement, már nem építették újjá. A Telefonhírmondó azonban örökre a magyar távközlés legelmésebb találmánya maradt – így értékelte Jókai Mór.
Az új állandó kiállításon egyenruhákat látunk a posta hőskorából, Csonka-motoros járműveket, mint a tricikli vagy az autó. 1846-tól az osztrák-magyar postaszolgálat külön vasúti postakocsiban válogatta szét a küldeményeket, amíg Budapestről Bécsbe oda vagy vissza érkezett. 2004-ig a levélfeldolgozás a vonaton történt – 1868 óta magyar alkalmazottakkal. Azóta eladták a szerelvényeket, itt a makettjük, de Balatonszemesen kiállítottak egy igazi vasúti postakocsit is. Akkoriban a hajnali bécsi piacra Szőregről érkezett a friss rózsa. Az éjszaka kinyomtatott újságokat pedig a hajnali vonattal vitték az ország minden részébe, és kora reggel a postások már kézbesíteni tudták az előfizetőknek.
Még mindig sok tárgy maradt a Közlekedési Múzeum tulajdonában – mondja Kozmáné Grünwald Éva muzeológus – , például a fonott kosárral ellátott, az 1867-es kiállításon is szerepelt triciklit csupán a múzeumi hónapra kapta kölcsön a Postamúzeum. A millenniumi ünnepségen ez a tricikli hivatásszerűen dolgozott, szedte össze, illetve továbbította a küldeményeket. 1936-tól 5 db szép kis villanyautó szállította a leveleket Pest utcáin. A Magyar Posta 1867-es önállósodása után az alkalmazottak zöld ruhába öltöztek, a cég jelképe a koronás kürt lett, és a postai cégjelzéseken feltűntek a magyar feliratok.
1872-től működött a távírda, főleg hölgy alkalmazottakkal, akiket majd 1881-től telefonközpontosokká képeznek ki. A főnökök férfiak, de a beosztott nők precízebben dolgoztak. 1891-től Arkansasból importált automata hívók kerültek a postákra. Klösz György, Budapest leghíresebb fotográfusa albumot állított össze a Magyar Királyi Távbeszélő Hálózatról. 1882-ben született meg az első telefonkönyv. A telefonos kisasszonyok szigorú egyenruháját, és a fényképeken az egyetlen helyiségben dolgozó sok-sok hölgyet szemlélhetjük meg.
A harmadik teremben a levelezés pecsétviaszait és a míves pecséteket állították ki. A pénzeszsákok lezárására amerikai lakatot használtak, amibe belenyomták a dátummal ellátott ún. szűzhártyát, azaz a hitelesítő papírlapot. A múzeumpedagógus szerint ez a legnépszerűbb mutatvány a diákok számára, szeretnek eljátszani az ügyes lakattal. A levelek szakszerű összekötözésére használatos zsinór neve pedig a „kóci".
Az első magyar képeslap 1869-ben jelent meg. A feladása olcsóbb volt, mint a lezárt levélé. Az első képeslap rajzolatával díszített levélnehezéket itt láthatjuk. A rajzokat gyakran kézzel kiszínezték. Sajnálatos, hogy a szép régi, díszes levélszekrényeket nem minősítették EU-konformnak! Ma ezekre kicsit hasonlító piros postaládákat helyeztek ki az utcákra. Kiállítottak itt egy szintén díszes értékőrző vasládát, amelyben bizonyára pénzt vagy értékpapírokat őriztek a központi hivatalokban.
A nagyobb postahivatalokban csőposta működött, hogy a távirat szövege nyomban eljusson a másik helyiségben dolgozó távírászokhoz. A szépen megmunkált rézcső beszívta a papírt, és a másik oldalon kidobta. Ma egy porszívó motorjával szimulálják a látványt.
A következő egységben Jakab László kalauzolt el a távközlés történetének emlékei között. Az ősi hírközlés a hegycsúcsokon tölcsérbe kiabáló emberekkel történt. Hangjuk akár 30 km-re is elhallatszott, majd a hírt mások továbbkiáltották a célhoz. A távírók meghatározott (Morse-) jelekkel kopogták a mássalhangzókat, a magánhangzók helyett pontot használtak. Szakértő már a kopogásból is megértette a szöveget, amit szalag rögzített. Vezetéken továbbították a kódolt szöveget. Ilyen eszközt házilag is elő tudtak állítani. Azután gyorstávíró percenként 25 folyóírással nyomott betűt írt a fényérzékeny papírra. Következő állomás a gyors hírközlésben a 2002-ig használt telex, amit a telefax, azaz távgépíró követett.
A negyedik terem anyaga a vezeték nélküli távközlés történetét foglalja össze. Egy pittsburh-i cég találmánya a szivar alakú antennatorony a rádiósugárzáshoz. A lakihegyi torony kicsinyített másolatát látjuk a terem közepén. Megtudtuk, hogy megdöbbentő méretű: 314 méter magas! (Az Eiffel-torony csupán 280 m-re nyúlik a magasba.) 1944-ben a németek felrobbantották. Újjáépült változatának tetejéről azonban 1968-ban lekerült a villámhárító vasgömb – most itt van a múzeumban.
A vezeték nélküli távközlés utolsó állomásai között látjuk az első televíziókészüléket és a mobiltelefonokat. Kis helyen, de számtalan érdekességgel várja a közönséget a Postamúzeum kiállítása, kérésre szakvezetéssel.
DOBI ILDIKÓ